Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huVolodimir Zelenszkij ukrán elnök és a kijevi vezetés titokban egy további két-három éves felőrlő hadviselésre készíti fel az országot, miközben a frontvonalon és a hátországban is egyre mélyülnek a válság jelei – mutat rá a The Economist brit hetilap.

A kijevi elnöki hivatal azonnal igyekezett cáfolni a hírt, dezinformációnak nevezve a jelentést, és azt állítva, hogy a fókusz csupán a következő fél éven, a novemberi amerikai választásokig tartó időszakon van – írja az ukrán Ukrajinszka Pravda.
Ez ugyanaz a régi propaganda, ami már korábban is felbukkant. Talán valakinek szüksége volt egy hordozóra más üzenetekhez ebben a cikkben, amelyben állítólag minden rosszul megy. A parlamenti frakcióval tartott találkozón az elnök kifejezetten azt mondta, hogy a következő hat hónapra, novemberig kell összpontosítani. Ez az az időkeret, amit említett
– idézi Zelenszkij kommunikációs tanácsadója, Dmitro Litvin magyarázatát az ukrán lap.
Azonban a valóság és a harctéri folyamatok mást mutatnak: Ukrajna egyre inkább egy olyan feneketlen kúttá válik, amelybe a nyugati fegyverarzenál és a dollármilliárdok mellett már egy egész generáció jövője is beleveszik.
Zelenszkij diplomáciai körútjai során továbbra is az ukrán légvédelem megerősítéséért és hihetetlen mennyiségű és egyre nagyobb hatótávolságú fegyverzetért lobbizik. A kijevi stratégia lényege a „hosszú háború”: a hazai dróngyártás felfuttatása és az orosz hátország, az olajfinomítók és hadiüzemek szisztematikus támadása.
A cél az orosz gazdaság és katonai gépezet kivéreztetése, ám ez a taktika kétélű fegyver.
Miközben (bízva abban, hogy Putyin „matematikája” ettől előbb-utóbb összeomlik) Ukrajna havi 50 ezer orosz katona kiiktatását tűzte ki célul (jelenleg ez a szám a halottakat és a súlyos sebesülteket is beleértve mintegy 35 ezer fő), a saját emberveszteségeiről mélyen hallgat. A The Economist riportja megrázó képet fest: míg 14 éves kamaszok gyakorlatoznak a kijevi mezőkön, készen arra, hogy a „húsdarálóba” kerüljenek, addig a becslések szerint legalább 300 ezer ukrán férfi bujkál a kényszersorozás elől.
A társadalom szövedéke felfeslik: a hazafias lelkesedést felváltja a korrupció miatti düh és az elit iránti bizalmatlanság.
Oroszország eközben szintén a hosszú távú felőrlésre rendezkedett be, gazdaságát pedig segíti, hogy az iráni konfliktus miatt megugró olajárak extra milliárdokat hoznak a Kreml konyhájára. Moszkva célja továbbra is a Donbasz feletti teljes ellenőrzés megszerzése, és úgy tűnik, az orosz hadvezetés nem sajnálja az élőerőt a cél elérése érdekében.
Európa pedig kényszerpályán mozog. A legújabb, 90 milliárd eurós uniós segélycsomag éppen csak arra elegendő, hogy az ukrán államcsődöt elkerüljék, miközben a kontinens saját biztonsági készletei kiürülnek. A kérdés már nem az, hogy Ukrajna képes-e győzni, hanem az, hogy mi marad az országból két-háromévnyi további pusztítás után.
A háború folytatása Zelenszkij számára az egyetlen politikai túlélési útvonal. A választások elmaradnak, a médiát már-már kézivezérli az államfő, az ellenzéket pedig szisztematikusan háttérbe szorítják. A „hűségkultuszra” épülő kijevi hatalmi struktúra azonban egyre távolabb kerül a valóságtól. Ahogy az egyik bujkáló hadköteles fogalmazott a brit lapnak:
Miért harcoljunk, ha semmivel sem vagyunk jobbak Oroszországnál, és ugyanúgy furgonokba tuszkolják be az embereket?
Május 25-én Zelenszkij összehívta pártja, a Nép Szolgája frakciójának összes tagját egy találkozóra, amelyre meghívták Kirilo Budanovot, Julija Szviridenkót és más magas rangú tisztviselőket is. Az Ukrajinska Pravda forrásai szerint évek óta először az elnök és a képviselők közötti megbeszélés valódi beszélgetésre hasonlított.
Az elnök azt mondta, hogy az a benyomásunk, hogy körülbelül hat hónapon belül Oroszországot olyan helyzetbe lehet hozni, hogy hajlandó legyen tárgyalni. De addig mindenkinek össze kell fogni, félre kell tenni a sérelmeket, és legalább hat hónapig együtt kell dolgozni annak érdekében, hogy minden hitelező követelményét teljesítsük, és valódi előrelépést tudjunk követelni az EU-tól Ukrajna csatlakozása ügyében
– mondta Zelenszkij a képviselőknek az egyik résztvevő szerint.
A The Economist szerint az optimista várakozások az orosz–ukrán háború lezárására irányuló tárgyalások újrakezdését valószínűsítik a nyárra. Azonban „valószínűbb, hogy a harcok addig folytatódnak, amíg Ukrajna vagy Oroszország meg nem törik” – mutat rá a brit hetilap cikke.