Szijjártó Péter: Nézzék meg a tavalyi orosz LNG-szállítások Európába történt alakulását! – videó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Szijjártó Péter az Ultrahang Frontember című műsorában beszélt Magyarország és Oroszország kapcsolatáról, az orosz-ukrán háborúról, valamint az európai politikai helyzetről. Úgy fogalmazott: „ha jól gondolom, akkor ma az európai politikában egy olyan ember van, aki egyszerre tud beszélni Donald Trumppal, aki a nyugati világ vezetője, és Vlagyimir Putyinnal, Oroszország elnökével”. A külügyminiszter mellett Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő is Király Tamás vendége volt.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy az elszigetelődésről szóló állítások éppoly megalapozatlanok, mint az oroszpártiságról szólók. Amikor a riporter arról kérdezte, hogy Magyarország esetleg Európán belül van-e elszigetelve, visszakérdezett: „De kitől, mitől és hogyan?”

Szijjártó Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Fotó: Facebook

Hangsúlyozta, hogy a vita lényege az, ki milyen kapcsolatot ápol Oroszországgal. Mint mondta, 

akik Magyarországot bírálják, azoktól csak annyit szeretne kérni, hogy nézzék meg a tavalyi orosz LNG-szállítások Európába történt alakulását.

A miniszter rámutatott, hogy Hollandia, Franciaország, Spanyolország és Belgium is rekordmennyiségű orosz cseppfolyósított földgázt vásárolt. Hozzátette, hogy sok ország „titokban próbálja elfedni, hogy éppen honnan és min keresztül vesznek olajat”, miközben Magyarország nyíltan vállalja a saját lépéseit. „Miközben ők sokszorosát csinálják, csak a zárt ajtók mögött” – magyarázta.

Szijjártó Péter a magyar külpolitikai stratégiát bátornak és sikeresnek nevezte: 

Az lenne a kockázatos, hogyha belesimulnánk a mainstreambe, mert ha így tettünk volna, akkor például ma lenne több tíz- vagy százezer migráns Magyarország területén. (…) Szerintem az lett volna a veszélyes, ha belesimulunk. Ez egy vagány, bátor külpolitikai stratégia, én nem mondom, hogy nem az, de eddig sikeres.

 – fogalmazott.

Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő hozzátette, hogy bárhol jár a világon, mindenki azt mondja, hogy Magyarország őrzi egyedül az európai normalitást. 

Elmesélte, hogy Csecsenföldön beszélgetett egy professzorral, aki az ottani egyetemen arab nyelvet és kalligráfiát tanít, és korábban a párizsi Sorbonne-on végzett. A professzor arról számolt be, hogy feleségével nemrég Párizsba utaztak nosztalgiázni, de végül „a szállodai szobában sírtak ketten, amikor látták, mi lett Párizsból, mi lett a bulvár Saint-Michelből”. Hozzátette, hogy idős emberként „féltek kimenni az utcára”, és azt mondta, hogy mindenki egyetért abban, hogy Magyarország őrzi igazán a klasszikus európai arculatot és értékeket.

Ahol jártam – Szíriában, Irakban, Libanonban, Oroszországban – mindenütt a legszebb hangnemben beszélnek a magyar kormányról. Nagyon szeretnek, értékelnek és becsülnek bennünket

 – mondta Spöttle.

A teljes videót itt tudja megnézni:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!