Forsthoffer Ágnes a szejm elnökével tárgyalt

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az Országgyűlés elnöke Varsóba látogatott ahol egyeztetést folytatott hivatali partnerével, Wlodzimierz Czarzastyval, a szejm elnökével. Forsthoffer Ágnes fontosnak nevezte, hogy Lengyelország és Magyarország „újra összekapcsolódjon”.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés és a lengyel parlament elnöke közös sajtótájékoztatóján az együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Forsthoffer Ágnes ennek kapcsán kiemelte, hogy Magyarország újra konstruktív teljes jogú tagja a V4-es együttműködésnek – írja az Index

Forsthoffer Ágnes szerint ideje helyreállítani a két ország kapcsolatait
Forsthoffer Ágnes szerint ideje helyreállítani a két ország kapcsolatait 
Fotó: WOJTEK RADWANSKI / AFP

A két nemzet mindig számíthatott egymásra a legnagyobb bajban is. Az az összefonódás megalapozza a közös jövőnket, mind politikailag, mind gazdaságilag, és a civil szférában is sok lehetőség nyílik az együttműködésre

– fogalmazott az magyar Országgyűlés elnöke. 

Forsthoffer Ágnes egyúttal fontosnak nevezte, hogy az új magyar kormány vezetésével hazánk ismét megbecsült és teljes jogú tagja a V4-es együttműködésnek és a NATO-nak is. A politikus szerint ezen szövetségek és együttműködések megerősítése pedig továbbra is prioritás a magyar kormány számára. 

Mint beszámolt, Czarzastyval megvitatták a parlamenti együttműködés lehetőségeit, és tapasztalatot cseréltek arról is, hogy Magyarország „miképp tud minél gyorsabban megfelelni az EU szabályozásának, hogy a 7-es cikkely szerinti eljárás alól minél gyorsabban mentesülhessen,” és a két parlament „hogyan tudja összefűzni a munkáját a két ország érdekében”.

A beszámolók szerint az Országgyűlés elnökét a sajtótájékoztatón kérdezték a volhíniai-mészárlásról is, ami nemrég igen csak próbára tette a lengyel-ukrán kapcsolatokat. Ennek kapcsán Forsthoffer Ágnes ugyanakkor jelezte, hogy erről nem tud felelősen nyilatkozni a teljes történet ismerete nélkül. 

Ugyanakkor azt jelezte, hogy Magyarország álláspontja tiszta és világos az orosz–ukrán háború kérdésében, a kormány pedig egyértelművé tette, hogy Oroszország az agresszor Ukrajnának pedig továbbra is diplomáciai és humanitárius segítséget kell nyújtani. Egyúttal pedig kifejtette, hogy azáltal, hogy Kijev felülvizsgálta az ukrajnai magyar kisebbség jogait, és vissza fogja adni őket, lehetőség nyílik a csatlakozási tárgyalások folytatására. 

Czarzasty megköszönte, hogy Forsthoffer Ágnes első hivatalos külföldi útja Varsóba vezetett. "Rendkívül fontosnak" nevezte a lengyel-magyar kormány- és parlamentközi kapcsolatokat, amelyeket szerinte "haladéktalanul helyre kell állítani".

A szejm elnöke egyúttal jelezte, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy hogy Ukrajna „független, szabad ország legyen, mert az ő függetlenségében és szabadságában népeink és államaink biztonságát is látjuk”. Ukrajna esetleges EU-csatlakozásáról Czarzasty elmondta: támogatja, de „természetesen észszerű feltételek mellett”, a belépési eljárás betartásával. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!