Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA közel-keleti háború új fordulatot vett, amikor Donald Trump amerikai elnök pénteken, a Kongresszusnak küldött levelében lezártnak nyilvánította az Iránnal folytatott fegyveres konfliktust. Trump elnök a döntést azzal indokolta, hogy a február végén indított katonai művelet elérte célját, ennek ellenére azonban az amerikai hadsereg nem vonul vissza a térségből.

Fotó: AFP
A szakértő kifejtette, hogy egyfajta patthelyzet alakult ki azután, hogy Irán egy kétszakaszos béketervet mutatott be Pakisztánon keresztül az Egyesült Államoknak, miszerint az első szakaszban csak a Hormuzi-szorossal kapcsolatos kérdésekről tárgyalnának.
A legújabb javaslatban ez már úgy szerepel, hogy a tárgyalásoknak nem előfeltétele az, hogy az Egyesült Államok feloldja a blokádot. Én ezt a részét pozitívnak értékelem, hiszen ez a legsürgetőbb kérdés mind az Egyesült Államok, mind Irán, mind a régió, mind a globális gazdaság számára
– hangsúlyozta. Kitért rá, hogy Irán a második szakaszra hagyná a nukleáris kérdések megvitatását és a javaslatból teljesen kihagyta a ballisztikus rakétaprogramot.
Ez mindenképpen negatív, és ugye ez az a pont, amelyre – iráni javaslat kapcsán – Trump azt mondta, hogy nem elégedett
– részletezte. Úgy folytatta, hogy bizonytalan az elkövetkezendő napok kimenetele, és két lehetséges kimenetelt lát: az egyik az eszkaláció, a másik pedig az, hogy megállapodnak, hogy a Hormuzi-szorost valamilyen formában újranyitják.
Az különösen érdekes, hogy volt egy május elsejei határidő az Egyesült Államokban – ugye 60 napig folytathat az amerikai elnök a kongresszus felhatalmazása nélkül háborút – és Trump levelet küldött a kongresszusnak, hogy végső soron április 7-e óta fegyverszünet van [...] ami esetleg mutathat abba az irányba, hogy eszkaláció következhet az elkövetkezendő napokban
– magyarázta, majd elmondta, hogy az iráni média szerint újabb amerikai–izraeli támadás fog következni az elkövetkezendő időszakban. Ugyanakkor Washingtonnak nincs túl sok opciója jelenleg:
- vagy légitámadásokat folytat,
- vagy pedig megszáll néhány szigetet a Hormuzi-szorosban és ezzel próbálja kikényszeríteni a hajók áthaladását.
A szakértő szerint mind a két lehetőség rendkívül rizikós, hiszen komoly iráni válaszlépéseket indíthat el. Az irániak felhasználhatják például a jemeni húszi mozgalmat, hogy a Báb el-Mandebet – a Vörös-tenger bejáratát lezárják – , egyelőre nem körvonalazódik a közel-keleti válság lezárása, ami még hosszú hónapokig elhúzódhat. Kitért rá, hogy ez várhatóan nem azt fogja jelenti, hogy napi szinten fegyveres események lesznek, de a tárgyalások és a harcok váltakozása nagyon is reális forgatókönyv.
Irán kész az egész világgazdaságot romba dönteni?
Az iráni állami televízió (IRIB - Islamic Republic of Iran Broadcasting) április végén megnevezte azokat a szomszédos országokban található célpontokat, – összesen nyolcat – amelyeket támadás alá fog venni, amennyiben az iráni–amerikai tűzszünet véget érne. A felsorolt listában azonban nem katonai célpontok szerepelnek, hanem a Közel-Kelet legfontosabb olaj- és gázmezői, illetve feldolgozó központjai. Az üzenet egyértelmű: ha az Egyesült Államok a tűzszünet megsértése mellett dönt, akkor Irán az egész világgazdaságra fog csapást mérni.
Csicsmann László szerint az előző két hónap eseményeit figyelembe véve nem csak üres fenyegetésről lehet szó:
Azt láttuk eddig is, hogy ha amerikai-izraeli támadás volt, akkor Irán azzal válaszolt, hogy találat ért több olaj- és földgázmezőt, olajfinomítót, olajvezetéket a térségben és Szaúd-Arábiában kikötőket is, amelyek nagyon fontosak az olaj- és földgáz-kereskedelem szempontjából.
A kérdés most leginkább az, hogy Irán milyen katonai kapacitásokkal rendelkezik egy ilyen művelet végrehajtásához. A drónkészletek szinte korlátlanul rendelkezésére állnak, hiszen ezeket nagyon könnyű előállítani. Ballisztikus rakétából valószínűleg kevesebb áll rendelkezésükre, de a jelek szerint a fegyverszüneti heteket arra használhatták fel, hogy a föld alá temetett rakétákat megpróbálták kiásni.
Úgy gondolom, az irániak készülnek a háború folytatására, és nagyon könnyen lángba boríthatják a térséget
– fejtette ki, majd kitért rá, hogy nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a jemeni húti mozgalom is jelen van a háttérben, akik szintén rendelkeznek kapacitásokkal és bekapcsolódhatnak a háborús konfliktusba, ha egy újabb amerikai–izraeli támadásra kerülne sor.
Az olaj ára pár napja 120 dollár fölé ugrott, majd visszakorrigált 110 dollár körüli szintre. Az elemző kiemelte, hogy a hosszú távú hatásokat érdemes vizsgálni, hiszen hiába nyílna meg akár holnap Hormuzi-szorost teljes egészében és hiába indulhatna újra a hajóforgalom mindenféle zavar nélkül – aminek rendkívül kicsi az esélye – akkor is minimum egy-két év kell ahhoz, hogy helyreálljon az a szintű termelés és export, ami február 28. előtt volt jellemző:
Ez azt jelenti, hogy ez egy hosszú távú, elhúzódó konfliktus lesz [...] a Pentagon szerint is legalább hat hónap kell azoknak a tengeri aknáknak az eltakarításához, amelyeket Irán letett a Hormuzi-szoros mentén.
Az iráni és az orosz–ukrán háború hatása összeadódik
Kitért rá, hogy jelenleg számos ország, így például Kína és India is mentességet kapott az Egyesült Államoktól az orosz olaj vásárlására és az orosz olaj megjelenése a piacon enyhítette az energiaválságot. Ahogy arról lapunk is beszámolt, az ukrán fegyveres erők május 1-jén újabb – heteken belül a negyedik – sikeres dróntámadást hajtottak végre az oroszországi Tuapsze olajterminál ellen.
Azzal folytatta az elemző, hogy Iránban petrokémiai üzemeket is támadás ért és veszélyes fordulat lehet a háborúban, hogyha Irán sótalanító üzemeket támadna a térségben:
Erre már volt példa és az Öböl térségének a vízellátását lényegében a sótalanító üzemek adják. Ha Irán ezeket megtámadja, akkor a lakosság is nehéz helyzetbe kerülhet.
A szakértő elmondta, hogy energetikai szempontból fontos kiemelni, hogy az amerikai blokád – az iráni kikötőkkel szemben – számottevő hatással van az iráni gazdaságra. Az amerikai haditengerészet számos hajót visszafordított az elmúlt időszakban és körülbelül 21 napon belül megtelnek az iráni olajtározók, ami azt jelenti, hogy csökkenteniük kell a termelést, vagy leállítani bizonyos területeken:
Ezek a hatások mind-mind összeadódnak és további nyomást gyakorolhatnak a világgazdaságra
– fogalmazott.