Oroszország szárnyas rakétákkal támadta Ukrajnát, lakóház is megsemmisült – videó

Vágólapra másolva!
Harkivban megsemmisült egy ötemeletes épület főbejárata és jelentős károk keletkeztek a lakóházban. Az orosz támadás következtében 20 lakás romba dőlt, sérültekről is tudni, köztük gyermekekről.
Vágólapra másolva!

Március 7-én éjjel Oroszország tömeges támadást indított Ukrajna ellen drónokkal és rakétákkal. Harkivban egy ötemeletes lakóházat találtak el. A támadásnak halálos áldozatai is vannak, és többen megsérültek. 

Oroszország szárnyas rakétákkal támadta Ukrajnát, lakóház is megsemmisült Fotó: SERGEY BOBOK / AFP
Oroszország szárnyas rakétákkal támadta Ukrajnát, lakóház is megsemmisült – Fotó: SERGEY BOBOK / AFP

A találat a város Kijevi kerületében történt. A támadás a lakóépület frontoldalát érte, a bejárat, valamint több lakás omlott össze. Körülbelül 20 lakás megsemmisült. A környéken legalább 17 ház megrongálódott.

A ház romjai alól négy ember holttestét emelték ki. Igor Terekhov, Harkov polgármestere szerint még több mint 10 ember lehet a romok alatt.

 Az áldozatok között vannak egy 6 és egy 11 éves fiú, valamint egy 17 éves lány. Három sérültet kórházba szállítottak. További tíz ember megsérült, legtöbbjüknek törmelék okozta sérülései és végtagcsonttörései vannak. Többek sokkos állapotuk miatt részesültek orvosi ellátásban. 

A becsapódás helyszínén megtalálták a városra ledobott rakéta törmelékeit, típusát még vizsgálják 

– írta a 24tv.ua.

Szárnyas rakétákkal és drónokkal támadtak az oroszok

  • Március 7-én éjjel az orosz hadsereg szárnyas rakétákat és támadó drónokat indított a Csernyivci régióra. Novodnistrovszk városában robbanások hallatszottak, majd megszűnt az áramellátás.
  • Ugyanezen az éjszakán csapásmérő drónok is támadták a Kijevi régiót. A helyi lakosok robbanásokat hallottak, többek között Kijevben is – az orosz csapatok ballisztikus rakétákat is bevetettek.
  • A Fekete-tengerről Odessza irányába haladtak a orosz hadsereg több tucat támadó drónja. A városban robbanássorozat hallatszott.
  • Robbanásokat hallottak Vinnicja és Cserkesz régióban is. Oroszország Zaporizzsja városát is megtámadta, ott egy csecsemő sérült meg.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról