Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huOdessza egyik közlekedési vállalata elleni légicsapás következtében több autóbusz kiégett, három ember megsebesült, állapotuk közepesen súlyos – közölte Szerhij Liszak, az ukrán város katonai közigazgatásának vezetője Telegram-bejegyzését idézve az Ukrinform hírügynökség. Liszak beszámolója szerint négy családi ház is megrongálódott.

Az érintett szolgálatok a helyszínen dolgoznak a károk elhárításán. Az Ukrajinszka pravda hírportál Oleh Kiper katonai kormányzóra hivatkozva azt közölte, hogy 6 autóbusz megsemmisült, további 17 jármű pedig megrongálódott, egy szanatórium épületében is károk keletkeztek, két ember megsebesült.
Éjszaka támadás érte Zaporizzsját is. Hat ember megsebesült, többszintes lakóházakban és egy kórházban is károk keletkeztek – közölte az érintett megye katonai kormányzója Telegram-bejegyzése alapján az Ukrinform hírügynökség.
Az ukrán hírügynökség arról is beszámolt, hogy az észak-ukrajnai Csernyihiv megyében csaknem 70 ezer fogyasztó maradt áram nélkül az orosz támadások miatt.
A légierő parancsnokságának Telegramon közzétett jelentése szerint az orosz hadsereg hétfőre virradóra 3 rakétával, valamint 134 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat. Az előzetes adatok szerint a légvédelemnek mindhárom rakétát és 123 drónt sikerült elfognia az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 6 drón célba talált, további 4 esetben pedig roncsok lezuhanását jegyezték fel. A közlemény kiadásának időpontjában néhány drón továbbra is az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott – emelte ki az MTI.