Orbán Anita már felkészült a Bledi Stratégiai Fórumra

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A külügyminiszter közösségi oldalán osztott meg néhány gondolatot a Bledi Stratégiai Fórum kapcsán, amelyen ő és Magyar Péter miniszterelnök is részt vesz. Orbán Anita szerint Magyarország számára tétje van az eseménynek, amelynek keretében a külügyminiszter több kétoldalú megbeszélést is folytat majd.
Vágólapra másolva!

A külügyminiszter közösségi oldalán jelentkezett a a Bledi Stratégiai Fórum kapcsán. Orbán Anita bejegyzésében hangsúlyozta, hogy Magyarország számára különösen fontos az esemény, amelynek kézzelfogható tétje van. 

Orbán Anita szerint hazánk számára kiemelkedően fontos a Bledi Stratégiai Fórum
Orbán Anita szerint hazánk számára kiemelkedően fontos a Bledi Stratégiai Fórum
Fotó: Facebook/Orbán Anita

„A Bledi Stratégiai Fórum Közép- és Délkelet-Európa egyik legfontosabb külpolitikai találkozója, ahol politikai és diplomáciai vezetők ülnek egy asztalhoz, hogy a régiónk előtt álló legfontosabb kérdésekről beszéljenek” – írta bejegyzésében Orbán Anita. 

A külügyminiszter mellett Magyar Péter miniszterelnök is ott lesz a fórumon, ahol mind a ketten részt vesznek egy-egy kerekasztal beszélgetésen. A fórum témája egyébként Európa jövője, ami kapcsán Orbán Anita hangsúlyozta, hogy hazánknak „nagyon is kézzelfogható tétje van” az eseménynek. 

Magyarország biztonsága, versenyképessége, közlekedési és energetikai összeköttetései, valamint a Nyugat-Balkán európai integrációja mind azon is múlik, mennyire tudunk együttműködni a régióban – írta. Orbán Anita egyúttal azt is elárulta, hogy az esemény keretében több kétoldalú megbeszélést is folytat majd. 

 

Később Magyar Péter is Facebook-oldalán jelentkezett Bledből. 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!