Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huDonald Trump többnapos állami látogatáson vett részt Pekingben, ahol Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatott tárgyalásokat. Az amerikai elnököt ünnepélyes fogadtatás várta: díszsortűz, vörös szőnyeg és zászlókat lengető gyerekek köszöntötték a kínai fővárosban. A BBC arról számolt be, hogy Trump és Hszi a pekingi Nép Nagy Csarnokában tárgyalt, majd közösen látogatták meg a híres Mennyei Béke Templomát is. Az amerikai elnök a látogatás végén úgy fogalmazott: „Nagyon jó pár nap van mögöttünk”, és méltatta a kínai vezetőt, valamint delegációját, akikkel szerinte baráti kapcsolat alakult ki. Azt is bejelentette, hogy Hszi szeptemberben az Egyesült Államokba látogat.

A kínai elnök történelmi jelentőségűnek nevezte a találkozót, és hangsúlyozta:
a világ gyorsan és kiszámíthatatlanul változik, ezért Kínának és az Egyesült Államoknak együtt kell működnie a nemzetközi stabilitás megőrzése érdekében.
Hszi szerint a két országnak új alapokra kell helyeznie kapcsolatát, amelyet „konstruktív stratégiai stabilitásnak” nevezett. Ennek lényege az együttműködés erősítése, a rivalizálás kordában tartása és a nézeteltérések kezelhető szinten tartása.
Trump azt mondta, a tárgyalások során több korábban megoldhatatlannak tűnő kérdésben is sikerült előrelépniük. Szerinte kapcsolata Hszi Csin-pinggel erős, és együtt „nagyszerű dolgokat” értek el.
A megbeszélések egyik legfontosabb témája az iráni háború volt. Trump szerint Washington és Peking sok kérdésben hasonló álláspontot képvisel: mindkét ország azt szeretné, hogy a konfliktus mielőbb véget érjen, és egyik fél sem akarja, hogy Irán atomfegyverhez jusson. Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy a tengeri kereskedelmi útvonalak biztonságát és nyitottságát mindkét fél kulcsfontosságúnak tartja.
A háttérben ugyanakkor komoly geopolitikai alkuk körvonalazódnak. James Kynge, a Chatham House vezető kutatója szerint Kína pontosan érzékeli az Egyesült Államok belpolitikai nehézségeit és Trump gyengülő népszerűségét a novemberi félidős választások előtt. A szakértő úgy véli, Peking ezt a helyzetet igyekszik kihasználni, elsősorban Tajvan ügyében.
Trónfosztásról beszélnek Berlinben
Friedrich Merz egy évvel ezelőtt azzal az ígérettel vette át Németország vezetését, hogy véget vet az Olaf Scholz-kormány folyamatos belharcainak, stabilitást teremt, és új lendületet ad Európa legnagyobb gazdaságának. Most azonban egyre több német és nemzetközi lap ír arról, hogy a CDU–SPD-koalíció ugyanabba a válságspirálba került, mint elődje.

A koalíciós partnerek hónapok óta képtelenek megegyezni az adó-, nyugdíj-, egészségügyi és szociális reformokról. A gazdasági helyzet sem javult érdemben: az iráni háború miatti energiapiaci bizonytalanság és az amerikai vámok tovább gyengítik a német gazdaságot. A lap szerint
Merz népszerűsége történelmi mélypontra zuhant.
A Le Monde arról ír, hogy a németek 83 százaléka elégedetlen Merz teljesítményével, és egyre többen kérdőjelezik meg vezetői képességeit. A francia lap szerint a kancellár helyzetét tovább nehezíti, hogy korábban nem volt kormányzati vezetői tapasztalata, ráadásul több vitatott kijelentése is komoly politikai károkat okozott.
A Kreml új szintre emelheti nukleáris elrettentő képességét
Oroszország folytatja a stratégiai nukleáris arzenáljának részét képező Szarmat interkontinentális ballisztikus rakéta harci szolgálatba állítását.

Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az orosz stratégiai rakétaerők parancsnoka számolt be a legújabb generációs rakéta sikeres indításáról. A tájékoztatás szerint a Szarmat nemcsak hagyományos ballisztikus pályán, hanem szuborbitális útvonalon is képes haladni, hatótávolsága pedig meghaladhatja a 35 ezer kilométert, írta a RIA Novosztyi.
A Szarmat minden rakétavédelmi rendszeren áthatol
Vlagyimir Putyin orosz elnök kiemelkedő jelentőségű eredményként értékelte a Szarmat interkontinentális rakétarendszer legutóbbi sikeres tesztjét – erről Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője beszélt.

Fotó: Mikhail Metzel / AFP
Az Oroszországi Föderáció legfrissebb nukleáris doktrínája világossá teszi: Oroszország a szövetségesei elleni bármely agressziót az egész szövetségi rendszer ellen irányuló támadásként kezeli, mely nukleáris válaszcsapást vonhat maga után. A Szarmat robbanófejének hatóereje több mint a négyszerese bármely nyugati megfelelőjének, hatótávolsága pedig meghaladja a 35 ezer kilométert.
Kiderült: nem az orosz fenyegetéstől tartanak legjobban az ukránok
Az ukránok többsége már nagyobb veszélynek tartja a korrupciót az ország jövőjére nézve, mint az orosz katonai agressziót – derült ki a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet friss felméréséből. A kutatás szerint a megkérdezettek nagyobb hányada az állami korrupciót nevezte meg súlyosabb fenyegetésként, míg orosz háborút ennél kevesebben tartják nagyobb problémának.

Fotó: AFP
Az ukránok több mint 50 százaléka úgy véli, hogy az állami hatóságokban tapasztalható korrupció nagyobb veszélyt jelent Ukrajna fejlődésére, mint Oroszország katonai agressziója.
A KIIS 2026 februárjában nyílt kérdés formájában vizsgálta, hogy az ukránok szerint melyek a legnagyobb kihívások Ukrajna és az ukrán társadalom számára.
Ebben a formátumban a válaszok 65 százalékában a háborút, míg 29 százalékban a korrupciót nevezték meg fő problémaként. Vagyis „súgás nélküli”, spontán válaszadás esetén az ukránok többsége valóban a háborúról és az ahhoz kapcsolódó problémákról beszél.
A jelenlegi felmérésben ugyanakkor a KIIS megismételte a 2024 májusában feltett kérdését is, amelyben a válaszadóktól közvetlenül azt kérdezték meg, hogy melyik jelent nagyobb veszélyt: a hatalmi korrupció vagy az orosz katonai agresszió. A résztvevőknek e két kihívás közül kellett választaniuk.
Amennyiben a válaszadóknak választaniuk kellett a korrupció és a katonai agresszió között, 54 százalékuk a korrupciót nevezte meg nagyobb fenyegetésként.
Irán megsemmisülésével fenyegetett Trump
Trump a Fox Newsnak adott interjúban kijelentette: Iránnak két választása van: megállapodást köt az Egyesült Államokkal, vagy „megsemmisül”.

Megállapodhatnak velünk, vagy meg lesznek semmisítve. Nem akarom ezt tenni
– fogalmazott Trump.
Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok képes lehet megszerezni az iráni dúsított uránt. Szerinte az anyagokat akár föld alatti létesítményekben is tárolhatják, Washington azonban mindenképpen szeretné ellenőrzése alá vonni azokat, írja a RIA Novosztyi.