Szijjártó Péter: Újabb titkosszolgálati akció, ezúttal iráni telefonhívás + videó

Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter videójában arról beszélt, hogy egy korábbi, az iráni külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetését hozták most nyilvánosságra, amit szerinte külföldi titkosszolgálatok szivárogtattak ki a magyar választások befolyásolása érdekében. A miniszter úgy fogalmazott, az egyeztetés idején Magyarországot megpróbálták belekeverni egy, a Hezbollahhoz köthető robbantássorozatba, ezért volt szükség a gyors diplomáciai lépésekre.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter a közösségi oldalán közzétett videóban arról beszélt, hogy szerinte folyamatos a külföldi beavatkozás a magyar választási folyamatba, és ennek részeként az ő telefonhívásait is lehallgatták. Mint fogalmazott, „külföldi titkosszolgálatok folyamatosan hallgatták le a telefonhívásaimat”, és ezek közül több beszélgetést most „nyilvánosságra is hoznak”, ami szerinte egyértelműen azt szolgálja, hogy „befolyásolják a magyar választás eredményét”.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 
Fotó: Purger Tamás / MTI 

A miniszter kitért arra is, hogy a kiszivárgott beszélgetések között szerepel egy, amelyet körülbelül két éve folytatott az iráni külügyminiszterrel. Felidézte: abban az időszakban olyan hírek jelentek meg, amelyek Magyarországot próbálták összefüggésbe hozni a Libanonban történt robbantásokkal.

Úgy fogalmazott, hogy „Magyarországot bele akarták keverni ebbe a robbantássorozatba”, miközben a Hezbollah „a világ egyik leghírhedtebb terrorszervezete”, és reális veszély volt, hogy hazánk célponttá válhat.

Elmondása szerint ezért azonnali lépésekre volt szükség: 

jeleztem neki, hogy Magyarországnak az ég egy adta világon semmi köze nincsen ehhez a robbantássorozathoz”

és hozzátette, hogy a magyar szolgálatok készek voltak egyeztetni az iráni féllel. Mint mondta, sikerült tisztázni a helyzetet, így „Magyarország nem lett terrorszervezetek és terrortámadások célpontja”.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ha ez nem történik meg, „csak a Jóisten tudja, hogy milyen terrortámadások történhettek volna Magyarországon”, és szerinte az ügy azt bizonyítja, hogy „a magyar emberek számíthatnak” a kormányra.

A miniszter bírálta azokat a politikai megnyilvánulásokat is, amelyek szerinte félrevezető információkat terjesztettek. Úgy fogalmazott, hogy 

egyes esetekben „megpróbálták azt a látszatot kelteni”, mintha Magyarország érintett lett volna más nemzetközi ügyekben, és figyelmeztetett: „az ilyen álhírek […] Magyarországot terrortámadások célpontjává tehetik, nem szabad ezzel játszani”.

A videó végén hangsúlyozta: „a magyar emberek természetesen továbbra is számíthatnak Magyarország szuverén nemzeti kormányára”, mert „mi mindentől meg fogjuk védeni a magyar embereket”.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!