A Hamász gazdagszik a gázai nyomoron: horrorárak sújtják a palesztinokat

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az egekbe szöktek az árak a Gázai övezetben: egy kiló hús már 120 dollárba kerül, a gazdák és a kereskedők szerint pedig a Hamászhoz köthető hálózatok súlyos pénzeket szednek be minden egyes szállítmány után.
Vágólapra másolva!

Miközben a Gázai övezet lakosságának többsége humanitárius segélyekre szorul, egy szűk kör továbbra is profitál a háborús helyzetből. A helyi kereskedők és szakértők szerint a Hamászhoz köthető hálózatok óriási összegeket húznak be az áruszállítások után, miközben az árak soha nem látott magasságokba emelkedtek, írja a Tagesschau.

Hamász
Gázai palesztinok készülnek az Eid al-Adhára a romló humanitárius körülmények és a folyamatban lévő háború okozta élelmiszerhiány közepette
(Fotó:  Middle East Images/AFP/Abood Abusalama)

A közelgő muszlim áldozati ünnep előtt ugyan zsúfoltak a piacok Gázavárosban, de az ünnepi hangulat messze elmarad a korábbi évektől. A helyiek szerint gyakorlatilag eltűnt a hús a piacokról.

Nincs hús, nincsenek borjak, nincsenek tehenek. Semmi nem jön be.

– panaszkodott egy helyi kereskedő. Az állatállomány drasztikusan lecsökkent a Hamász Izrael elleni terrortámadása és az azt követő háború óta. Egy kilogramm hús ára már a 120 dollárt is elérheti.

Hamász sarc a beérkező árukra

A kereskedők szerint azonban nem pusztán a hiány okozza a brutális drágulást. Hosszam, egy helyi állatkereskedő arról beszélt, hogy minden Gázába érkező szállítmány után hatalmas összegeket kell fizetni úgynevezett „koordinációs” díjként.

Amikor árut hoznak be Gázába, fizetni kell egy úgynevezett koordinátornak a koordinációért.

Állítása szerint egyetlen rakomány után akár 400 ezer dollárt is elkérhetnek. A pontos összeget független forrásból nem sikerült megerősíteni, és a kereskedők saját bevallásuk szerint sem tudják pontosan, kik állnak a rendszer mögött. Szakértők szerint azonban a háttérben a Hamász és a hozzá kötődő kereskedői hálózatok állhatnak. Harel Chorev, a Tel-avivi Egyetem palesztin történelemmel foglalkozó kutatója szerint a terrorszervezet régóta kemény adórendszert működtet.

„A Hamásznak mindig is nagyon kemény, merev adórendszere volt” – fogalmazott a szakértő.

Elmondása szerint a rendszerben jelentős szerepet játszanak befolyásos kereskedőcsaládok, amelyek gyakorlatilag felügyelik a teljes kereskedelmet.

Nagyjából harmincszázalékos terhet raknak mindenre, ami beérkezik

– mondta Chorev.

Palestinians travel in makeshift passenger carts attached to vehicles along a street in Gaza City on May 24, 2026. Restrictions on the entry of vehicle spare parts and maintenance equipment under Israel’s blockade of the Gaza Strip have pushed transportation services deeper into crisis. Extensive damage caused by Israeli attacks and continuing fuel shortages have forced residents to improvise alternative means of transport across the city. (Photo by Ahmed Al Arini / Middle East Images via AFP)
Palesztinok Gáza városának utcáin 2026. május 24-én (Fotó: Middle East Images/AFP/Ahmed Al Arini)

A gázai boltosok szerint az importált ruházati termékek ára is az egekben jár. Nabhan Hamada kereskedő szerint egyetlen raklap ruházat után mintegy ötezer dollárt kell fizetni „koordinációs” költségként. A boltos szerint a termékek jelentős része jelenleg Ciszjordániából érkezik, ami tovább emeli az árakat. Ennek ellenére bizonyos üzletek továbbra is működnek. Egyes gázaiak külföldről kapnak pénzt, mások pedig közvetlenül a Hamásztól jutnak támogatáshoz.

Harel Chorev szerint a terrorszervezet ezzel új harcosokat is toborozhat. „Nagyjából napi 25 dollárt kapnak, ami Gázában sok pénznek számít” – mondta az izraeli kutató.

A gázai lakosság többsége azonban továbbra is súlyos nélkülözéssel küzd, és teljes mértékben a segélyszállítmányoktól függ. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!