Ukrajna január 27-én felfüggesztette a Barátság kőolajvezetéken keresztül Magyarország felé irányuló olajszállítást, arra hivatkozva, hogy orosz támadás érte az infrastruktúrát. A magyar kormány azonban friss műholdképekre és operatív adatokra hivatkozva közölte: a vezeték működőképes maradt, és a támadás nem érintette közvetlenül a rendszert. A rendelkezésre álló információk alapján semmi nem indokolja, hogy ne indítsák újra a szállítást, Ukrajna mégsem teszi meg.

A magyar kormány ellenlépésként
leállította a dízelolaj szállítását Ukrajna számára, amíg nem indítja újra a kőolaj szállítását országunk irányába, és Szlovákia is hasonlóképpen tesz. Amíg pedig Zelenszkij nem teljesíti kötelezettségét, Magyarország a 90 milliárd eurós hadikölcsönt is blokkolni fogja az unióban.
Az ukrán vezetés hetekig azzal hitegette a nyilvánosságot és a partnereket, hogy egy orosz támadás miatt műszaki akadályai vannak a szállításnak. A magyar kormány és a Mol szakemberei már a kezdetektől gyanakodtak, hiszen a vezeték az állítólagos támadás után is működött egy ideig, az ukránok pedig mondvacsinált okokkal tagadták meg a magyar és szlovák ellenőrök helyszíni vizsgálatát. Orbán Viktor miniszterelnök nyilvánosságra hozta azokat a műholdfelvételeket, amelyek az ukrajnai Brodban található szivattyútelepről készültek. A képek megdönthetetlen bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a támadás közvetlenül nem érintette a vezetéket, a rendszer fizikailag sértetlen és működőképes.
A rendelkezésünkre álló műholdfelvételek és operatív információk alapján egyértelmű, hogy a Barátság kőolajvezeték működőképes
– jelentette be Orbán Viktor.
Működőképes a Barátság kőolajvezeték
A felvételek bemutatása után Orbán Viktor ismét arra kérte Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy állítsák helyre a Barátság vezetéken keresztüli szállítást. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is megerősítette: a nemzetbiztonsági egyeztetésen megtekintett műholdfelvételekből egyértelműen látszik, hogy Zelenszkij elnök hazudik. Ezt követően Volodimir
Zelenszkij elnök – bár kezdetben zavartan próbálta hitelteleníteni a műholdképeket azzal a nevetséges érvvel, hogy „Orbán nem láthat a föld alá” – végül maga is kénytelen volt beismerni a politikai okokat.
Cinikus nyilatkozatában elismerte: esze ágában sincs újraindítani a szállítást, mert nem akarják, hogy az oroszok ebből bevételhez jussanak.
A miniszterelnök azt is javasolta, hogy a vita lezárása érdekében Ukrajna engedje be a magyar és szlovák szakértőket a helyszíni ellenőrzésre. Szerinte a kialakult helyzet mögött nem műszaki, hanem politikai okok állnak.
A magyar kormány álláspontját több ukrán megszólalás is alátámasztja, amelyek szerint a kérdés mögött inkább politikai megfontolások húzódhatnak meg. Dmitro Kornyijenko ukrán elemző például úgy fogalmazott:
Magyarország energiaellátásának veszélyeztetése és az ezzel járó nyomásgyakorlás „jó lépés volt az ukrán vezetés részéről”.
Hozzátette, hogy a Barátság vezeték esetleges újraindítása is politikai alkuk részévé válhat, amely akár a magyar választások befolyásolását is szolgálhatja. Hasonló hangnemben nyilatkozott Tarasz Zahorodnyij ukrán politikai elemző is. Egy televíziós interjúban arról beszélt, miként lehetne a vezetéket politikai eszközként felhasználni Magyarországgal szemben. Mint mondta:
Az alkatrészeket lehet fél évig keresni, lehet egy évig keresni, és akár az is előfordulhat, hogy nem sikerül megjavítani – ez pedig valójában nyomásgyakorlási eszköz lehetne Magyarország és Szlovákia felé.

Zelenszkij hazudik
Mint arról beszámoltunk, Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára vezetésével kedden reggel szakértői küldöttség indult Ukrajnába, hogy felmérje a Barátság kőolajvezeték állapotát. Zelenszkij állítja, nem tudott arról, hogy magyar delegáció érkezne Ukrajnába, mivel a magyar kormány nem egyeztette a látogatást az ukrán külügyminisztériummal – írja Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter hozzáteszi:
Mi a valóság ezzel szemben? Már tegnap hivatalos diplomáciai jegyzékben jeleztük az ukránoknak, hogy Czepek Gábor energiaügyi miniszterhelyettes vezetésével magyar küldöttség megy Ukrajnába a Barátság kőolajvezeték állapotának kivizsgálása céljából, egyúttal találkozót kértünk az ukrán energiaügyi minisztertől.
Orbán Viktor arról beszélt, hogy amennyiben az ukránok elutasítóan fordulnak a delegáció felé, az egyértelműen beigazolja a magyar kormány álláspontját, miszerint nincs technikai akadálya a vezeték újraindításának.

Orbán Viktor szerint szándékos rongálásra is esély lehet
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az ukránok mindenre képesek; akár a vezeték utólagos megrongálására is, saját álláspontjuk bizonyítása érdekében. Hozzátette: szeretné, ha az ukrán vezetés látná a magyar delegáció jó szándékát, és engedélyt adna a Barátság kőolajvezeték megvizsgálására.
Szerintem a Zelenszkijék azért nem engednek bennünket oda, mert akkor kiderülne, hogy nem mondanak igazat. Meglátjuk, mit mondanak az ukránok, de ha elutasítanak, az felér egy beismeréssel”
– fogalmazott Orbán Viktor.
Tizenhét ország érdeklődött a magyar álláspont iránt
Tizenhét ország képviselői voltak kíváncsiak Magyarország álláspontjára a Barátság kőolajvezeték ügyében – erről számolt be csütörtökön az energiaügyi államtitkár Kijevből. A parlamenti államtitkár Kijevből jelentkezett be egy videóval a közösségi oldalán, amelyben az energetikai tárgyalások aktuális állásáról számolt be. Az államtitkár arról is beszélt, hogy az egyeztetések során az Európai Bizottság képviselőivel is tárgyaltak, amelyet hasznos megbeszélésnek nevezett.
Volt egy nagyon hasznos tárgyalás az Európai Bizottság képviselőivel”
– mondta. Czepek Gábor szerint a kérdésben az Európai Bizottság is egyértelmű álláspontot fogalmazott meg. Mint elmondta, Brüsszelben a bizottság szóvivője világossá tette: a testület azt várja Kijevtől, hogy hozzanak létre egy tényfeltáró bizottságot az ügy tisztázására.
Most már nemcsak Magyarország, nemcsak Szlovákia, hanem az Európai Bizottság is a tények ismerete mellett van”
– fogalmazott. Az államtitkár szerint jelenleg az ukrán fél válaszára várnak a tárgyalások folytatásához.
Az ukrán vezetés cinkosra talált Magyar Péterben
A kormány szerint a politikai zsarolásban Magyar Péter és a Tisza Párt is aktív szerepet vállal.
Tudjuk, hogy összejátszanak Zelenszkijjel, és ahogy közösen elzárták a vezetéket, úgy közösen meg is tudják nyitni!
– írta közösségi oldalán Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.

A nemzeti kormány nem hagyja magát zsarolni
A folyamatos felkészülésnek köszönhetően ugyanakkor az ország rendelkezik megfelelő tartalékokkal, a Mol tengeri szállítmányokat rendelt be, Szerbia irányából pedig érkezik a dízel. Orbán Viktor miniszterelnök egyértelművé tette: letörik az olajblokádot. A kormányfő egyúttal hivatalos levélben szólította fel Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, hogy szerezzen érvényt az EU–Ukrajna társulási megállapodásnak, amely tiltja a tagállamok energiaellátásának veszélyeztetését.
Stratégiai kérdés lett az energiaellátás
A közel-keleti válság miatt a magyar kormány már hozzányúlt a stratégiai készletekhez, és védett árat vezetett be a lakosság és a vállalkozások számára. Czepek Gábor szerint azonban
hosszú távon kulcsfontosságú, hogy a Barátság kőolajvezeték újra működjön.
Az államtitkár úgy fogalmazott: az energiaválság kezeléséhez Európának is újra kell gondolnia energiapolitikáját, és nyitnia kell a keleti energiaforrások felé, legyen szó kőolajról vagy földgázról.