Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huCsaládjaik szerint az „Ulm 5” csoport tagjait tavaly szeptemberi letartóztatásuk óta szélsőséges körülmények között tartják fogva a hatóságok. Az öt Izrael-ellenes aktivistának egy Németországban működő fegyveripari vállalat elleni támadás miatt kell bíróság elé állnia, amely a hozzátartozóik szerint akár kirakatperré is válhat – számolt be róla a The Guardian.

Fotó: AFP
A Berlinben élő aktivisták – akik brit, ír, német és spanyol állampolgárok – szeptember 8. óta előzetes letartóztatásban vannak és a német ügyészség a 129. paragrafusra hivatkozva megtagadta szabadlábra helyezésüket. A vád szerint az említett nap hajnalán betörtek az Elbit Systems – izraeli fegyvergyártó cég – ulmi telephelyére, ahol több százezer eurós kárt okoztak, majd magukra hívták a rendőrséget. A csoport tagjait birtokháborítással, rongálással és bűnszervezetben való részvétellel vádolják, tárgyalásuk hétfőn kezdődött. Családtagjaik szerint szeretteik napi akár 23 órán át is be vannak zárva celláikba, korlátozták a látogatáshoz, könyvekhez és telefonhíváshoz való jogukat, valamint a levelezéshez való hozzáférésüket.
Amennyiben bűnösnek találják őket, fejenként akár öt év börtönbüntetésre is számíthatnak.
Benjamin Düsberg, az egyik vádlott ügyvédje – aki a teljes csoport nevében nyilatkozott – úgy véli, a német állam példát akar statuálni az öt aktivistával, akik közül egyikük sem büntetett előéletű. Elmondása szerint a fegyvergyár elleni akció „mások védelmében” történt, azzal a céllal, hogy megakadályozzák fegyverek Izraelbe szállítását. Düsberg – aki a nyolcfős védői csapat tagja – így fogalmazott:
Az eljárás során lényegében meg akarjuk fordítani a helyzetet. Azt kívánjuk bemutatni, hogy nem az ügyfeleinket kellene felelősségre vonni, hanem az Elbit vezetőit, akik még a népírtás idején is folytatták a fegyverszállításokat.
Az ügyészség állítása szerint a csoport baltákkal tört be az épületbe, irodai és technikai eszközöket rongált meg, füstbombákat robbantott, valamint graffitivel firkálta össze az épület külső falát. Az öt aktivista egy videót is közzétett az akcióról az interneten. Az okozott kárt 200 ezer és 1 millió euró közé becsülik.
A rongálásról videófelvétel is készült:
Az egyik vádlott édesanyja attól tart, hogy az öt aktivista ellen kirakatper zajlik, amellyel a német állam erős üzenetet kíván küldeni: az ilyen akciók súlyos következményekkel járnak.
A barátok kizárólag anyagi kárt okoztak, egyetlen helyszínen, azzal a céllal, hogy véget vessenek egy népirtásnak. Nem rejtették el kilétüket, és önként vállalták a letartóztatást. Nem jelentenek veszélyt a társadalomra. A 129. paragrafus alkalmazása [...] szerintem csak politikai célt szolgál
– mondta a nő. A védelem egy másik ügyvédje szerint ügyfeleik nem veszélyesek, de a hatóságok annak próbálják őket beállítani, hogy igazolják a szigorú fogvatartási körülményeket. Egy vádlott édesanyja úgy fogalmazott, hogy a szigorú bánásmód aránytalannak tűnik pusztán anyagi károkozás miatt. Elmondása szerint gyermekét a börtönbe érkezésekor meztelenre vetkőztetve megmotozták és felnőtt pelenka viselésére kényszerítették. Az egyik vádlott testvére elmondta, hogy bátyját a stuttgarti Stammheim szigorított biztonságú börtönében tartják fogva és a látogatási időt havi két órára korlátozták.
Az Elbit Systems az Izraeli Védelmi Erők (IDF) egyik legfontosabb fegyverbeszállítója. A vádlottak egyik ügyvédje elmondta, hogy a német büntető törvénykönyv 32. paragrafusára fognak hivatkozni:
Központi érvelésünk az lesz, hogy ügyfeleink cselekedetei – vagyis laboratóriumi és irodai berendezések megsemmisítése – szükséghelyzeti segítségnyújtásként igazolható.
A tárgyalás várhatóan július végéig tart majd.
Korábban hasonló esetről számoltuk be Csehországból is, ahol közvetetten szintén az Elbit System volt érintett.


