Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huSzokatlanul kemény hangvételű és több ponton is meghökkentő kijelentéseket tett egy interjúban Sándor Fegyir, Ukrajna budapesti képviselője, aki a közelgő magyarországi választásokról nemcsak ironizált, hanem súlyos következményeket is felvázolt, számolt be róla a The Atlantic.

Ukrajna szándékai?
Az ukrán diplomata egy ponton arról beszélt, hogy akár Volodimir Zelenszkij is betölthetné Magyarország államfői posztját.
Bár később hangsúlyozta, hogy mindez csupán vicc volt, a megjegyzés beleillik abba a laza, helyenként relativizáló hangnembe, amely végigkísérte az interjút. A könnyedebb megjegyzéseket azonban komolyabb állítások követték. A nagykövet előrejelzése szerint a következő időszakban fokozódhatnak a Magyarország destabilizálására irányuló törekvések, sőt, nem zárta ki a fizikai erőszak megjelenését sem.
Szavai szerint olyan folyamatok is kibontakozhatnak, amelyek végső soron „két részre szakíthatják a társadalmat”.
Orbán Viktor kampányának egyik központi témája az ukrajnai háború és annak magyarországi következményei. A kormány álláspontja szerint a konfliktus hazánk biztonságát és szuverenitását is érinti.
Magyar Pétert méltatta a nagykövet
Az interjúban a nagykövet elismerő szavakkal illette Magyar Pétert is. Nemcsak politikai értelemben beszélt róla pozitívan, hanem személyes megjegyzéseket is tett.

Sándor Fegyir pályája is rendhagyó: korábban a fronton harcolt az orosz–ukrán háborúban, majd 2024-ben nevezték ki budapesti nagykövetté. Saját szerepét „hídként” írja le a két ország között, ugyanakkor megszólalása alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy a politikai feszültségek a diplomáciai térbe is begyűrűznek.
A nagykövet arról is beszélt, hogy a kampányidőszak szerinte „különösen zavaros”, és úgy látja, különféle befolyásolási kísérletek zajlanak a háttérben. Ezek szerinte a választások közeledtével fokozódhatnak, és így összegezte a lehetséges forgatókönyvet:
Fizikai kontaktus, a társadalom lerombolása, két részre.
Magyar Péter már több éve egyeztet Ukrajnával
Az elmúlt időszakban Magyar Péter több alkalommal is kapcsolatba lépett ukrán szereplőkkel. A 2024-es kijevi látogatása során hivatalos egyeztetéseket folytatott, többek között olyan körökkel is, amelyek Volodimir Zelenszkij környezetéhez köthetők.
Magyar Péter jelenléte a Müncheni Biztonsági Konferencia idei rendezvényén szintén azt jelzi, hogy folyamatos kapcsolattartás zajlik a háttérben. A politikus több bejegyzést is megosztott Münchenből, éppen azon a napon, amikor Zelenszkij európai vezetőkkel tárgyalt.
Magyar Péter Ukrajna melletti kiállásának egyik látványos momentuma a 2024. július 11-i kijevi látogatása volt, amely szimbolikus jelentőséggel bírt a kétoldalú kapcsolatok szempontjából.