Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz iráni háború súlyosan érinti az európai légi forgalmat is. A Hormuzi-szoros, a világ egyik legfontosabb energiaellátási útvonala el van zárva, Teherán ezáltal jelentősen fokozta a nemzetközi piacokra nehezedő nyomást, a közel-keleti szállítások pedig összeomlanak. Az árak az egekbe szöknek, az európai légitársaságok pedig már elkezdték szűkíteni a menetrendjüket. Brüsszelben is aggódni kezdtek.

Fotó: AFP
A Lufthansa német légitársaság októberig körülbelül 20 000 rövid távú járatot töröl, az indoklás a kerozin árainak meredek emelkedése. A hivatalos közlemény szerint azonban nincs súlyos üzemanyaghiány, a járatokat a magas költségek, és nem az üres tankok miatt törlik.
De ez a különbségtétel csak részben megnyugtató – írja az Exxpress osztrák hírportál. Mint fogalmaznak, a magas árak figyelmeztető jelzések egy olyan piacról, amely már most is árazza a szűkösséget és a pótlások szükségességét. Vagyis Európa repülőterein még nem fogyott el az üzemanyag, de az annyira drága és bizonytalan, hogy egyes légitársaságok már reagálnak.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) is drámai csökkenésről számolt be, Európa kerozinimportja a Közel-Keletről áprilisban napi 330 000 hordóról mindössze napi 60 000 hordóra esett vissza. Bár az Egyesült Államokból és Nigériából további szállítmányok érkeznek, az IEA úgy véli, hogy ez még nem elég a hiány teljes kompenzálására.
Az IEA szerint Európának a nyári szezonban a hiány elkerülése érdekében a kieső üzemanyagmennyiség legalább 80-90 százalékát pótolnia kellene. Áprilisban azonban az európai kerozinimport csak a márciusi szint mintegy 70 százalékát érte el.
Brüsszel vészhelyzetekre készül
Az Európai Bizottság hangsúlyozza, hogy jelenleg nincs akut üzemanyaghiány az EU-ban, azonban regionális ellátási problémák merülhetnek fel a következő hetekben, ha a Hormuzon átívelő olajszállításokat nem oldják meg. A kerozin különösen érintett lenne.
Ahogy arról az Origo is beszámolt, az EU Olajkoordinációs Csoportja (OCG) legutóbbi ülésén az Európai Bizottság, az uniós tagállamok, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), a NATO, valamint az olajipar képviselői és szakértői is részt vettek, hogy megvitassák az európai olajellátás biztonságának helyzetét, illetve az uniós szintű koordináció lehetőségeit a közel-keleti konfliktus árnyékában. Az OCG „koordinált lépésekről” beszél a repülőgép-üzemanyag ellátás biztonsága érdekében, de hogy mik lehetnek azok, arról kevés szó esik, miközben a testület szerint nincs szó kerozinkészlet-hiányról.
Az ugyanakkor még Brüsszel is elismerte, hogy ha a tartalékokat felszabadítják, azokat megszorító intézkedésekkel kell kombinálni, különben túl gyorsan kimerülnek.
Különösen kínos Brüsszel számára, hogy az EU csak most hoz létre egy új ellenőrző eszközt – fogalmaz az osztrák lap. Az úgynevezett üzemanyag-megfigyelő központ a közlekedési üzemanyagok termelését, importját, exportját és készleteit fogja figyelemmel kísérni. Pontosan azokat az adatokat, amelyekre sürgősen szükség lenne egy ilyen válság idején.