Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Milliárdok folynak el az európai adófizetők pénzéből rasszizmusellenesnek nevezett programokra, amelyek végül a Muszlim Testvériséghez köthető radikális hálózatoknál landolnak. Egy friss tanulmányból kiderül, hogy hogyan legitimálják az Erasmus+ és más uniós programok az iszlamista struktúrákat, és miként vált az iszlamofóbia vádja a kritikus hangok elhallgattatásának leghatékonyabb fegyverévé Brüsszel kezében.
Miközben az Európai Unió vezetői lépten-nyomon azt hangoztatják, hogy nem támogatnak szélsőségeseket, a valóság ennél sokkal sötétebb képet mutat. Egy új, átfogó jelentés bizonyítja: évek óta áramlanak az uniós források, és ami talán még veszélyesebb, a politikai legitimáció olyan szervezetek felé, amelyek a Muszlim Testvériség ideológiai holdudvarába tartoznak – hívja fel a figyelmet az Exxpress osztrák hírportál. Teszik mindezt a toleranciára hivatkozva, a rasszizmus és az iszlamofóbia elleni küzdelemnek álcázva.
A megdöbbentő tanulmányt Florence Bergeaud-Blackler, a párizsi Nemzeti Tudományos Kutatóközpont (CNRS) neves antropológusa, valamint Tommaso Virgili politológus állította össze az Európai Parlament Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójának felkérésére.
A jelentés középpontjában a „frérizmus” (a kifejezés a francia frère, azaz testvér szóból ered) áll, amely a Muszlim Testvériség stratégiai ideológiája. Ez a módszer alapjaiban különbözik a nyílt erőszakot hirdető dzsihadizmustól. A frérizmus nem a gyors, fegyveres hatalomátvételt célozza, hanem a hosszú távú, csendes térnyerést: civil szervezeteken (NGO-k), oktatási programokon és intézményeken keresztül épül be a nyugati társadalmakba.
A türelem, a simulékonyság és a morális felsőbbrendűség álcája mögött azonban ugyanazok a radikális célok húzódnak meg.
A szerzők rámutatnak: az ideológia nem új, csupán a csomagolása változott. A frérizmus képviselői a párbeszéd híveinek, befogadónak és mérsékeltnek mutatják magukat, hogy elnyerjék a brüsszeli elit bizalmát – és persze pénzét.
A tanulmány éles kritikával illeti az iszlamofóbia fogalmának túlzó használatát. Ez a kifejezés tudományosan megfoghatatlan, politikailag viszont rendkívül hatékony bunkósbot. Segítségével minden, az iszlamista ideológiát, a vallási különjogokat vagy politikai célokat érintő kritikát azonnal rasszizmusnak bélyegeznek, és ezzel morálisan megsemmisítik a kritikust.
Semmi sem leplezi le jobban a frérizmust, mint az „iszlamofóbia elleni harc”
– fogalmaznak a jelentés szerzői.
A következmény paradox: Brüsszel nem a szélsőségesség ellen küzd, hanem a szélsőségesség bírálata ellen. A vallás és a rassz összemosásával az ideológia kritikáját diszkriminációnak kiáltják ki, aminek eredményeként a közbeszéd megbénul, hiszen senki nem meri vállalni a politikai megbélyegzés kockázatát.
Az elemzés szerint az olyan központi uniós programok, mint az Erasmus+, a REC vagy a CERV, valóságos pénzcsapként működnek az iszlamista hátterű szervezetek számára. Csak az Erasmus+ keretében 172 olyan projektet támogattak, amely közvetlenül az iszlamofóbiával foglalkozott. Tízmillió eurós nagyságrendű összegek vándoroltak olyan tanulmányokba és kampányokba, amelyek ezt a káros keretezést erősítik.
A jelentés konkrét példákat is említ. Ilyen a FEMYSO, egy európai muszlim ifjúsági hálózat, amely a dokumentum szerint egyértelmű ideológiai és személyi átfedéseket mutat a Muszlim Testvériséggel. Szintén a kedvezményezettek között van az ENAR (Európai Hálózat a Rasszizmus Ellen), amely 2007 és 2020 között mintegy 23 millió eurónyi uniós támogatást zsebelt be. A sorban megtalálható a francia hatóságok által később feloszlatott CCIF, valamint a „European Islamophobia Report” című kiadvány is, amelynek készítői szorosan kötődnek az iszlamista hálózatokhoz.
Különösen felháborító volt a 340 ezer euróval támogatott „Freedom in Hijab” (Szabadság a hidzsábban) kampány, amely a muszlim fejkendőt a szabadság és az önrendelkezés szimbólumaként próbálta eladni – pontosan úgy, ahogy azt az iszlamista propaganda teszi.
Bár a botrányos kampányt a francia tiltakozás hatására visszavonták, az Európai Bizottság reakciója sokatmondó volt: a tartalomért nem vállaltak felelősséget, mondván azt nem ellenőrizték.
Aggasztó összefogást produkált az állítólagos iszlamofóbia elleni harc
A jelentés egy új, rendkívül aggasztó jelenségre is rávilágít: a szunnita Muszlim Testvériség és a síita iráni rezsim hálózatai közötti együttműködésre. A teológiai ellentétek ellenére a közös nevező (az iszlamizmus) összeköti őket. A szerzők példaként a Németországi Síita Közösségek Iszlám Közösségét (IGS) említik, amely kapcsolatban állt a nemrég betiltott, Irán által irányított hamburgi Iszlám Központtal. Ennek ellenére az IGS 2017 és 2020 között uniós pénzeket kapott „szélsőségesség elleni” projektekre.
A szerzők ezt a helyzetet a nemzetbiztonsági érdekek és az európai támogatási gyakorlat közötti „groteszk ellentmondásnak” nevezik.
A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az EU 2023 februárjában muszlimellenes gyűlölet elleni koordinátorrá nevezte Marion Lalisse-t, aki nyíltan kijelentette, hogy együttműködik az iszlamofóbiával foglalkozó szereplőkkel. Lalisse nem csupán „muszlimellenes cselekményekről” szóló adatokról beszél, de a a muszlim közösség iránti „érzelmekről” is. Márpedig ha a tények mellett az érzelmek is mércéül szolgálnak, a kritikát könnyebben lehet iszlamofóbiának bélyegezni, a véleménynyilvánítás szabadsága pedig még inkább nyomás alá kerül – figyelmeztet a tanulmány.
A dokumentum végkövetkeztetése egyértelmű: amíg Brüsszel nem hajlandó nevén nevezni a politikai iszlámot és nem vezeti be a szigorú átvilágítást, addig Európa a saját ellenségeit pénzeli. A valláskritikának a szólásszabadság részének kell maradnia, az iszlamista hálózatok finanszírozását pedig azonnal meg kell állítani.
