Komoly bajba kerülhet Oroszország, új fegyvert vetett be Ukrajna

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A katonai elemzők szerint ritka lehetőség nyílt az ukránok és nyugati szövetségeseik előtt. Ukrajna új típusú, mesterséges intelligenciát használó drónjai ugyanis sikeresen támadják az orosz utánpótlási vonalakat, a kérdés már csak az, hogy meddig.
Vágólapra másolva!

Az ukrán haderő az elmúlt hetekben fokozta az orosz utánpótlás vonalak elleni csapásokat, ehhez pedig egy új fegyvert vetett be. Ukrajna az úgynevezett Hornet drónokat használja a művelethez, amely mesterséges intelligenciát használ és amely minden jel szerint váratlanul érte Oroszországot – írja a BBC

Ukrajna előtt rég nem látott lehetőség nyílt a Hornet drónoknak hála
Ukrajna előtt rég nem látott lehetőség nyílt a Hornet drónoknak hála 
Fotó: WOJTEK RADWANSKI / AFP

A Krím félsziget kérdése a háború kezdete óta kulcsfontosságú szerepet játszik az orosz–ukrán konfliktusban, jelenleg azonban egyre inkább terhet jelent Moszkva számára, mintsem stratégiai előnyt. A félsziget ellátása nagymértékben függ az utánpótlási útvonalaktól, amelyeket Ukrajna egyre hatékonyabban támad, részben mesterséges intelligenciával támogatott dróntechnológia alkalmazásával.

A Hornet névre keresztelt drónokat több ezer, az orosz katonai célpontokról készült videófelvétel segítségével tanították be. 

A fegyverrendszer hatásossága pedig ma már nem kérdés, hiszen az elmúlt időszakban a katonai elemzők szerint legalább tíz olyan csapás történt, amely a Krímet és a frontvonalat ellátó, kritikus fontosságú logisztikai utat érintették. Oroszország a hírek szerint kénytelen volt lerövidíteni a konvojokat, a megszállás alatt lévő Herszon régióban pedig a kormányzó már a civil forgalomra is korlátozást vezetett be.

Mihajlo Fjodorov ukrán védelmi miniszter szerdán kijelentette, hogy az ország „logisztikai lezárási” stratégiájának célja „növelni a nyomást az orosz hadseregre a hátországban, és megfosztani az ellenséget a tartós támadó műveletek végrehajtásának lehetőségétől”.

A szakértők szerint a jelenlegi helyzet óriási lehetőség Ukrajna és a nyugati szövetségesek számára, hiszen ha Ukrajna hosszú távon tudja csökkenteni a frontra és a megszállt területekre érkező szállítmányokat, ezzel párhuzamosan pedig a mélységi csapásokkal a távolabb eső logisztikai központokat támadja, akkor Oroszország nagyon hamar bajban találhatja magát. 

A mostani jelentések tehát azt sugallják, hogy Ukrajna fő célja nemcsak az Oroszország nagyhatalmi imázsához fontos eszközökre való csapásmérés, hanem a kulcsfontosságú logisztikai konvojok, parancsnoki állások és kommunikációs tornyok megzavarása is. 

Abban azonban a szakértők is egyetértenek, hogy a helyzet feltehetően nem marad így örökké, Oroszország pedig várhatóan ellenintézkedéseket eszközöl.

Az orosz-ukrán háború további híreit itt olvashatja.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!