„Sok hasonlóság van Orbán Viktor és az én történetemben”

Kirgizisztán 35 évvel ezelőtt nyerte el függetlenségét a Szovjetunió összeomlását követően, azóta pedig sajátos politikai és gazdasági utat járt be Közép-Ázsiában. Edil Baisalov, az ország washingtoni nagykövete fiatal civil aktivistaként élte át a rendszerváltást követő időszakot, később pedig miniszterelnök-helyettesként és diplomatként is részt vett Kirgizisztán átalakulásában. Az exkluzív interjúban a szovjet örökségről, a kirgiz nemzeti identitásról, a demokratikus kísérletek tanulságairól, a 2021-es alkotmányreformról, valamint arról beszélt, hogyan látja országa helyét az Oroszország, Kína és a Nyugat közötti geopolitikai versenyben.

– Kirgizisztán 35 éve nyerte el függetlenségét azt követően, hogy a Szovjetunió felbomlott. Milyen terveik vannak az idei évre és vár-e bármilyen változást a kirgiz–magyar kapcsolatok alakulásában?

Edil Baisalov, Kirgizisztán washingtoni nagykövete az ország függetlenségéről, politikai átalakulásáról és külpolitikai kihívásairól beszélt az interjúban Fotó: Wikipedia

– Augusztus 31-én fogjuk ünnepelni az ország függetlenségének 35. évfordulóját, amely nagyon fontos mérföldkő nem csak egy ország, hanem bármelyik férfi és nő életében is, fogalmazhatunk úgy, hogy ebben a korban válik valaki igazán éretté. A neves alkalomból Bishkekbe látogat majd 25 ország állam- és kormányfője, számos országot pedig különleges küldöttek fognak képviselni. Egy nappal korábban, augusztus 30-án Kirgizisztánba érkezik Hszi Csin-Ping kínai elnök is, illetve idén mi töltjük be a Sanghaji Együttműködési Szervezet elnökségét is. Reméljük, hogy Magyar Péter miniszterelnök is részt vesz az ünnepségen, hiszen Magyarország a legfontosabb európai partnerük. Orbán Viktor az elmúlt évtizedben szoros kapcsolatot épített ki Közép-Ázsiával, de ennél romantikusabb okai is vannak Kirgizisztán és Magyarország kiváló kapcsolatának. Mi a magyarokra távoli rokonként tekintünk, sok hasonló szavunk van, közös szokásaink. Én is szorosan követtem a magyar választásokat és emlékszem, hogy a végeredményt követően nagyon aggódtam amiatt, hogy az új magyar kormány megszakítja vagy leépíti ezen kapcsolatokat. Azonban a magyar barátaim megnyugtattak, szerintük ugyanis Magyar Péter nem fogja lerombolni a kelettel épített hidakat. 

– A Szovjetunió felbomlását követően miben tért el a nemzetté válás Kirgizisztánban a szomszédos országokhoz képest? Milyen sajátosságai vannak a kirgiz népnek?

– 1991-ben nagyon hasonlóak voltunk a többi közép-ázsiai országhoz, de mondhatnám azt is, hogy nem igazán különböztünk az olyan országoktól sem, mint Moldova vagy Ukrajna. A Szovjetunión belül valójában csak a balti államokra lehetett egyfajta különcként tekinteni. Az unió felbomlását követően a korábbi tagállamok elindultak nemzeti útjukon, hogy megtalálják saját identitásukat és felélesszék az államiságukat. Mi, kirgizek büszke nomádok vagyunk, nem tekintünk a pénzre úgy, mint a nyugati világban, sokkal inkább a szabadságot tartjuk fontosnak. Az 1990-es évek elején a Kirgiz Köztársaság kifejezetten népszerű volt a Nyugat szemében. Az első elnökünk például Thomas Jefferson híres mondatát, miszerint az amerikai demokrácia az erdőből érkezett, költötte át arra, hogy a kirgiz demokrácia a hegyekből érkezett. Hosszú éveken át a demokrácia szigetének tekintettek bennünket Közép-Ázsiában, mi voltunk a legjobb diákjai a Bretton Woods-i rendszernek és hittünk a reformokban. A szomszédos országoktól eltérően nem voltak természeti kincseink, de mindent megtettünk, hogy teljesítsük a Nyugat neoliberális elvárásait. Mi voltunk az első ország a térségben, amely elindította a privatizációt és mi folytattuk le először a sokkterápiát is. A demokrácia területén is kiemelkedő eredményeket értünk el, az országban már a kezdetektől volt ellenzék és ünnepeltük a parlamentáris demokráciát. Ez merőben eltér a szomszédainktól. Kirgizisztánnak példának okán már a hatodik elnöke van. 

– Ön a Szovjetunióban nőtt fel, A szovjet ideológia szerint a 15 tagállam lakói egységes új történelmi közösséget alkottak (szovjetszki narod). A kirgizek között mennyire volt elterjedt ez a megközelítés?

A „szovjetszki narod” (szovjet nép) a Szovjetunió egyik fontos ideológiai koncepciója volt, amely szerint a különböző nemzetiségekhez tartozó állampolgárok a közös szocialista rendszer, történelem és értékek alapján egységes közösséget alkottak. A fogalom nem a nemzeti identitások megszüntetését jelentette, hanem azt, hogy a szovjet állam egy közös, nemzetek feletti identitást kívánt kialakítani 

A kirgizek között már a szovjet összeomlás előtt is megjelentek a kritikus hangok, például szerettük volna elérni, hogy a nyelvünk nagyobb teret kapjon. Úgy éreztük, hogy a kirgiz nyelv a háttérbe van szorítva és mi, kirgizek nem kapunk egyenlő lehetőségeket. Nemzeti mozgalom is indult, amely hamar megtalálta a közös hangot a szovjet térség más területein indult nemzeti mozgalmakkal. Az 1989-es demokratikus választások a történelmünkben először hoztak valódi politikai versenyt. Ezzel egy meglehetősen viharos, helyenként kifejezetten kaotikus átmenet vette kezdetét. Mire azonban kivívtuk a függetlenségünket, a civil társadalom eszmélése és a nemzeti öntudat újjászületése – a peresztrojka kezdetétől számítva – már fél évtizedes múltra tekintett vissza.

– Megemlítette a kirgiz nyelv kérdését. Ez még most is aktuális probléma az országban? Az elmúlt időszakban a posztszovjet térségben ismét előtérbe került az orosz nyelv használatának kérdése egy Grúziában történt ügy kapcsán. Mi a véleménye erről?

Grúziában konfliktus alakult ki orosz turisták és helyiek között, majd a szóváltás tettlegességig fajult. Az esetről készült videót 17 millióan tekintették meg és komoly vita alakult ki az orosz nyelv használata körül a posztszovjet térségben.

Kétnyelvű nemzet vagyunk, az orosz nyelv alkotmányos státusszal rendelkezik Kirgizisztánban, és ez egyáltalán nem jelent problémát. Minden kirgiz tanul és beszél oroszul, és ezt meg is szeretnénk tartani. Egyáltalán nem tekintünk az orosz nyelvre úgy, mint bármilyen probléma forrására. Az orosz nemzetközi nyelv, az ENSZ egyik hivatalos nyelve. Az, hogy használjuk az orosz nyelvet és oroszul beszélünk nem jelenti azt, hogy Moszkva alárendeltjei lennénk.

– Visszaemlékezve, mik voltak a legnagyobb kihívások közvetlen azután, hogy Kirgizisztán elnyerte függetlenségét és mik voltak hosszabb távon? 

– Közép-Ázsiában elsőnek vezettük be önálló nemzeti valutát, csatlakoztunk a WTO-hoz és bevezettük a magánföldtulajdont; privatizáltuk az összes kolhozt és gyakorlatilag minden egyéb állami vagyont. Ez a folyamat pedig sok szempontból sikeresnek bizonyult, de mégsem voltak akkora sikereink, mint Lengyelországnak, Csehszlovákiának vagy éppen Magyarországnak. Ezeket az országokat a sokkterápia gyorsan átalakította. A kirgiz helyzet más volt az említett országokétól, mert egy totalitárius kommunista ideológiából kellett váltani. A vezetőink, beleértve magamat is, naivan elhittük, hogy a legextrémebb libertárius megoldásokat kell alkalmazni a szabad piaccal kapcsolatban. Azt mondták nekünk, hogy a privatizált vállalatok új tulajdonosai gondoskodni fognak az iparról, a földművelésről és minden jobban fog működni. De nem így lett. 2010-re már kiábrándultam ebből az ideológiából, pedig korábban magamat is libertáriusnak tekintettem. Egyre többet kezdtem el utazni és azt láttam, hogy milyen szigorú gazdasági szabályozások vannak Európában, az Egyesült Királyságban és Amerikában. Ekkor feltettük a kérdést: miért tanítotok nekünk olyan dolgokat, amelyeket ti teljesen másképpen csináltok? Ezek is csak ideológiák, ahogyan a kommunizmus. Próbálnak egy teljesen idillikus nézőpontot kialakítani és belekényszeríteni abba, hogy úgy kezeld a gazdaságodat, mint egyfajta kísérleti laboratóriumot. 

– Korábban kiemelte, hogy Kirgizisztánnak már a hatodik elnöke volt, utalva rá, hogy a környező országokra ez a fajta változatosság nem jellemző. Úgy tűnik, hogy a kirgiz emberek sokkal inkább részt vesznek a politikai életben, hangoztatják a véleményüket és hajlamosabbak akár tüntetések útján változást elérni. Ez a kirgiz nemzeti identitásból fakad vagy később fejlődött ki? 

– Három forradalmunk volt. Először 2005-ben, majd 2010-ben, végül 2020-ban. Az első kettő a korrupt vezetők eltávolításáról szólt. Akkoriban néhány család elképesztő vagyonra tett szert, miközben az ország lakosai rosszul éltek, szegények voltak. 2020-ban az emberek a Covid-helyzet kezelése miatt vonultak utcára. Úgy érezték, úgy éreztük, hogy Kirgizisztán bukott állam, mert még egy járványhelyzetre sem tud megfelelően felkészülni és reagálni. A kirgizek úgy döntöttek, hogy elegük van a városi elit irányításából és elsöprő támogatással jelölték majd meg is választották a mostani elnököt, Szadir Zsaparovot. 

Úgy gondolom, hogy mivel a szomszédos országaink természeti erőforrásaiknak köszönhetően gazdagabbak, jobban meg tudták osztani a vagyont az emberek és az elit között. A mi vezetőinknek nem voltak ilyen erőforrásaik. Persze van különbség a mentalitásban is, a kirgizek történelmileg szeretik a szabadságot és nem viselik el az elnyomást hosszú ideig. 

2005-ben demokratikus aktivista voltam és ezt nem bántam meg. Aszkar Akajev, Kirgizisztán első elnöke valójában a saját rendszerét omlasztotta össze. Azt követően, hogy elmenekült az országból egyetlen korábbi munkatársa és szövetségese sem emelt szót a védelmében. Morális és materiális tekintetben is csődbe vitték az országot. A tulipános forradalom során abban hittünk, hogy a legfőbb probléma maga Akajev és amennyiben a helyére mást ültetünk, akkor majd hirtelen minden megváltozik. Ehelyett a dolgok csak rosszabbra fordultak, mert az őt követő elnök - Kurmanbek Bakijev – és családja sokkal agresszívebb és autokratikusabb volt. Ők végül 2010-ben buktak bele ebbe. 

– 2021-ben Kirgizisztánban módosították az alkotmányt, ennek köszönhetően a jelenlegi elnököt, Szadir Zsaparovot a korábbiaknál sokkal nagyobb hatalommal ruházták fel. Ez milyen változásokat hozhat?

A 2021-es alkotmánymódosítás alapjaiban alakította át Kirgizisztán politikai rendszerét: a korábbi parlamentárisabb berendezkedés helyett egy erősebb elnöki rendszert hozott létre. Az új alkotmány jelentősen kibővítette az államfő jogköreit, többek között a kormány, az állami intézmények és a biztonsági szervek feletti ellenőrzést, miközben csökkentette a parlament szerepét. 

– Korábban kísérleteztünk a parlamentáris demokráciával, mert úgy gondoltuk, hogy a parlament tagjai képviselni tudják az emberek akaratát. Mint kiderült, a helyzet emiatt romlott az országban. Ahelyett, hogy néhány erős család kezébe koncentrálódott volna a vagyon és a hatalom, a hatalmat oligarchák, valódi jólétet elérni nem akaró hamis pártok és olyan politikusok ragadták magukhoz, akik csak a saját gazdagodásukra gondoltak. Nem volt semmilyen stratégiai tervük az ország jövőjéről. Kimondhatjuk, hogy a 2010 és 2020 közötti időszak egy elveszett évtized volt Kirgizisztán számára. Sok ideig tartott felismerni, hogy nem az alkotmánnyal van a gond, hanem azzal, hogy az akkori politikai elitnek nem volt jövőképe. A jövőkép csak Szadir Zsaparov megválasztása után látszott tisztán, mert neki konkrét elképzelései vannak arról, hogy hová kell tartania az országnak.

– Amikor fiatalabb volt, még támogatta a különböző civil szervezeteket. Ez a kérdés egyre gyakrabban előkerül a politikában, ahogyan Magyarországon is előkerült. Hogyan változott meg a gondolkodása ebben a témában? 

– Mindig egyfajta szimpátiával tekintettem Orbán Viktorra, mert a személyes történetünk sok tekintetben hasonló. Az 1990-es években még Soros György támogatta, majd később konzervatív, nacionalista politikussá vált. Ezen a változáson én is átestem. 2005 környékén még olyan ideológiák által vezérelt feltételezések léteztek, amelyek nem vették figyelembe egyes országok egyéni helyzetét. Azt feltételezték, hogy minden országban többségében vannak azok, akik eredendően demokraták és liberálisak és csak ezen ideológiák mentén lehet jólétet teremteni és elérni a nemzeti érdekeket. Hasonló a helyzet a külföldről finanszírozott NGO-kkal is, amelyek néhány esetben valóban az emberek érdekében szólalnak fel, de nem mindig. Az az elképzelés, hogy csak az NGO-k képviselik az igazságot, egy hamis elképzelés. 

Számos olyan nyugati reformot tudnék említeni, amelyek erősen ideológiai megközelítésből indultak ki, mégis kudarcot vallottak. Például a Világbank előállt azzal az ötlettel, hogy a falusi vízgazdálkodás kezelésére hozzanak létre vízhasználói egyesületeket. Egy másik reform pedig azt javasolta, hogy alakuljanak legelőhasználói egyesületek. Mindez körülbelül tizenöt évvel ezelőtt történt. Én akkor azt kérdeztem: miért kell új szervezeteket létrehozni? Hiszen már léteznek önkormányzatok és demokratikusan megválasztott helyi testületek, amelyek a települések lakóinak érdekeit képviselik. Inkább ezeket kellene megerősíteni, hogy ők irányítsák a vízgazdálkodást, a legelők kezelését és más közjavakat. De erre mindig ugyanaz volt a válasz: nem, nem így kell csinálni.

Akkoriban azonban a kormányok rendkívül gyengék voltak, és nagymértékben függtek a nemzetközi segélyektől. Ezért gondolkodás nélkül elfogadták az ilyen reformokat, különösen akkor, ha finanszírozás is járt hozzájuk. Már akkor is azt mondtam, hogy ez nem fog működni, mert ezek az úgynevezett közhasznú egyesületek nagyon gyorsan helyi érdekcsoportok befolyása alá kerülnek. És valóban: mindkét reform csúfos kudarcot vallott. Helyi szinten a legjobban szervezett csoportok nem a civil szervezetek vagy a közösségi aktivisták voltak, hanem a szervezett bűnözés. Ekkor jutottam arra a következtetésre, hogy a reformoknak felülről kell elindulniuk.

– Kirgizisztán számos nagyhatalom érdekszférájának a metszetén helyezkedik el. Szoros történelmi kapocs van Oroszországgal, de Kína és az Egyesült Államok is aktív szereplők Közép-Ázsiában. Hogyan igazodik el Kirgizisztán ebben a bonyolult geopolitikai helyzetben? Hol látja Kirgizisztán helyét a nemzetközi közösségben?

– Az elmúlt öt évben gyakorlatilag mi voltunk a világ leggyorsabban növekvő gazdasága. Nem sok ország van, amely öt éven keresztül évi átlagosan 9,5–10 százalékos gazdasági növekedést tudott volna felmutatni. Az állami bevételeink megháromszorozódtak, a GDP reálértéken két és félszeresére nőtt, ahogyan az egy főre jutó GDP is jelentősen emelkedett. Az Ázsiai Fejlesztési Bank és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank előrejelzése szerint 2027-ben és 2028-ban is a világ leggyorsabban növekvő gazdaságai között maradunk. 

Erősítjük a gazdaságunkat, fejlesztjük az oktatást, és kihasználjuk kedvező demográfiai helyzetünket: a lakosság kétharmada 30 év alatti. Ez óriási lehetőség, amelyet teljes mértékben ki akarunk használni. Ezért jelenleg a legfontosabb külpolitikai célunk az, hogy ne engedjük magunkat eltéríteni más országok geopolitikai érdekei által. Nemzeti érdekünk a függetlenségünk megőrzése és megerősítése. Ebből a szempontból a kirgiz nép minden nemzettel barátságra törekszik. Tavaly márciusban nemzeti vezetőnk, Szadir Zsaparov Üzbegisztán és Tádzsikisztán elnökével együtt a történelmi jelentőségű Hudzsand városában bejelentette, hogy Közép-Ázsiában véglegesen rendezték az összes belső államhatárt. Jelenleg valódi testvériség tapasztalható Közép-Ázsiában. 

A világpolitikában is összehangoltabban szeretnénk fellépni. Nem akarjuk, hogy külső hatalmak megosszák a térséget, vagy saját geopolitikai céljaik érdekében egymás ellen fordítsanak bennünket. Ez ugyanúgy vonatkozik Oroszországra, a Kínai Népköztársaságra, az Egyesült Államokra, az Európai Unióra vagy bármely más szereplőre. Mindenkinek tudnia kell, hogy Közép-Ázsia elsősorban saját nemzeti céljaira összpontosít.

Ami az ukrajnai tragédiát illeti, azt mélységesen megrendülve figyeljük. Öt év elteltével is szinte felfoghatatlanok a pusztításról és az emberi szenvedésről készült képek. Ma már nemcsak Ukrajnából, hanem Oroszország fővárosából és több nagyvárosából is látunk bombázásokról, tüzekről készült felvételeket. Ezek korábban elképzelhetetlen képek voltak. Legyen szó Ukrajnáról, a Közel-Keletről vagy bármely más konfliktusról, Kirgizisztán a nemzetközi közösség felelős tagja kíván maradni. Hiszünk az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányában. Ennek is köszönhető, hogy Kirgizisztán sikeresen pályázott az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagságára: 142 ország támogatásával megválasztottak bennünket. A következő két évben a világszervezet legfontosabb döntéshozó testületében fogunk szolgálni. Ott a globális dél, a fejlődő országok, a kis államok, a tengerparttal nem rendelkező országok és a hegyvidéki térségek érdekeit fogjuk képviselni. 

Meggyőződésünk, hogy a régi világrend véget ért, és egy új világrend van kialakulóban. Ennek azonban továbbra is az ENSZ Alapokmányára kell épülnie: a tagállamok egyenjogúságára, a nemzetközileg elismert határok sérthetetlenségére, a be nem avatkozás elvére, valamint minden állam szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartására.

Edil Baisalov, Kirgizisztán washingtoni nagykövete és a posztszovjet átalakulás meghatározó alakja

Edil Baisalov Kirgizisztán egyik legismertebb politikai szereplője, akinek pályafutása szorosan összekapcsolódik az ország függetlenség utáni fejlődésével. A 2000-es években civil aktivistaként és demokratikus reformok támogatójaként vált ismertté, később azonban az állami vezetésben vállalt szerepet, és Kirgizisztán modernizációjának, valamint nemzetközi kapcsolatainak egyik fontos alakjává vált.

Baisalov jelenleg Kirgizisztán washingtoni nagykövete, ahol az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok fejlesztéséért felel. Korábban a kirgiz kormány miniszterelnök-helyettese volt, és az elmúlt két évtizedben az ország politikai életének meghatározó szereplői közé tartozott. Életútja jól tükrözi Kirgizisztán átalakulását a szovjet korszak végétől a független államiság kihívásain át a jelenlegi geopolitikai korszakig.

Korábban Fjodor Lukjanovval, az orosz külpolitikai gondolkodás egyik meghatározó alakjával beszélgettünk Oroszország szerepéről a változó világrendben.