Újabb sokkoló felvételek kerültek nyilvánosságra a kényszersorozás borzalmairól – videó

Vágólapra másolva!
Az ukrajnai kényszersorozás módszereitől és a mozgósítás során alkalmazott erőszaktól már legalább annyira tartanak az emberek, mint magától a katonai szolgálattól. A négy éve tartó háború miatt az ukrán hadsereg utánpótlási gondjai egyre súlyosabbak, így a TCK-s toborzótisztek is ennek megfelelően járnak el.
Vágólapra másolva!

Az orosz–ukrán háború kezdete óta a kényszersorozás az ukrán mindennapok szerves részévé vált, sorra kerülnek nyilvánosságra az erőszakos toborzásokról készült videók, miközben a társadalmi ellenállás is egyre nő. A toborzótisztek (TCK-sok) szó szerint vadásznak a hadköteles korú férfiakra. Sőt, április elején kirobbant egy újabb botrány: súlyos betegeket is kényszersoroznak.

A kényszersorozás maximális fordulatszámon pörög
A kényszersorozás maximális fordulatszámon pörög
Fotó: AFP

Odesszában egy biciklis futárt munka közben ért utol a kényszersorozás réme. Az esetről készült felvételen jól látható, amint a futárt a toborzótisztek egy fehér furgonba tuszkolják be.

Szintén Odesszában egy rendőr, kezében egy bottal, rángatott magával egy férfit. Fényes nappal, az utcán:

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke 2024-ben Kijevbe látogatott, ahol számos fotó készült róla az ukrán hősök emlékfalánál. Az út részletei nem váltak ismertté; annyi tudható, hogy ukrán titkosszolgálati kapcsolattal találkozott, és jó eséllyel Volodimir Zelenszkij környezetével is egyeztetéseket folytatott.

Magyar és Zelenszkij Münchenben

Bár igyekeztek kerülni annak látszatát, hogy Magyar és Zelenszkij találkoztak volna a 2026-os müncheni biztonságpolitikai konferencián, egyikük sem cáfolta ezt az értesülést. A Tisza Párt elnöke közösségi oldalán több bejegyzést is megosztott Münchenből, köztük akkor is, amikor az ukrán elnök az Ukrajna-házba látogatott.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!