Ukrán szakértő: Magyar Pétert ültetnék a miniszterelnöki székbe – videó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Egy újabb ukrán elemző állt be nyíltan a Tisza mögé. Artem Bronzsukov egy interjúban arról beszélt, hogy politikai és titkosszolgálati szinten Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság is azon dolgozik, hogy „pro-európai” erők kerüljenek kormányra. A politológus nem foga vissza magát, lesajnálta a magyar miniszterelnök támogatóit is. A kijelentések alapján világos: Kijevben Magyar Pétert látnák szívesen a miniszterelnöki székben.
Vágólapra másolva!

Artem Bronzsukov politológus, a Politika Analitikai Központ igazgatóhelyettese egy videóban arról beszélt, hogy szerinte a magyar és a nemzetközi cégek is Magyar Péter mögé álltak. Úgy fogalmazott: Magyarország új időszak elé nézhet egy „megújuló” Európai Unióban, amelynek Ukrajna is a része lehet. Bronzsukov szerint egy ilyen fordulat után a budapesti–kijevi viszony látványosan javulna. Állítása szerint a két ország nemcsak jobb kapcsolatokat építhetne ki, hanem közös politikai célok mentén működne együtt az Európai Unió átalakításán és megerősítésén.

Magyar Péter hatalomra juttatása a cél – az ukrán elemző nemzetközi beavatkozásról beszélt
Magyar Péter hatalomra juttatása a cél – az ukrán elemző nemzetközi beavatkozásról beszélt Fotó: AFP

Az Európai Unió szerinte fordulóponthoz érkezett. Úgy látja, Brüsszelben most egy új korszak körvonalazódik, és ez a magyar belpolitikai erőviszonyokra is hatással lehet. A politológus arról is beszélt, hogy olvasott olyan értesüléseket, miszerint München után az európai szereplők úgy döntöttek, egyelőre nem támadják nyíltan a hivatalban lévő magyar miniszterelnököt. Ennek ellenére azt állítja, hogy 

Franciaország, Németország és még Nagy-Britannia is politikai és titkosszolgálati szinten vizsgál minden lehetőséget a kormányváltás érdekében. 

Úgy fogalmazott: „Európa-párti fiataloknak” kellene átvenniük a helyét, mert Orbán – állítása szerint – nemcsak Ukrajna számára jelent problémát, hanem az Európai Unió fejlődését is fékezi. Véleménye szerint a magyarországi választási térkép meglehetősen egyszerű. 

Az ukrán elemző lesajnálta Orbán Viktor támogatóit is

Szerinte a középfokú végzettséggel rendelkezők, a falvakban élők, illetve az alacsonyabb jövedelmű emberek támogatják a magyar miniszterelnököt, mert bizonyos értelemben nincs lehetőségük jólétben élni. A folytatásban azt állította, hogy „Orbán populista jelszavai a jótékonyságra épülnek”. Hozzátette ugyanakkor: ha a nagyvárosokat nézzük, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, a saját vállalkozást vezetők, a globális világ részét képező emberek „mind a jelenlegi miniszterelnök ellen szólalnak fel”.

Úgy fogalmazott: „Orbán Viktor távozása a miniszterelnöki posztról nagy plusz lenne Ukrajna számára”, mert – állítása szerint – Orbán „a fő antagonistájuk”.

Hozzátette: „Baba Yaga minden kezdeményezés ellen van”, a szankcióktól kezdve egészen Ukrajna európai uniós csatlakozásáig. Szerinte, ha „nem lenne ilyen ellenségük”, hanem egy szomszédos partnerük lenne – amely feltehetően Magyarország lehetne, ha Péter Magyar hatalomra kerül –, közvetlen politikai előnyökkel járna. Ilyennek nevezte például az Európai Unióhoz való csatlakozást.

Azt mondta: „Kijev és Budapest barátsága mindkét fél számára előnyös lenne”, gazdasági és politikai értelemben egyaránt lendületet adna mindkét oldalnak. 

Hangsúlyozta, hogy „nagyon fontos a gazdasági láncok kiépítése is”, és szerinte az együttműködés kilátásai „meglehetősen szélesek”. Úgy fogalmazott, hogy „mindkét oldalon minden adekvát erő” tisztában van azzal: egy erős magyar–ukrán partnerség sokkal kedvezőbb lenne annál, „amit Orbán alatt látunk”. Szerinte Orbán Viktor nem Magyarország érdekeit képviseli, hanem a támogatóit szolgálja. Úgy fogalmazott, hogy ezek a támogatók pénzzel és olajjal tartják fenn a rendszerét, miközben szemben állnak az európai civilizációval, és azon dolgoznak, hogy gyengítsék azt.

Magyar Pétert ültetnék a miniszterelnöki székbe

Tegnap Makszim Nesvitalov ukrán politológus is nyíltan Orbán Viktor választási vereségét sürgette, és kijelentette: Magyarország jelenlegi miniszterelnöke szerinte nemcsak Ukrajnának, hanem egész Európának árt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!