Orbán Viktor: Az első csatát megnyertük, Brüsszel ukránbarát kormányt akar

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Kemény küzdelem zajlott Brüsszelben az uniós csúcson, ahol a magyar miniszterelnök megvédte hazánk érdekeit. Orbán Viktor állta a sarat a háborúpárti politikusokkal szemben. Péntek délelőtti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Brüsszelben abban bíznak: április 12-én változás lesz, és olyan kormány alakul Magyarországon, amely ukrán- és Brüsszel-barát, valamint végrehajtja az uniós elvárásokat. Brüsszel és Kijev arra számít, hogy ebben az esetben nem lenne szükség a Barátság kőolajvezeték újranyitására sem, ami a magyarok számára súlyos következményekkel járna: ezer forint körüli benzinárat és a rezsicsökkentés megszűnését hozhatná.
Vágólapra másolva!

Jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt. Erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva újságíróknak nyilatkozva. A magyar miniszterelnök megvédte a magyar álláspontot a háborúpárti erőkkel szemben. A kormányfő hangsúlyozta: ha az ukránok decemberben olajblokád alá vették volna Magyarországot, „sose járultunk volna hozzá ehhez a 90 milliárdos hitelhez". De miután megvárták ezt a pozitív döntést, és utána vettek bennünket olajblokád alá, „nem kérhetik tőlem, hogy tegyek úgy, mintha mi sem történt volna".

A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) nyilatkozik az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozójáról távozva Brüsszelben 2026. március 20-án. Mellette Máté János, a Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos)
 Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozik az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozójáról távozva Brüsszelben (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos)

Nem volt olyan érvük, amelynél ne lett volna erősebb érvünk

 – fogalmazott Orbán Viktor. Megjegyezte: nem szép dolgokat mondtak, de egyetlen olyan dolgot se tudtak mondani, ami akár morális, akár jogi, akár politikai szempontból fölróható lett volna Magyarországnak. „Minden egyes érvet, a morálist is, a politikait is, meg a jogit is visszavertük, illetve sajátjainkat megvédtük" – emelte ki.

A tanácskozás másnapján Orbán Viktor sajtótájékoztatón tájékoztat a részletekről.

Orbán Viktor pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt: decemberben született egy döntés arról, hogy az Európai Unió 90 milliárd euró hitelt nyújt Ukrajnának, amelyet a magyar kormány hibás, rossz stratégiai lépésnek tart. Elmondta, hogy ennek ellenére kompromisszum született: három ország – Csehország, Szlovákia és Magyarország –, amelyek nem értenek egyet a döntéssel és nem kívánják viselni annak pénzügyi terheit, hozzájárult a hitelhez, de nem vesz részt annak folyósításában, és nem vállalja az abból fakadó kötelezettségeket. Hozzátette: ez volt az akkori megállapodás.

Kiemelte: Megtehettük volna azt is, hogy azt mondjuk, hogy miután ez nemcsak Magyarországra, Csehországra és Szlovákiára nézve stratégiai hiba, hanem az egész Európai Unióra, és nem akarjuk, hogy a mi közös uniónknak rossz legyen összegezve, nem járulunk hozzá. De nem ezt tettük, hanem hozzájárultunk ahhoz, hogy nélkülünk ezt a hitelt folyósítsák.

Akkor még a Barátság olajvezeték működött. Tegnap is elmondtam, akkor már olajblokád alá vettek volna bennünket az ukránok, soha nem járultam volna hozzá ahhoz, hogy akár Magyarország nélkül is, de hitelt folyósíthassanak Ukrajnának innen Brüsszelből. A helyzet februárban megváltozott, ukránok olajblokád alá vettek bennünket. Az a dilemma volt előttem, hogy tegyek úgy, mintha mi se történt volna, vagy mondjam azt, hogyha nincs olaj, akkor nincs pénz

– mondta Orbán Viktor. Hozzátette: Miután meggyőződtünk róla, hogy a vezeték működőképes és a döntés politikai természetű, sőt Zelenszkij elnök azt a szívességet is megtette nekünk, hogy a saját szájával elmondta, hogy esze ágában sincs újraindítani, mert ő nem is ért egyet azzal, hogy ez működjön. Innentől kezdve kinyílt az út előttem, hogy bejelentsem az Uniónak azt, hogy Magyarország, miután nem zárult le a hitelezésnek a folyamata és még egy formális döntés szükséges, azt a formális döntést meg fogja tagadni. Ezért állt elő a tegnapi helyzet – fogalmazott.

És ami itt elvi kérdésnek tűnik, az egy-egy országban, ez esetben Magyarország esetében egzisztenciális, tehát létkérdés. Van olaj vagy nincs olaj. És választás előtt 30 nappal előidézni egy olyan helyzetet, amikor Magyarországon nincs olaj és ebből pánik és káosz alakulhat ki. Ez egy olyan realitás, amire egy szuverén kormánynak reagálnia kell, tehát fönntartom az álláspontot. És ez így is történt. Dögönyözések és szurkálások és trancsírozási kísérletek ellenére kitartottunk az álláspontunk mellett 

– közölte a miniszterelnök.

Brüsszel ukránbarát kormányt akar

A nemzetközi reakciókkal kapcsolatban azt mondta: Látom, hogy ez nem tetszik, látom, hogy a német kancellár erőseket mondott, a német–magyar viszont speciális. Nem vall jó ízlésre a kancellár mondandójának időzítése. Igazán várhatott volna egy napot, Magyarország Németország általi megszállásának napján nem érdemes fenyegetni azt, akit egyébként korábban megszálltunk, zsidókat deportáltunk, az országot elfoglaltuk és kifosztottuk. 

Ezt alapján meghagyhatta volna a kancellár esetleg arra, hogy erre emlékezzünk és az áldozatainkra emlékezzünk és ne vele kelljen huzakodnunk – mutatott rá.

A helyzet itt Brüsszelben meglehetősen egyértelmű. Azért sem tekertek szőnyegbe és szállítottak el titkos helyre, hanem engedték, hogy hazamenjek, mert azt gondolják, hogy ezt a kis időt, ami még hátra van, fél lábon is kibírják, hiszen ők abban reménykednek, hogy április 12-én Magyarországon változás lesz. És ha változás lesz, akkor megkapják azt a kormányt, amely ukránbarát, Brüsszel-barát és végrehajtja azt, amit itt kérnek. 

– emelte ki Orbán Viktor. 

Hangsúlyozta: Úgyhogy azt kell mondanom a tisztelt érdeklődő magyar közvéleménynek, hogy az első csatát azt megnyertük, ha nincs olaj, nincs pénz, de van egy másik csata, ez április 12-én lesz. Itt nyíltan beszélnek róla. 

Tegnap az Európai Néppárt be is jelentette, hogy ők azt várják, hogy az ellenzék leváltsa a nemzeti kormányt, a szuverén magyar kormányt és helyette egy ukránbarát, Brüsszel-barát kormány legyen, akivel minden kérdést megoldanak. 

A miniszterelnök hangsúlyozta: 

Zelenszkij is erre vár, hogy nem is kell megnyitni soha többet a Barátság olajvezetéket, ezért is van az, hogy amikor időpont kerül elő, hogy hátha esetleg mégis megnyitják, az ukránok mindig olyan időpontokat mondanak, ami választás utáni időpontra esik, mert abban reménykednek, hogy ha ott nekik jó eredmény születik, akkor meg sem kell nyitni azt a vezetéket többé ebben az életben, hiszen ők azt követelik Magyarországtól, meg a szlovákoktól is, hogy váljunk le az olcsó orosz energiáról. 

A kormányfő szerint, ha ez bekövetkezik, akkor a magyaroknak két következménnyel kell számolniuk: egyrészt ezer forint körüli benzinárral, másrészt pedig a rezsicsökkentés politikájának megszűnésével, mivel annak forrását az olcsó orosz energia biztosítja.

Két veszély rajzolódik ki az európai politika horizontján

A magyar miniszterelnök az Európát fenyegető kockázatokról is beszélt. Elmondta, hogy ezek értékelését és elemzését már megkezdték a kormányfők, a megbeszélésen pedig az Európai Központi Bank elnöke is részt vett, ahol a jelenlegi közel-keleti helyzet pénzügyi és gazdasági hatásairól hangzott el tájékoztatás.

  • Az első az a migrációs válság. Van 4 millió afgán menekült Iránban egyébként, mert Afganisztán is háborúban áll. És óriási a belső migrációs arány már most Iránban a háború miatt, és mindenki arra számít, hogy csak idő kérdése Törökország irányába, és onnan föl a Balkánon Európa felé milliós migrációs tömegek fognak megindulni. Tehát a migráció visszatér az európai politika napirendjére, az ezzel kapcsolatos viták megkezdődtek. Nem szabad még egyszer elkövetni a 2015-ös hibát – hangsúlyozta. Kiemelte: Lényegében azt a szabályozást követeli jó néhány ország, mint ami Magyarországon hatályban van. 

Mondtam nekik, hogy óvatosan követeljék ezt, mert ha megcsinálják, akkor napi egymillió euró büntetést kell fizetni. Európa ezzel honorálja, ha valaki megvédi, így készüljenek, ne várjanak hálát

– mondta.

  • A második ügy, ami komolyabb elemzést igényel és ha hazamentem, akkor már a gazdasági tanács, amelyben a jegybank is képviselteti magát, összeül és utána pedig az Energiabiztonsági Tanács is összeül. A két nappal ezelőtt történtek, amikor az iráni háború elérte az energialétesítményeket és a világ ellátásának tekintélyes részét garantáló források semmisültek meg, amelyeknek helyreállítása 4-5 év a tegnap kapott tájékoztatás szerint, tehát a katari hatalmas gázlelőhely helyreállítása az nem egy Druzsba, hanem az 4,5-5 év. Ez azt jelenti, hogy egy tartós energiaválság bontakozik ki a világgazdaságban, és ezzel szemben mindenkinek, így nekünk magyaroknak is védekeznünk kell, ezért ma délután az erre vonatkozó első tanácskozást már meg is tartjuk.

A veszélyek kora az nemcsak háborúból, hanem most újra migrációból és világ olajválságból is áll. Ennek a ténynek a rögzítésén túl most még nem érdemes ennek a részleteiről beszélni, majd intézkedéseket kell hozni és terveket kell kidolgozni, hogy mikor ezek a válságok valósággá válnak, akkor Magyarország meg tudja magát védeni. Ez a munka függetlenül attól, hogy kampány van, ez a munka megy

 – húzta alá.

Meg kell, hogy érkezzenek az uniós források

Újságírói kérdésekre válaszolva Orbán Viktor az új uniós költségvetéssel kapcsolatban azt mondta: ismertette a magyar nemzeti álláspontot, és azon nem kíván változtatni. Hangsúlyozta, hogy az első lépés az, hogy az új költségvetés elfogadásához le kell zárni a jelenlegit.

Magyarul azt jelenti, hogy ide kell adják azt a pénzt, amit eddig nem adtak ide. Egyébként nem lesz új költségvetés. A második szempont az, hogy mi csak valóságos költségvetést fogadunk el, tehát ha fölfüggesztő föltételek vannak bármilyen költségvetési tétel hozzáféréséhez, akkor azt mi nem fogadjuk el. Tehát a kondicionalitást felejtsék el

– fűzte hozzá Orbán Viktor.

A sajtótájékoztatón szóba került Magyarország szavazati jogának esetleges elvétele is, emellett Orbán Viktort arról is kérdezték, mit gondol azokról a felvetésekről, amelyek szerint egyesek bíróság elé állítanák. A nemzetközi sajtóban pedig arról is írtak, hogy Magyar Péter esetleges győzelmére kivár az Európai Unió.

Lehet, hogy voltak mondatok, amiket fenyegetésnek szántak, de a mi sztenderdjeink máshol vannak. Tehát mi az ukrán fenyegetések szintjéhez vagyunk szokva. Ahhoz képest ezek csak barátságos megjegyzések. Tehát ahhoz képest, hogy majd fölnégyelnek, megölik a családomat meg engem, ahhoz képest ezek a belga, német megjegyzések inkább civilizált diskurzusnak tűnnek

– fejtette ki a magyar miniszterelnök, hozzátette: Tehát rossz helyen keresgélnek, hogyha azt gondolják, hogy bármilyen zsarolással Magyarországon eredményt lehet elérni. A mi pozíciónk morálisan is megállja a helyét, jogilag is korrekt és politikailag is helyes – fogalmazott. 

Mi mindenkivel kész állunk a vitára, velük is ez tegnap megtörtént, kifogytak az érvekből, nem volt olyan szempontjuk, amire ne kaptak volna kielégítő és számukra is elfogadható választ, innentől marad ez a típusú savanyú a szőlő fenyegetés. Még egyszer mondom, csináltam már itt két költségvetést, ez a harmadik, 16 éve dolgozom közöttük 

– közölte a kormányfő.

Orbán Viktor hangsúlyozta: ha egyes országok támogatni akarják Ukrajnát, és a belga vagy a német adófizetők pénzét kívánják erre fordítani, akkor tegyék meg, de saját forrásból. Hozzátette, ha közösen akarják finanszírozni, akkor is a saját pénzüket kellene felhasználniuk, nem pedig az Európai Unión keresztül megoldani ezt. Szerinte így próbálják elfedni saját állampolgáraik elől, hogy valójában az ő pénzükről van szó, hiszen a támogatás hitel formájában valósul meg, amelyet végső soron a tagállamoknak kell visszafizetniük.

Ezért én azt javasoltam, hogy játszunk tiszta lapokkal. Ha pénzt akarsz adni, tedd oda az asztalra, add oda. De hagyd békén az Uniót, miért kell belekeverni az Uniót? Ha Németország támogatni akarja az ukránokat, vagy Belgium, vagy bárki adja oda a pénzt, és ha közösen akarják, vegyen fel közösen hitelt, de nem az Unión keresztül. Az Unió nem erre való, nem erre jött létre. Az unió egy békeprojekt. Nem arra való, hogy egy harmadik ország háborúját az Unión keresztül finanszírozzuk. Tehát azt hiszem, hogy morálisan és politikailag hibás állásponton vannak. Az egész hitelkonstrukció egy morális és politikai hiba, mert eltagadják azt a tényt, hogy valójában a saját polgáraik zsebéből veszik ki a pénzt

– húzta alá a miniszterelnök, hozzátette, szerinte ez nem fair egy demokráciában, de ez legyen az ő problémájuk. 

De meg lehet kerülni Magyarországot abban az értelemben, ahogyan ezt én javasoltam. Én magam javaslom, hogy kerüljenek meg bennünket. Adják oda a pénzt nemzeti alapon. Az ukránokkal a vitánkat mi elrendezzük, másfelől vannak más eszközök is a kezünkben. Tehát Magyarországnak, Ukrajna olajblokádjának letörésére nemcsak a 90 milliárdos hitelblokkolás van a kezében. Nekünk vannak más eszközeink is

– mondta Orbán Viktor.

Mint elmondta, az ukrán villamosenergia-ellátás jelentős része Magyarországon keresztül érkezik. Hozzátette: folyamatosan újabb szankciós csomagok bevezetését tervezik, ezekhez azonban egyhangú döntés szükséges, amelyhez Magyarország nem fog hozzájárulni. Ugyanígy a következő hétéves költségvetésben tervezett, Ukrajnának szánt forrásokat sem támogatják majd.

Európa lemarad

Orbán Viktor szerint az európai gazdaság nagyon komoly és egyre növekvő hátrányba kerül az Egyesült Államokkal is, Kínával szemben is, Indiával szemben is és általában a föltörekvő nagy gazdaságokkal szemben. És ezért döntéseket kellene hozni. 

Ezért jöttünk össze. Hány döntést hoztunk? Egyet se. Egyetértettünk-e abban, hogy mi a legfontosabb? Igen, csökkenteni kell a villamos energia árát. Hoztunk olyan döntést, ami csökkenti, nem hoztunk ilyent

 – fogalmazott a kormányfő.

A Magyar Nemzet azt a kérdést vetette fel, hogy az ukrán elnök fenyegeti-e Magyarország vezetőjét, illetve gyakorlatilag zsarolja-e Magyarországot és Szlovákiát. A lap arra volt kíváncsi, hogy más uniós vezetőkben felmerült-e, hogy ez velük is megtörténhet, valamint meddig hajlandó elmenni Zelenszkij annak érdekében, hogy elérje a céljait.

Az a helyzet, hogy méltányosnak kell lennünk. A korrektség azt követeli, hogy azt elmondjam, hogy mindenki, aki megszólalt, függetlenül, hogy a hitel blokkolásának ügyében nem értett velünk egyet, azt kivétel nélkül mindenki elmondta, hogy az elfogadhatatlan, hogy az Unión kívüli ország megfenyegessen egy uniós tagállamot, illetve annak vezetőjét. Tehát azt hiszem, hogy amit a bajtársiassá, meg a politikai közösség, ami az uniós tagságból fakad, megkövetel, azt minden tagállam megtette, tehát Magyarország megkapta azt, amit szerintem ilyen helyzetben meg kell kapni, és amit mi is megadunk egyébként minden megtámadott országnak. Ebből a szempontból rendben vagyunk

– hangzott el a miniszterelnök válasza.
A háborúval összefüggésben elmondta: Az idő az oroszok oldalán van, és nem az ukránok oldalán. És miután meghal minden héten két oldalt egybevetve, vagy hadirokkanttá válik 9 ezer ember, ami hetente 36 ezret jelent, évente pedig közel 400 ezret, és az idő és a helyzet az oroszok pozícióját javítja, az ukránokét pedig rontja, ezért szerintem Ukrajna abban lenne érdekelt, hogy minél hamarabb tűzszünet és béke legyen. Ahogy az amerikai elnök szó szerint ezt is mondja. 

A helyzet az, hogy az európaiak akarják folytatni a háborút 

– közölte Orbán Viktor. Hozzátette: Az európaiaknak az a céljuk, hogy előbb vagy utóbb európai vagy európai uniós felségjelzésű katonák legyenek Ukrajna területén. Ezt ők eldöntötték, erről döntés van. Ezt nem fontolgatják, erről megállapodtak egymással.

Ukrajna az állami terrorizmus eszközeit alkalmazza

Orbán Viktor a sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet: az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, amit tagadtak, de aztán kiderült, hogy ők voltak. Tehát Ukrajna egy olyan állam, amely az állami terrorizmus eszközeit is használja, ezt komolyan kell venni. És nemcsak hogy megúszták, hanem a németek azóta is úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Utána következett a magyar gázvezetéknek a blokkolása. Erről nem beszélünk, de az olajblokkolás az csak a második lépés a mi viszonylatunkban, mert valamikor 2022-ben egyoldalúan, az Unióval kötött szerződést megszegve lezárták a gázvezetéket, amely Oroszországból hozta az olcsó gázt Magyarországra. És aztán most a harmadik lépésnél vagyunk a magyar olajvezeték, a Barátság olajvezeték blokkolásánál. 

Tehát az ukránok három terrorista akciót hajtottak végre, fölrobbantották az Északi Áramlatot, lezárták szerződésszegő módon a magyar gázvezetéket és lezárták az olajvezetéket. És már csak egy maradt hátra, hogy totálisan elvágjanak bennünket a saját energiaellátásunktól

– emelte ki Orbán Viktor.

A Magyarországra gázt hozó déli vezeték maradt. Orbán szerint ez is fenyegetés alatt van. Aki háromszor megtette, amit megtett, nem világos, hogy miért ne tenné meg negyedszer is, ha hagyjuk. Ezért folyamatosan kapcsolatban vagyunk természetesen az adott térségen keresztülhaladó gázvezeték országaival, és egyeztetjük a biztonsági szempontjainkat – nyilatkozta. 

A szlovák–magyar viszony kapcsán elmondta: Én várom, hogy kiderüljön, hogy működik-e az az új törvény, amit nem régen hoztak. Egyelőre nem működik. Tehát azt látom, hogy a Benes-dekrétumot szabadon, sőt gyűléseken egyfolytában bírálják. És a törvény, amely ezt büntetni rendeli, egyszerűen nem működik, nem büntetnek meg senkit. 

Most nem mondom, hogy ez a bizonytalan helyzet jó, ez rossz természetesen, de más minőségű lesz a helyzet, hogyha az első magyar jogi atrocitás éri azért, mert el merte mondani a véleményt egy történelmi tényről, de ilyen még nem történt. Örülök, hogy egyelőre a helyzet nem rosszabbodik – mondta Orbán Viktor.

A jelenlegi helyzetre reagálva a miniszterelnök úgy nyilatkozott: Az Egyesült Államok a mostani helyzeten nyer. Az Egyesült Államok képes magát ellátni. Sőt, nem csak ellátni képes magát olajjal meg gázzal, tehát önellátó, hanem még el is ad. Tehát akármi történik a világpiacon, az amerikaiak biztonságban vannak. 

Az oroszok szintén nyernek. Eddig blokád alatt voltak, most nyilvánvalóan rákényszerül mindenki, aki szankció alá helyezte őket, hogy kiengedje az orosz energiát a világpiacra, mert egyébként katasztrófa lesz. Olyan árak, amiket nem lehet elviselni, ellátási gondok. Tehát Oroszország nyer, az amerikaiak elkezdték a szankciók feloldását. Amit itt egyébként az európai vezetők kifogásoltak, de ettől ez még megtörtént. Az oroszok biztosan nyernek. A kínaiak helyzete az romlik, hiszen az ő ellátásuk ebből a térségből történt, de nekik meg van egy a legmagasabb diplomáciai kategóriába tartozó együttműködésük az oroszokkal

– közölte.

Hangsúlyozta: Egyetlen olyan jelentős szereplője van a világpolitikának, aki a legnagyobb bajban van, hogy most durvábban ne fogalmazzak abban a bizonyos mély bajban, mert nem tudjuk magunkat ellátni. Európa képtelen magát ellátni.

Az európaiak nem támogatják az amerikai elnököt az orosz-ukrán háború lezárásában. Tehát ott egy rossz viszony van, nem beszélve a korábbi sértegetésekről, meg elfogadhatatlan gesztusokról, amit az európaiak tettek az amerikai elnök felé. De még ha félre is tennénk ezt a személyes dolgot, amit azért a mostani amerikai elnök esetében nem tennék félre, ott van az a probléma, hogy stratégiai összeütközés van, amit részben látunk a vámok megemelt szintjében, részben látunk abban, hogy az európaiak betartanak az amerikaiaknak az orosz-ukrán béketeremtés ügyében. Tehát Amerikával nincs jó viszonyunk. Ellenséges viszonyban vagyunk az oroszokkal, akiknek az energiája kellene, de mi háborús bűnösnek nyilvánítottuk, mármint ők, mi nem, de az európaiak, az oroszok vezetőjét is, nem hajlandóak vele tárgyalni. Tehát elzártuk magunkat Oroszországtól is. És a Közel-Keleten pedig semmilyen befolyásunk nincs az események alakítására. A kínaiakkal pedig folyamatosan vámháborút, vagy ellenséges gazdasági viszonyt tartunk fönn

 – összegzett Orbán Viktor.

 Tehát ilyen stratégiailag elhibázott helyzetben még nem láttam Európát az elmúlt 30 évben – fogalmazott. 

Magyarország helyzetéről szólva elmondta, hogy meg kell védeni az országot, saját tervet kell kidolgozni és önálló stratégiával kell rendelkezni. Hangsúlyozta, hogy minden lehetséges féllel tárgyalni kell, és kiemelte: Magyarország helyzete eltér az unió többi országától, mert az Egyesült Államokkal, Oroszországgal és Kínával is jó kapcsolatokat ápol. Úgy fogalmazott, hogy Magyarország nincs elszigetelve, ezzel szemben szerinte inkább az unió többi országa van ilyen helyzetben, így Magyarországnak van mozgástere.

Az ukrán fenyegetésekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: Nem szabad elviccelni a fenyegetést, nem szabad félvállról venni, de vannak Magyarországnak biztonsági szervei, akiknek az a dolgunk, hogy a védelem szintjét, akár objektumokról, akár személyről legyen szó, védelem szintjét beállítják és garantálják a munkák föltételeit. 

Engem nem azért védenek, mert nincs jobb dolguk, hanem azért, hogy nyugodtan tudjak dolgozni. És én nyugodtan is dolgozom

– jelentette ki.

A magyar miniszterelnök úgy fogalmazott, Brüsszelben, javaslom, hogy teljes stratégiai felülvizsgálatot hajtsunk végre, mert nem lehet, hogy egyszerre Amerikában, Kínában és Oroszország is olyan viszonyban vagyunk, amiben.  Ezen változtassunk és ennek az első lépése az, hogy azonnal mindenkivel kapcsolatba kell lépni. 

Tehát a válsághelyzetre hivatkozva mindegy, mit mondtunk korábban, mindegy, mi volt a pozíció korábban, most be lehet jelentkezni mindenhol és Európának kezdeményezőnek kell föllépnie, hogy regenerálja ezeket a kapcsolatait, ami minden válságkezeléshez előföltétel, mert egyedül nem tudod megoldani a válságot, együtt kell működni a többiekkel is. Már ma nincs meg a föltétel. Most ezt nem csinálják. Mit csinálnak helyette? Sumákolnak

– mondta.

Ugyanakkor hozzátette: Franciaország nagy mennyiségben hoz be olcsó orosz energiát a francia gázrendszerbe. Vagy az energiaárakról szóló vitában a szintén a bátrabbak közé tartozó Babis elnök úr elővette a táblázatát és mondta, hogy ki mennyi olcsó orosz energiát enged be Európába, miközben egyébként Magyarországot támadják. 

Tehát egyelőre ahelyett, hogy lenne egy stratégiánk, ami megoldja ezt a problémát, a színfalak mögött az oroszellenes dumák hátterében mindenki a kis üzleteit csinálgatja és kötögeti az orosz energiaellátókkal azokat a megállapodásokat, aminek a segítségével az európai államok tekintélyes mennyiségben hoznak be orosz energiát. Mi vagyunk azok, akik ezt nyíltan csináljuk, és azt mondjuk, hogy ez a helyes politika. De nem mi hozzuk be a legtöbbet.

– mondta Orbán Viktor.

Hangsúlyozta: Két lehetőség van itt. Az első, hogy mi nyerjük a választást, és akkor az ukránok újraindítják az olajszállítást, mert egyébként nem jutnak pénzhez. A másik, hogy nem mi nyerünk, nem nemzeti kormány lesz, és akkor örökre elfelejthetjük az orosz energiát meg a Druzsbát meg mindent, a következő kormány nem is fogja követelni, hogy nyissák meg. 

Hiszen nekik az a programjuk, hogy váljunk le az orosz energiáról. Az ukránok erre játszanak. Tehát nem helyes, amit az ukránok csinálnak, beavatkoznak a magyar választásba, pénzzel támogatják az ellenzéket, politikailag támogatják az ellenzéket. Káoszt akarnak előidézni a mostani kormány számára. Ez nem helyes, de intellektuálisan én értem, hogy mit csinálnak. Hát nekik egy ukránbarát kormány kell. Össze vannak simulva Brüsszellel támogatják a magyar ellenzéket, hogy legyen egy ukránbarát kormány

– mondta.

Hozzátette: Ez megkönnyíti az ukránok életét, megkönnyíti a brüsszeliek életét és lerombolja a magyarokét. De az utóbbi őket nem érdekli, az csak bennünket érdekel.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!