Trump szerdán az NBC-nek adott interjúban arról beszélt, hogy kormánya újabb öt városban terjesztené ki az illegális bevándorlás elleni razziákat. Mint mondta, nem kíván olyan helyeken fellépni, ahol a helyi vezetés nyíltan szembeszáll a hatóságokkal – utalva a minneapolisi tapasztalatokra. Az interjú legfontosabb témája az elnökválasztás volt.

A városban történt két halálos incidens – amikor szövetségi ügynökök amerikai állampolgárokat lőttek le – Trump szerint arra figyelmeztetett, hogy „finomabb megközelítésre” van szükség. Ugyanakkor hozzátette: „Nagyon kemény bűnözőkkel van dolgunk.” Az elnök ragaszkodott ahhoz, hogy a műveletek célpontjai elsősorban „a legrosszabbak közül a legrosszabbak”, és elutasította azt az állítást, hogy válogatás nélkül lépnének fel az illegálisan az országban tartózkodók ellen.
Az interjú egyik központi témája a választások ügye volt.
Donald Trump hangsúlyozva, hogy korábban nem országos szintű beavatkozásról beszélt, hanem „rendkívül korrupt” városokról, és név szerint Atlantát, Philadelphiát és Detroitot említette. Trump szerint a demokraták azért ellenzik a választók digitális azonosítást, mert csalni akarnak, és ezt egyértelműen ki is mondta.
2028 – elnökválasztás
A beszélgetés során Trump megnevezte a lehetséges republikánus utódait is.
Az elnök elismerően szólt J. D. Vance alelnökről és Marco Rubio külügyminiszterről, akiket gyakran emlegetnek a 2028-as elnökjelöltség várományosaiként.
„J.D. fantasztikus és Marco is fantasztikus” – mondta Trump, de hangsúlyozta, hogy még korai lenne dönteni.
Azt mondanám, hogy az egyik egy kicsit diplomatikusabb, mint a másik
– mondta Trump, anélkül, hogy meghatározta volna, melyikük. A különbségeket inkább stílusbelinek nevezte, megjegyezve, hogy mindketten alkalmasak lennének olyan műsorokban szerepelni, mint amilyeneket Joe Rogan vezet. „A politikában soha nem lehet tudni” – tette hozzá, utalva arra, hogy a félidős választások is befolyásolhatják a jövőbeli erőviszonyokat.

Harmadik ciklus? „Érdekes lenne”
Az interjú legnagyobb visszhangot kiváltó része kétségkívül a harmadik ciklus kérdése volt. Llamas arra volt kíváncsi, lát-e Trump bármilyen forgatókönyvet, amelyben 2029 januárjában még mindig ő lenne az elnök. „Nem tudom. Érdekes lenne” – válaszolta Trump, majd hozzátette: nem szeretne egyelőre egyenes választ adni erre.
Úgy az élet sokkal kevésbé lenne izgalmas
– fogalmazott, hangsúlyozva, hogy minden lépését egyetlen cél vezérli: „hogy Amerikát újra naggyá tegyem” – idézte az RBC Ukraine.