Parancsmegtagadásra buzdították a katonákat – Trump nekiment a demokratáknak – videó

Vágólapra másolva!
Vizsgálat indult több demokrata képviselő ellen az Egyesült Államokban, miután olyan videóüzeneteket tettek közzé, amelyekben arra buzdították az amerikai fegyveres erők tagjait, hogy ne hajtsanak végre szerintük jogellenes parancsokat. Az ügy komoly politikai vihart kavart Washingtonban, Donald Trump hazaárulást emlegetett.
Vágólapra másolva!

A jelentések szerint összesen öt demokrata politikus érintett az ügyben: négy képviselőházi tag és egy szenátusi törvényhozó ellen indult vizsgálat. Trump hazaárulásnak nevezte a megszólalást. A vizsgálatot az Igazságügyi Minisztérium indította, miután nyilvánosságra került egy rövid videó, amelyen a törvényhozók a katonákat a „jogellenes parancsok” megtagadására szólították fel – számolt be róla az Anadolu hírügynökség.

Parancsmegtagadásra buzdították a katonákat – Trump nekiment a demokratáknak
Parancsmegtagadásra buzdították a katonákat – Trump nekiment a demokratáknak
Fotó: AFP

Az ügyészség a jelentések szerint felvette a kapcsolatot Chris Deluzio és Chrissy Houlahan pennsylvaniai képviselőkkel, Maggie Goodlander és Elissa Slotkin New Hampshire-i politikusokkal, valamint Jason Crow coloradói törvényhozóval. 

A hatóságok kihallgatás céljából keresték meg őket, ami azonnali és éles reakciókat váltott ki az érintettek részéről.

A PBS beszámolója szerint Slotkin, aki a 90 másodperces videót novemberben először az X-fiókján tette közzé, Jeanine Pirro amerikai főügyész irodájától értesült a vizsgálatról. 

A demokraták Trumpot támadják

A vizsgálat alá vont politikusokban közös, hogy mindannyian katonai vagy hírszerzési háttérrel rendelkeznek. Nyilatkozataikban határozottan visszautasították a vádakat, és politikai indíttatású fellépésről beszéltek. Deluzio irodája szerint egyértelműen zaklatásról van szó. Chrissy Houlahan szerint azért kerültek célkeresztbe, mert olyan dolgokat mondtak ki, amelyeket az aktuális vezetés nem akart hallani. Maggie Goodlander hangsúlyozta: a fenyegetések nem fogják eltántorítani, és továbbra is elvégzi a munkáját. Jason Crow szintén arról beszélt, hogy nem hátrál meg. Elissa Slotkin arra hívta fel a figyelmet, hogy szerinte az elnök tudatos stratégiát követ, amikor a vele szemben kritikus hangokat ellenségként kezeli. 

A vitát kiváltó videó még 2025 novemberében jelent meg az amerikai médiában. A másfél perces felvételen a kongresszusi tagok a Katonai Igazságszolgáltatási Törvényre hivatkozva hangsúlyozták, hogy senki sem köteles végrehajtani olyan parancsot, amely sérti az alkotmányt. 

Donald Trump egy közösségi médiás bejegyzésben hazaárulásnak nevezte a megszólalást. 

Trump újra rámutatott politikai ellenfelei hazugságaira

Korábban arról is beszámoltunk, hogy a Fehér Ház a hivatalos weboldalán egy új aloldalt hozott létre, amely azokat a médiumokat és újságírókat sorolja fel, akiket a kormány „félrevezetőnek és elfogultnak” tart. Az oldal címe „Félrevezető. Elfogult. Leleplezett”, és célja az, hogy a nyilvánosság láthassa, mely médiumok számítanak a „médiabűnösöknek”.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!