A német rendőrség közölte a lehetséges iszlamista merénylők számát

Fotó: EMMANUELE CONTINI
Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A berlini terrortámadás után a hatóságok közzétettek egy friss listát, amely megmutatja mekkora fenyegetés leselkedik az országra. Németország hatóságai jelenleg több mint négyszáz embert azonosítottak iszlamista radikális veszélyforrásként, a sokat emlegetett jobboldali szélsőségesek ennek töredékét teszik csak ki.
Vágólapra másolva!

A német Szövetségi Bűnügyi Rendőrség (BKA) pontot tett a radikálisok arányát firtató vita végére egy nemrég közölt statisztikával. Németország hatóságai 410 embert iszlamista radikálisként, míg 65 embert potenciális jobboldali szélsőségesként azonosítottak.

Németország hatóságai több mint négyszáz iszlamista szélsőségest tartanak nyilván, köztük volt a berlini merénylő is
Németország hatóságai több mint négyszáz iszlamista szélsőségest tartanak nyilván, köztük volt a berlini merénylő is 
Fotó: EMMANUELE CONTINI / NurPhoto

A hatóságok szerint a lista nem tükrözi tökéletesen a valós fenyegetés szintjét, azonban abban a tekintetben érdekes, hogy Németországban a politikai elit igyekszik a jobboldali szélsőségek veszélyét hangsúlyozni, miközben a bevándorlás okozta problémákat próbálják a szőnyeg alá söpörni. 

A veszélyforrásnak tekintett 410 emberről úgy vélik, közük lehet az iszlamista terrorizmushoz vagy szélsőségességhez, és képesek lehetnek erőszakos cselekmények, köztük merényletek végrehajtására.

Ezzel szemben mindössze 65 embert azonosítottak szélsőjobboldali veszélyforrásként, és mindössze 17 embert jelöltek veszélyesnek. 

A hétvégi németországi terrortámadás után ismét fókuszba került a bevándorlás

Az adatok közzétételére azután került sor, hogy egy libanoni felmenőkkel rendelkező, köztudottan radikális férfi a berlini Pride egyik rendezvényébe hajtott. A támadásban egy ember meghalt, 27-en pedig súlyosan megsérültek. Az ámokfutót nem sokkal később megtalálták a hatóságok, azonban a rendőrökkel szemben fenyegetően lépett fel, a rajtaütés során pedig agyonlőtték. 

A támadás széleskörű társadalmi vitát váltott ki, miután a férfi már a hatóságok látókörébe volt, miután néhány évvel ezelőtt megpróbált csatlakozni az Iszlám Államhoz. Az elkövetés előtt nem sokkal a férfire felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki és bűnügyi felügyelet alatt állt. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!