Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA két elnök utoljára néhány hete találkozott Ankarában a NATO-csúcs keretében. Akkor Donald Trump Volodimir Zelenszkij oldalán jelentette be, hogy Ukrajna engedélyt kap a Patriot rakéták gyártására, ami elengedhetetlen az orosz ballisztikus rakéták elleni védekezés szempontjából.

Fotó: JIM WATSON / AFP
A két vezető útja nem volt zökkenőmentes, miután első találkozásuk az amerikai elnök hivatalba lépése után katasztrófába fulladt. 2024. februárjában Zelenszkij első alkalommal látogatott a Fehér Házba Donald Trumphoz, azonban az amerikai elnök élesen kritizálta ukrán hivatali partnerét, akit követelőzőnek tartott. J.D. Vance amerikai alelnök szintén kritizálta a megbeszélésen Zelneszkijt, ami oly annyira kicsúszott a keretek közül, hogy az amerikaiak jelezték, ideje távoznia az ukrán elnöknek.
A mostani találkozó várhatóan kevésbé lesz paprikás hangulatú, miután a szakértők szerint az elmúlt időben alapvető változások álltak be a konfliktusban. Az egyébként Ukrajnával szemben szkeptikus republikánus elit számára ugyanis imponálnak Ukrajna mélységi csapásai.
Ráadásul Oroszország továbbra sem kíván engedni követeléseiből, mindeközben pedig Moszkva továbbra is az alaszkai csúcstalálkozó eredményeit emlegeti, ami azonban az Egyesült Államok szemében javaslatokat, nem pedig megállapodásokat tartalmazott.
Moszkva és Washington távolodását egyébként jól szemlélteti, hogy nemrég Marco Rubio amerikai külügyminiszter orosz hivatali partnerével Szergej Lavrovval egyeztetett Manilában, az ASEAN-csúcstalálkozó keretében. A megbeszélés azonban nem hozott eredményt, és alig több mint fél óráig tartott csupán.
Zelenszkij egyébként a hajnali órákban már megérkezett Washingtonba, közösségi oldalán megosztott bejegyzésében pedig hangsúlyozta, hogy a mai tárgyalások legfontosabb kérdése az orosz ballisztikus rakéták elleni védekezés, valamint a két ország közötti stratégiai együttműködés elmélyítése lesz. A tárgyalások után egyébként mind az amerikai elnök, mind pedig az ukrán elnök tiszteletét teszi Lindsey Graham republikánus szenátor temetésén.
Graham ugyanis nem sokkal halála előtt látogatott Ukrajnába, a szenátor pedig köztudottan Oroszország egyik legélesebb kritikusa volt.
A tárgyalások némi csúszással ugyan, de megkezdődtek, a szokásostól eltérő módon azonban zárt ajtók mögött egyeztetnek a felek.
Amerikai Patriot légvédelmi rakéták ukrajnai gyártásáról tárgyalt Donald Trump és Volodimir Zelenszkij
Amerikai Patriot légvédelmi rakéták ukrajnai gyártásáról tárgyalt Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a washingtoni Fehér Házban kedden - derül ki a zárt ajtók mögött tartott találkozóról szóló ukrán elnöki tájékoztatásból.
Zelenszkij a közösségi oldalán megjelent bejegyzésében azt írta, hogy a Patriot gyártási licensze mellett további olyan elképzeléseket is megvitattak, amelyek Ukrajna segítségére lehetnek.