Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huRobert C. Castel az elmúlt napok ukrán–magyar feszültségeit elemezte. A szakértő arra kereste a választ, milyen hatással lehetne a NATO egységére és hitelességére egy esetleges eszkaláció.
Castel egy elméleti forgatókönyvet vázolt fel: mi történne, ha a feszültség tovább növekedne, és ukrán területről támadás érné Magyarországot. Példaként dróncsapást, diverzáns akciót vagy a kritikus infrastruktúrát érintő kibertámadást említett. Mint fogalmazott, ilyen helyzetben egy NATO-tagállam a szövetséghez fordulna segítségért.
A szakértő felidézte, hogy a NATO alapító szerződésének 5. cikkelye kimondja: ha egy tagállamot fegyveres támadás ér, azt a szövetség egésze elleni támadásnak kell tekinteni.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem jelent automatikus katonai választ, hanem politikai döntési folyamat indul el a tagállamok között. A 4. cikkely pedig konzultációt tesz lehetővé, ha egy ország biztonságát fenyegetés éri.
Castel szerint már az is komoly próbatétel lenne a NATO számára, ha Magyarország ilyen konzultációt kezdeményezne, vagy jelezné, hogy az 5. cikkely alkalmazását fontolgatja.
Úgy véli, a szövetség hitelessége szempontjából kulcsfontosságú, hogy egy ilyen helyzetben gyors és egyértelmű politikai üzenet érkezzen: a NATO kiáll tagjai szuverenitása mellett.
A szakértő arra figyelmeztetett, hogy a késlekedés, a vizsgálatok elhúzódása vagy az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok alááshatják a bizalmat, különösen a keleti tagállamok körében. Szerinte a jelenlegi, átalakuló nemzetközi környezetben a szövetség megbízhatósága kiemelt jelentőségű.
Castel hangsúlyozta: a kérdés lényege nem az egyes lehetséges politikai következmények részleteiben rejlik, hanem abban, hogy a NATO képes-e minden tagállamát egyenlő módon megvédeni, függetlenül az aktuális politikai vitáktól. A szakértő úgy fogalmazott: a szövetségnek világos üzenetet kellene küldenie arról, hogy minden tagállam szuverenitását egyenlő módon védi.