Már halálos áldozata van is annak a görögországi robbantásoknak

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A BBC beszámolója szerint tragédiába torkollott a görög kormánypárt politikusai ellen indított feltételezett gyújtogatássorozat. Egy robbanásban súlyosan megsérült a kormánypárti politikus édesanyja, aki belehalt égési sérüléseibe. A hatóságok terrorcselekményként vizsgálják az ügyet.
Vágólapra másolva!

Mint ahogy arról az Origo is beszámolt gyújtóbombát aktiváltak Görögországban szerda hajnalban. A támadásban feltehetően a görög kormányzó konzervatív Új Demokrácia párt tagjainak otthonait vették célba, öt ember megsebesült. Most azonban a BBC azt írja, hogy a görög kormánypárti politikusok ellen elkövetett merényletsorozat halálos áldozatot követelt. A 72 éves Vagia Nestora, a kormányzó Új Demokrácia párt politikusának, Afroditi Nestorának az édesanyja belehalt azokba a súlyos égési sérülésekbe, amelyeket a család társasházánál történt robbanásban szenvedett el.

Görögoszág, This photograph shows a view of the damage after a gas canister bomb exploded at the entrance of a building in Thessaloniki on July 1, 2026. Five people were injured and extensive damage was caused by three coordinated incendiary attacks using improvised gas canister bombs targeting the homes of three leaders of Greece’s ruling New Democracy party. (Photo by Sakis Mitrolidis / AFP)
Merénylet Görögországban - Fotó: SAKIS MITROLIDIS / AFP

Brutális támadás rázta meg Görögországot: meghalt a kormánypárti politikus édesanyja

A támadás a görögországi Thesszalonikiben történt, abban a társasházban, ahol Afroditi Nestora él. A robbanást és a tüzet feltehetően az épület elé elhelyezett házilag készített gyújtószerkezet okozta.

A kórház tájékoztatása szerint Vagia Nestora testfelületének mintegy 80 százaléka megégett. Kritikus állapotban szállították kórházba, ahol intenzív ellátásban részesült, de az életét már nem tudták megmenteni. A súlyos égési sérülések és az ezt követő többszervi elégtelenség okozta a halálát.

This photograph shows a view of the damage after a gas canister bomb exploded at the entrance of a building in Thessaloniki on July 1, 2026. Five people were injured and extensive damage was caused by three coordinated incendiary attacks using improvised gas canister bombs targeting the homes of three leaders of Greece’s ruling New Democracy party. (Photo by Sakis Mitrolidis / AFP)
Kiégett autók a merénylet után - Fotó: SAKIS MITROLIDIS / AFP

Lánya, Afroditi Nestora égési sérüléseket és füstmérgezést szenvedett, továbbra is kórházban ápolják. Kórházi kezelésre szorult az édesapja is, aki alapbetegségekkel küzd, valamint két másik lakó, akik légzési nehézségek miatt kerültek orvoshoz.

A rendőrség szerint a támadók házilag készített gyújtószerkezetet helyeztek el a társasház előtt. A robbanás két autót teljesen megsemmisített, több motorkerékpárt megrongált, és jelentős károkat okozott az épületben.

Nem ez volt az egyetlen támadás

A robbantással egy időben további két támadás is történt Thesszalonikiben. A célpontok Zisis Ioakeimovits, az Új Demokrácia helyi szervezetének elnöke, valamint Savvas Anastasiadis, a párt korábbi parlamenti képviselőjének otthona volt. Nem sérült meg senki.

A görög sajtó szerint a három támadás mindössze néhány perc különbséggel, hajnali 4 óra 18 perc, 4 óra 23 perc és 4 óra 35 perc körül történt. A nyomozók úgy vélik, 

ugyanazok az elkövetők hajtották végre az akciókat. 

Feltételezésük szerint motorkerékpárral közlekedtek, és gyors egymásutánban helyezték el a robbanószerkezeteket.

Az ügy vizsgálatát a görög terrorellenes szolgálat vette át. Egyetlen szervezet sem vállalta magára a támadásokat, és egyelőre senkit sem vettek őrizetbe.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök szerint Vagia Nestora halála megmutatta a politikai erőszak „gyilkos és embertelen természetét”. Hangsúlyozta, hogy a társadalomnak egységesen kell fellépnie annak érdekében, hogy a terrorizmust végleg kiszorítsák a közéletből.

Korábban úgy fogalmazott, hogy azok, akik társadalmi küzdelemnek álcázva követnek el ilyen támadásokat, valójában egyszerű bűnözők, akikkel ennek megfelelően kell eljárni.

Nikosz Andrulakisz, a görög ellenzék vezetője kijelentette, hogy a felelősöket fel kell kutatni, bíróság elé kell állítani, és meg kell büntetni.

A volt görög miniszterelnök, Alexisz Ciprasz szintén elítélte a támadásokat. Közleményében hangsúlyozta, hogy a terrorizmusnak nincs helye egy demokratikus társadalomban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!