Orosz drónok a lengyel légtérben – ki nyert az ügyön?

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A lengyel légtérbe hatoló drónok miatt NATO-értekezletet hívtak össze, és elindul egy hadművelet a keleti szárny védelmére. A Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója, Illés Pál Attila válaszolt lapunk kérdéseire. A szakértők szerint az orosz drónokkal a reakciókat tesztelte Oroszország. Lengyelország közben elérte az amerikai katonai jelenlét megerősítését és Ukrajna céljairól is szó esett az interjúban.
Vágólapra másolva!

A lengyel légtérbe hatoló orosz drónok ügyében kértük ki Illés Pál Attila, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója véleményét, miszerint olyan narratívák kezdtek el terjedni, hogy Ukrajna célja, hogy a lengyeleket is bevonja a háborúba. Moszkva korábban tagadta, hogy Lengyelország lett volna a drónok célpontja és ezt az állítást azzal támasztják alá, hogy az érintett drónok maximális hatótávolsága 700 kilométer, vagyis orosz területről indítva el se érhették volna Lengyelországot.

Orosz drónok a lengyel légtérben – ki nyert az ügyön?
Orosz drónok a lengyel légtérben – ki nyert az ügyön?
Fotó: LUDOVIC MARIN / POOL

A szakértő elmondta, hogy Ukrajna célja az, hogy minél több országot megnyerjen maga mellett: minél több ország segítse őket fegyverekkel, pénzzel és bármivel, amire szükségük van. Kitért mindkét forgatókönyvre, miszerint célzottan vagy véletlenül kerültek a drónok Lengyelország területére. Kitért arra a lehetőségre is, hogy az ukránok téríthették el a drónokat és így kerültek Lengyelországba. 

Lengyelország és európai szövetségeseinek döntő többsége azt mondja, hogy a drónok azért kerültek Lengyelországba, mert Oroszország tesztelni akarta, hogy Lengyelország, de még inkább a NATO, hogy reagál az eseményre.

A teszt lezajlott függetlenül attól, hogy Oroszország tudatosan küldte a drónokat Lengyelország légterébe, vagy az egész a véletlen műve volt. Oroszország látta, hogy mi történik ilyen esetben és le tudta vonni a következtetéseket.

NATO-művelet indult az orosz drónok miatt

Ukrajna és Lengyelország szempontjából is nagy hangsúlyt kapott a drónesemény, melynek hatására összehívták a NATO nagyköveti értekezletét, az esetről tárgyaltak. Ennek következtében született egy döntés, miszerint elindul az úgynevezett Eastern Sentry (Keleti Őrszem) hadművelet, vagyis megerősítik a NATO keleti szárnyának a védelmét oly módon, hogy abban még inkább európai, NATO-gépek kapcsolódnak be. 

A dánok, franciák, németek már eddig is felajánlották a segítségnyújtást különböző harci járművekkel, és az angolok is valószínűleg csatlakoznak hozzájuk

– emelte ki. A mostani események előzményeként kitért arra is, hogy a drónincidens előtt egy héttel a lengyel köztársasági elnök Amerikában járt, ahol tárgyalt az amerikai köztársasági elnökkel. És volt egy-két célja, amit el szeretett volna érni: a legfontosabb lengyel cél az volt, hogy elérjék, Amerika ne vonja ki a jelenleg Lengyelország területén állomásozó amerikai egységeket. Ez nagyon fontos pont a lengyeleknek, mivel ha az amerikai egységek ott vannak Lengyelország területén, akkor biztonságban érzik magukat. Sőt, a korábbi köztársasági elnök, Andrzej Duda idején az is felmerült, hogy hozzanak létre egy állandó amerikai támaszpontot Lengyelországban. 

Ez a téma most újra feljött a tárgyalások során, és valóban az amerikai elnök megígérte mindkettőt: lesz egy megerősített támaszpont Lengyelországban, másrészt pedig nem vonnak ki amerikai egységeket Lengyelországból

– magyarázta a szakértő, majd úgy folytatta, hogy a lengyelek ezzel az incidenssel is alátámaszthatták, hogy az amerikai katonákra és egy megerősített lengyelországi támaszpontra is szükség van – zárta sorait Illés Pál Attila, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!