Fejvesztve menekülnek háború elől az ukrán férfiak

Vágólapra másolva!
Sokatmondó jelenségre figyeltek fel Németországban. Az elmúlt időszakban megkétszereződött az Ukrajnából érkező férfi menekültek száma a nőkhöz képest. Kijev korábban enyhítette a hadköteles korú férfiak Ukrajna elhagyására vonatkozó korlátozását, amivel szemmel láthatóan élnek az állampolgárok.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt évben kétszer annyi férfi menekült érkezett Ukrajnából Németországba, mint nő. A helyi médiabeszámolók alapján Németországban egyre növekszik a 18 és 63 év közötti, hazájukat elhagyó ukrán férfiak száma – számolt be a jelenségről a Pravda.

Fejvesztve menekülnek az ukrán férfiak
Fejvesztve menekülnek az ukrán férfiak
Fotó: AFP

A Szövetségi Munkaügyi Ügynökség elemzése a 15 és 64 év közötti korosztályra hasonló eredményt mutatott. Ebben a csoportban a férfiak aránya jelenleg körülbelül 41 százalék; 2022 májusában még 26 százalék volt. Az adatok politikai érzékenységét jól mutatja, hogy az általános mozgósítást követően sok hadköteles korú ukrán állampolgár számára korlátozták az ország elhagyását, ami kezdetben a 18 és 60 év közötti férfiakra vonatkozott. 

Augusztusban Kijev részben enyhítette a szabályokat: azóta a 22 év alatti fiatalok elhagyhatják az országot. Ahogyan a Szövetségi Belügyminisztérium megjegyzi, az emberek ősz óta aktívan élnek ezzel a lehetőséggel. A Németországba érkező férfi menekültek száma folyamatosan nő az elmúlt időszak folyamán.

A Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal (BAMF) szerint februárban a német tartományok 8783 ukrán menedékkérőt regisztráltak a FREE központi nyilvántartási rendszerben, köztük 4392 férfi menekültet, akik közül néhányan kiskorúak voltak.

A jelentések szerint mindkét oldalon több százezer katona vesztette életét. Megértek bárkit, aki elmenekül ebből a vérontásból

– mondta Clara Bünger egy námet baloldali belpolitikai szakértő. 
Kritikát ugyanakkor a kormányzó CDU/CSU részéről is megfogalmaztak. 

A hadköteles korú fiatal ukrán férfiaknak nincs helyük a német szociális ellátórendszerben

– mondta a párt belpolitikai szóvivője, Alexander Trom. 
Más európai országok, például Lengyelország, már módosították juttatási rendszereiket. Trom egyúttal „az ukrán menekültek igazságos elosztását Európában” is sürgeti. A norvég kormány szintén bejelentette, hogy szigorítani kívánja a tartózkodási szabályokat az újonnan érkező, hadköteles korú ukrán férfiak esetében. Mindeközben az Európai Unió egyértelművé tette, hogy az ukránok számára biztosított ideiglenes védelem az Európai Unióban minden ukránra egyformán vonatkozik, kivétel nélkül, beleértve a hadköteles korú férfiakat is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról