Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz ukránok döntő többsége – a legfrissebb közvéleménykutatási adatok alapján – úgy véli, hogy Oroszország ismét megtámadja majd Ukrajnát, függetlenül attól, hogy a háború lezárása érdekében melyik orosz–ukrán béketervet hajtják végre (az oroszt vagy az európai–ukránt). Somkuti Bálint, biztonságpolitikai szakértő válaszolt lapunk kérdéseire.

Fotó: KREMLIN PRESS OFFICE / ANADOLU
Mi a baj az orosz–ukrán béketervekkel?
A szakértő kifejtette, hogy az alapvető problémát az jelenti, hogy az összes ilyen felmérés abból indul ki, hogy lehetséges egy kompromisszumos béke.
Az orosz és az ukrán tervek között olyan mértékű az eltérés, amely ezt a fajta kompromisszumot lehetetlenné teszi.
– magyarázta a szakértő. Úgy folytatta, hogy az orosz vezetés a céljai kijelölésekor – amelyeket nyilvánosságra is hozott – egyértelművé tette, hogy csak olyan megállapodásban érdekelt, amely nem teszi lehetővé a háború kiújulását. Ez azt jelentené, hogy Ukrajna katonailag nem képes arra, hogy kihívást jelentsen Oroszország számára.
Ez az orosz szándék, és ott áll mögötte egy nagyméretű ország és 5500 atomtöltet.
– emelte ki, majd kitért rá, hogy csak ebből a nézőpontból lehet és kell is a békéről beszélni. Az elemző szerint amíg nem vesszük figyelembe a háborúzó felek a szándékait és képességeit, addig csak magunkat csapjuk csak be.
Mindenképpen kell diplomáciáról beszélni, és mind a két fél rendszeresen meg is teszi, csak azt felejtik el hozzátenni, – és beszéltünk akár az orosz oldalról, akár az ukrán oldalról – hogy ezek a tárgyalások csak és kizárólag az ő feltételeik szerint történhetnek meg – ami azt jelenti, hogy a döntést a csatamezőn a fegyverek fogják kimondani
– mondta, majd a kifejtette, hogy nem számít elhúzódó konfliktusra. Az erőviszonyok és az erőforrásbéli különbségek miatt egyértelműen látszik, mi lesz a konfliktus vége a nem túl távoli jövőben.
Az Európai Unió és a NATO nem tud, vagy nem akar Oroszországgal közvetlen katonailag szembemenni, ez előbb-utóbb pedig várhatóan az orosz célok teljesülését jelenti majd.
– zárta sorait Somkuti Bálint, biztonságpolitikai szakértő. Korábban arról is írtunk, hogy az ukrán hadsereg visszavonult több térségben és az oroszok előretörnek.