Herbert Kickl: Az osztrák menekültügyi rendszer a végső határán van, és csak egy radikális lépés segíthet

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője, Herbert Kickl egy interjúban kijelentette: szerinte az osztrák menekültügyi rendszer a végső határán van, és csak egy radikális lépés segíthet. Az FPÖ elnöke szerint ez nemcsak Ausztria, hanem az egész kontinens számára sorsdöntő kérdés.
Vágólapra másolva!

Herbert Kickl úgy fogalmazott: Ha a rendszerek túlterheltek, miért fékezek csak ideiglenesen a családegyesítésnél, miközben évente újabb és újabb menedékkérelmeket engedek be? 

Herbert Kickl
Az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője, Herbert Kickl (Fotó: APA/AFP/Roland Schlager)

A politikus szerint a helyzet világos:

Ha a rendszer nem bírja, csak egy válasz lehet: meg kell állítani az új menedékkérelmek befogadását.

Herbert Kickl: A kvóta legyen nulla

Kickl felidézte belügyminiszteri időszakát is, amikor – mint mondta – az európai trenddel szemben sikerült jelentősen csökkentenie az új kérelmek számát, írja az Exxpress.

Hozzátette: ez sem volt elég.

„Én már akkor is azt mondtam: a kvóta legyen nulla. Az osztrák nép már így is túl sokat szenvedett. Aki komolyan veszi ezt a projektet, annak készen kell állnia arra is, hogy nemzetközi szinten küzdjön érte” – hangsúlyozta.

Európa sorsdöntő pillanata

A Szabadságpárt elnöke szerint a migráció kérdése lényegében meghatározza Európa jövőjét.

Ennek a népvándorlásnak a megfékezése számomra sorsdöntő kérdés. Ez egy olyan lépés, amely az egész kontinens jövőjét meghatározza

– mondta.

Kickl az osztrák kormány jelenlegi politikáját is élesen bírálta. Bár megemlítette, hogy Gerhard Karner belügyminiszter két szíriai menedékkérőt kitoloncolt, szerinte ez csak „tűzoltás”, egyetlen új kérelmet sem lenne szabad befogadni. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!