Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huBabis azt állítja, hogy Petr Fiala korábbi kormánya eltitkolta a programot, és a Katonai Hírszerzés költségvetésébe rejtette. Szerinte ez a megoldás nem volt átlátható, és a mostani kabinet csak az utóbbi hetekben jutott részletes információkhoz.

Babis már a parlamenti választások előtt is bírálta a kezdeményezést, és azt ígérte, leállítja. Most azt mondja, hogy a kormánykoalíció teljesíti ezt a választási ígéretet azzal, hogy a cseh költségvetésből nem költ a programra – írja az iDnes.
Babis szerint az ANO, az SPD és az Autósok miniszterei az elmúlt hetekben értesültek arról, hogy mintegy 280 milliárd korona áramlott át cseh vállalatokon a lőszer-kezdeményezés részeként. Állítása szerint ezt Ales Vytecska, az AMOS, vagyis a Kormányközi Védelmi Együttműködési Ügynökség igazgatója közölte vele, aki a kezdeményezést koordinálja.
Babis azt is hozzátette, hogy a cseh költségvetésből titokban 17,1 milliárd koronát fordítottak fegyverekre, és szerinte mindezt rejtve kezelték. Havlícsek pontosította, hogy a lőszer-kezdeményezés 114 milliárd koronára vonatkozott, és további 160 milliárdot hasonló módon használtak fel.
Összesen tehát nagyjából 280 milliárd cseh koronáról van szó, amelyet a program és a rendszer keretében egyéni donoroknak értékesítettek, és az így beszerzett felszerelés Ukrajnában kötött ki.
Petr Fiala volt miniszterelnök szerint Babis nyilvános kijelentései biztonsági kockázatokat hordoznak. Úgy véli, hogy a program részleteiről való beszéd veszélyezteti az abban részt vevő emberek és vállalatok biztonságát, és gazdasági következményekkel is járhat.
Emlékeztetett arra, hogy az általa vezetett kormány indította a nagy kaliberű lőszer biztosítására irányuló kezdeményezést Ukrajnának. Fiala szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy háborús fegyverszállításról van szó, annak minden kockázatával együtt.
A lőszer-kezdeményezés keretében Csehország főként Hollandiával és Dániával működik együtt. A program koordinátora – az AMOS – világszerte kutat lőszer-utánpótlás után, és tárgyal a nemzetközi finanszírozásról. A lőszer költségeit túlnyomórészt más országok állják, köztük Németország, Kanada és Hollandia.
A beszámolók szerint Ukrajna tavaly 1,8 millió darab lőszert kapott, így összesen már több mint négy millió darabnál tart. Jan Lipavský volt külügyminiszter közlése szerint a donor országok eddig 100 milliárd koronát adományoztak lőszerre Ukrajna számára, míg Csehország 2–3 milliárd koronával járult hozzá.