Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz Egyesült Államok nem engedi, hogy Izrael a területéhez csatolja Ciszjordániát – jelentette ki az amerikai elnök. Az annektálás lehetőségét korábban arra az esetre vetette fel a zsidó állam, ha Palesztina elismerése túl nagy teret nyerne, mert a beolvasztással esély sem lenne az úgynevezett kétállami megoldás megvalósulására. Az izraeli miniszterelnök az ENSZ-ben egyértelművé tette: Izrael befejezi, amit elkezdett.

Fotó: ALEXI J. ROSENFELD / GETTY IMAGES NORTH AMERICA
A mostani ENSZ-közgyűlésen Izrael egyértelművé tette, hogy 2023. október 7-e, vagyis a Hamász terrorszervezet támadásai után az önálló palesztin állam ügye lekerült a napirendről. Donald Trump most a Fehér Házban elmondta: egyeztetett Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, és szerinte ezzel előrelépés történt, azaz közel van a gázai háború befejezése.
Korábban a Palesztin Hatóság elnöke az ENSZ-közgyűlés általános vitáján videóüzenetben szólalt fel, miután sem neki, sem társainak nem adott vízumot Washington. Az elnök azt kérte Donald Trumptól, hogy segítsen megteremteni a békét, ugyanakkor Izraelt népirtással vádolta. Mahmúd Abbász kérte, hogy a Palesztin Hatóság teljes jogú tagsághoz jusson az ENSZ-ben, miután a héten több nyugat-európai állam elismerte a palesztin államiságot.
Benjamin Netanjahu ENSZ-közgyűlésen elhangzott beszédét az izraeli hadsereg hangszórókon közvetítette a gázai övezetben.
A lépés célja bevallottan a pszichológiai hadviselés volt. A palesztin párti küldöttek a felszólalás megkezdésekor demonstratív módon kivonultak, míg mások tapsviharral fejezték ki tetszésüket.
Az izraeli miniszterelnök egyértelművé tette: országa befejezi azt, amit a Hamász ellen elkezdett Gázában. A palesztin államiságot elfogadó országoknak azt üzente, hogy szégyenletes döntésük csak bátorítja a zsidók és az ártatlan emberek elleni terrorizmust az egész világon. Hozzátette: lehet, hogy a nyugati vezetők talán összetörtek a nyomás alatt, de Izrael garantáltan nem teszi ezt.