Váratlan fordulat Belgradban: Vučić bejelentette a lemondását

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Meglepő bejelentést tett Alekszandar Vučić: a szerb államfő közölte, hogy már csak néhány hétig marad hivatalban, ezt követően lemond az elnöki tisztségről. A politikus egy nagyszabású belgrádi rendezvényen beszélt terveiről, ahol azt is elárulta, milyen néven indulna a kormánypárt a következő parlamenti választásokon.
Vágólapra másolva!

Alekszandar Vučić szombaton a belgrádi parlament előtti téren tartott, „Szerbia egy család” elnevezésű nagygyűlésen jelentette be, hogy hamarosan lezárul politikai pályafutásának egy meghatározó időszaka. A szerb elnök úgy fogalmazott, már csak néhány hétig tölti be az államfői tisztséget, ezt követően lemond - írja a politika.rs.

Vučić bejelenti, hogy lemond a szerb elnöki posztról
Alekszandar Vučić szerint hamarosan lezárul államfői megbízatása Fotó: NurPhoto via AFP

Mint mondta, semmi sem tart örökké, és szerinte ez a politikára is igaz. Hozzátette, hogy döntését már megosztotta a Szerb Haladó Párt vezetőivel is, ugyanakkor világossá tette: a közélettől nem kíván teljesen visszavonulni. Ha a párt erre kéri, a következő parlamenti választások kampányában is részt vesz majd, hogy segítse a kormánypárt sikeres szereplését.

Vučić beszédében azt is felvetette, hogy a kormánypárt választási listája a jövőben „Egyesült Szerbia” néven induljon. Véleménye szerint ez a név jól kifejezi azt az üzenetet, amelyet a választók felé szeretnének közvetíteni.

A szerb államfő hosszabban visszatekintett az elmúlt tizennégy évre is. Emlékeztetett arra, hogy előbb miniszterelnök-helyettesként, majd miniszterelnökként, végül elnökként vezette az országot. Úgy fogalmazott, minden döntésében kizárólag Szerbia érdekeit tartotta szem előtt.

Beszédében arra is kitért, hogy az elmúlt másfél évben komoly politikai nyomás nehezedett az országra. Állítása szerint többen megpróbálták meggyengíteni Szerbiát, mert nem nézték jó szemmel az ország fejlődését és önálló politikáját.

Vučić szerint az elmúlt időszakban gyakran érte az a vád is, hogy mindenáron ragaszkodik a hatalomhoz, ezt azonban visszautasította.

Azt mondták rólam, hogy soha nem mondok le, és bármit megtennék azért, hogy hivatalban maradjak. Most mindenki láthatja, hogy ez nem igaz. Eljött az idő, amikor át kell adni a helyet másoknak – fogalmazott.

A szerb elnök hangsúlyozta, hogy a lemondása ellenére továbbra is kész segíteni országát, amennyiben erre szükség lesz.

Beszédének végén külpolitikai kérdésekre is kitért. Kijelentette, hogy Belgrád a jövőben sem kíván szakítani Oroszországgal és Kínával, mivel ezek az országok fontos stratégiai partnerei Szerbiának. Szerinte az ország érdeke az, hogy kiegyensúlyozott kapcsolatokat ápoljon minden fontos nemzetközi szereplővel, miközben saját nemzeti érdekeit helyezi az első helyre.

Vučić a lemondás pontos időpontját nem nevezte meg, de megerősítette, hogy erre várhatóan néhány héten belül sor kerül.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!