Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA spanyol miniszterelnök és pártja körül az utóbbi időben számos korrupciós botrány robbant ki. Pedro Sánchez testvérét, David Sánchezt kedden bűnösnek mondta ki a bíróság hatalommal való visszaélés vádjában –írja a Brussel Signal.

Fotó: ANDRES BALLESTEROS / EFE pool
David Sánchezt ugyan a bíróság felmentette a súlyosabb befolyással üzérkedés vádja alól, és nem szabott ki börtönbüntetést, azonban eltiltották a közügyek gyakorlásától kilenc évre. A vádak szerint a spanyol miniszterelnök testvére úgy töltött be tartományi tanácsnoki pozíciót, hogy érdemi munkát nem végzett, ráadásul a bíróság szerint kiválasztásával az esélyegyenlőség is sérült, miután a tisztségre még pályázatot sem írtak ki.
Ezzel párhuzamosan Sánchez a tartomány zenei konzervatóriumainak tevékenységéért is felelt, majd pedig egy előadó művészeti iroda élére is kinevezték. A bíróság állásfoglalása szerint azonban ez saját, opera iránti rajongása miatt történt, nem pedig közérdekből.
Az ügyben azonban nem csak a spanyol miniszterelnök testvére állt a vádlottak padján. A bíróság ugyan ezen perben Miguel Ángel Gallardot is elítélte, aki akkoriban a tartományi tanács elnöke volt, majd később a Szocialista Párt tartományi részlegét vezette. A politikust két rendben bűnösnek találták és 18 évre eltiltották a közhivatal betöltésétől.
Pedro Sáncheznek egyébként rosszabbkor nem is jöhetett volna az ítélet, miután a nemrég több pártközpontban is házkutatást tartottak korrupciós vádak miatt. Emellett pedig felesége után is nyomoznak a hatóságok, miután Begona Gómez sikkasztással, befolyással való visszaéléssel és más korrupciós bűncselekményekkel vádolták meg.
A spanyol kormányfő feleségének nemrég bevonták az útlevelét is, miután a hatóságok szerint fenn áll szökés veszélye.
Sánchez jelezte, hogy felesége meg fogja védeni becsületét, ahogy azt is világossá tette, hogy nem kíván lemondani a miniszterelnökségről. Ezzel párhuzamosan pedig a jobboldalt okolta a botrányokért, amelyek véleménye szerint aláássák az ország stabilitását.