Így működik Vlagyimir Putyin titkosszolgálata - egy bennfentes osztott meg részleteket az Origóval

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Szovjetunió összeomlása után Oroszország titkosszolgálatai sem maradtak változatlanok: a KGB örökségéből létrejövő szervek a Jelcin-korszak zűrzavarát követően Vlagyimir Putyin alatt fokozatosan új szerepet kaptak. Andrej Szoldatov orosz oknyomozó újságíró és biztonságpolitikai szakértő szerint a változás nem csupán szervezeti átalakítást jelentett, hanem egy olyan rendszer kialakulását is, amelyben a titkosszolgálatok ismét a politikai hatalom egyik legfontosabb pillérévé váltak. Az interjú első részében arról beszélgettünk, hogyan alakult át az orosz biztonsági apparátus a Szovjetunió bukásától Putyin hatalomra kerüléséig, és miként készítették elő a későbbi állami működés alapjait.
Vágólapra másolva!

– A Szovjetunió összeomlását követően milyen változások történtek az orosz titkosszolgálatban Borisz Jelcin, majd Vlagyimir Putyin elnöksége alatt? Milyen szisztematikus változáson mentek át a szolgálatok?

Putyin titkosszolgálatai: így épült újjá a KGB öröksége – exkluzív interjú
Andrej Szoldatov orosz oknyomozó újságíró és biztonságpolitikai szakértő

–  Borisz Jelcin teljes ellenőrzés alá akarta vonni a KGB-t és a többi titkosszolgálati szervet, mivel a legfontosabbnak a politikai stabilitás megteremtését tartotta. Jelcin első éveiben a titkosszolgálatok nem igazán folytak bele a belpolitikába, mert aggódtak amiatt, hogy az ország új vezetői leválthatják őket, esetleg eljárást indítanak ellenük.

Ráadásul egy krízisekkel tűzdelt időszakról beszélhetünk, kezdve az 1993-as alkotmányos válsággal, majd a rákövetkező évben kitört az első csecsen háború. Az 1995 áprilisában létrejött FSZB – a KGB utódjaként létrejött FSZK-ból alakult ki a ma is létező FSZB – komoly nyomás alá került, alkalmazkodnia kellett és reagálnia a Szovjetunió összeomlását követően drasztikusan megváltozó körülményekre, beleértve a megváltozott jogi környezetet, a korrupciót és a terrorista fenyegetések megjelenését. Sok tekintetben nem volt zökkenőmentes az átállás, de számos reform született a szervezeten belül.

Oroszországban három fő titkosszolgálati szerv létezik: a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), a Fegyveres Erők Katonai Hírszerzése (GU), illetve a Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR).

Más szerveknél nem voltak ilyen jelentős változások. A katonai titkosszolgálat iránt nem volt jelentős érdeklődés Jelcinék részéről, mivel ez a szerv nem vett részt az 1990-es évek eleji politikai káoszban, így nem tekintettek rá fenyegetésként, és javarészt megmaradt eredeti formájában. Az SZVR-t szintén nem érintették jelentős átalakítások, mivel a vezetői hamar felismerték, miként alakíthatnak ki új képet magukról. A nyilvánosság számára azt közvetítették, hogy a megszűnt KGB legliberálisabb szárnya voltak, és sosem vettek részt a lakosság elnyomásában. Az SZVR használta ki leginkább a média által nyújtott lehetőségeket: előszeretettel beszéltek újságírókkal, konferenciákat szerveztek, és aktívan dolgoztak azon, hogy a közvélemény szemében jó színben tüntessék fel magukat.

–  Amikor az átalakításokról beszél, csak strukturális értelemben voltak ilyenek, vagy egyes szervezetek filozófiájában is történtek változások?

Legfőképpen strukturális értelemben, azonban az 1990-es évek közepén jelentős számú, nagyon motivált és jól képzett fiatal csatlakozott a titkosszolgálatokhoz, mert a terrorizmus ellen akartak harcolni. Sokan közülük az ország legnevesebb műszaki egyetemein tanultak, és úgy gondolták, hogy az ország segítségére lesznek a tudásukkal. Ebben az időszakban ugyanis Moszkvában hetente voltak robbantásos merényletek. Mellettük természetesen maradtak egykori KGB-s veteránok is, de a mentalitás megváltozott, és ez az 1990-es évek egészére jellemző volt.

Vlagyimir Putyin 1998-ban vette át az FSZB irányítását, és azonnal hozzákezdett a szervezet átalakításához. Ismét aktiválta a titkosszolgálat azon részlegét, amely a politikai elnyomásért volt felelős, valamint számos olyan részleget is visszahozott az FSZB-n belülre, amelyek korábban különböző okok miatt megszűntek, vagy kikerültek az FSZB ellenőrzése alól. Amikor pedig elnök lett, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat tovább erősödött, és magába olvasztott két kisebb ügynökséget. Ez azért volt jelentős, mert ekkor egészült ki a szervezet a kommunikációs és elektronikai hírszerzéshez szükséges alegységekkel.

Meg kell említeni, hogy a titkosszolgálati szerveknél dolgozók ideológiai szempontból az 1990-es években össze voltak zavarodva. Egyrészt szerették volna, hogy nemzetközileg is elismert, globalizált szervezetként tekintsenek rájuk. A nekem nyilatkozó tisztek mindig is boldogan gondoltak vissza azokra a konferenciákra, amelyeket az FBI szervezett. Másrészt büszkék voltak a KGB-s múltjukra is, de ezt nem hangoztathatták nyilvánosan. Vlagyimir Putyin pontosan értette, hogy miként aknázhatja ki ezeket az érzéseket, és egyre többet kezdte nyíltan emlegetni Andropovot, ezzel jelezve, hogy hasonló politikát kíván folytatni, mint a KGB egykori vezetője, aki később a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára lett. Putyin egyértelműen kijelölte a direktívát az FSZB számára.

–  A Szovjetunió összeomlásával a KGB is megszűnt. Milyen arányban voltak azok, akiket az új titkosszolgálati struktúra fel tudott szívni a piacról? Jelentős volt az elvándorlás?

A Szovjetunió megszűnésével érdekes helyzet állt elő, mivel azok a KGB-ügynökök, akik az unió más területén, Kazahsztánban, Üzbegisztánban vagy éppen Ukrajnában ragadtak, megpróbáltak visszatérni Moszkvába. Még zűrzavarosabbá tette a helyzetet, hogy a tagállamok közül csak Oroszország nem rendelkezett regionális KGB-vel, mivel minden szál Moszkvában futott össze, így sokáig nem látták értelmét annak, hogy egy külön orosz regionális szervezetet is létrehozzanak. Mindez csak röviddel a Szovjetunió felbomlását megelőzően, Borisz Jelcin alatt történt meg. A probléma azonban ezzel még nem oldódott meg, hiszen megoldást kellett találni arra, hogy a KGB különböző regionális intézményeit miképpen lehet beolvasztani egy átalakított struktúrába. Ezen a ponton sok magas beosztású tisztet veszítettek el, főleg a Külső Hírszerző Szolgálat kötelékéből. Érdemes tudni, hogy ez a munkakör jelentős státusszal járt a Szovjetunió idején, az unió felbomlása után viszont gyakorlatilag megszűnt a feladatuk. Az első jelentős migráció tehát 1991-ben ment végbe, majd az alkotmányos válság alatt, illetve a csecsen háború kezdetén újabb hullámokban távoztak az emberek. Putyin beiktatásával stabilizálódott a helyzet, úgy érezték, hogy végre egy közülük ül az elnöki székben.

Fontos intézkedése volt egy, a szovjet időszakban használt gyakorlat új szintre emelése. A Szovjetunióban ugyanis a szocialista országokban tevékenykedő ügynököket hozzákapcsolták különböző vállalatokhoz, médiumokhoz, gyárakhoz és magánszemélyekhez. Vagyis egy adott ügynök azt az intézményt vagy személyt felügyelte, amelyhez kapcsolták. Putyin megteremtette annak a gyakorlatát, hogy egyes ügynököket teljesen nyíltan vállalatok élére helyezett. Persze továbbra is maradtak olyan ügynökök, akik teljes fedésben dolgoztak. Amikor például látszólag jelentős számú nyugdíjazás történik az FSZB-nél, az gyakran csak annyit jelent, hogy a nyugdíjasnak hitt ügynököket hozzácsatolják új vállalatokhoz, áthelyezik őket. Valójában egyáltalán nem vonultak nyugdíjba, aktívan tevékenykednek.

Ez viszont az FSZB számára rejt bizonyos veszélyeket. Amennyiben egy nyugdíjazáshoz közeli, 50-es éveiben járó FSZB-ügynököt helyeznek el egy vállalatnál, a tiszt könnyen megváltoztathatja lojalitását, mivel rájön, hogy az FSZB-ben a napjai meg vannak számlálva, valószínűleg ez lesz az utolsó megbízatása, azonban a vállalatnál, ahol elhelyezték, még komoly, hosszabb karrier állhat előtte. A vállalatok ezt hamar megértették, és magas fizetéseket kínáltak ezeknek az embereknek, ami azt eredményezte, hogy egyes esetekben a cégek használták az FSZB-t kapcsolatteremtésre és politikai alkupozíciók javítására, nem pedig az FSZB használta fel a cégeket. Még egy lényeges változás volt Putyin alatt, hogy míg a szovjet időkben az ügynökök a KGB által adott fizetést kapták, addig az új rendszerben az FSZB dolgozói választhatnak, hogy melyik fizetést kívánják megtartani. 

–  A 2000-es évek elején végbe ment színes forradalmak egyes szakértők szerint jelentős változásokat hoztak az orosz politikai gondolkodásban. A Kreml egyre nagyobb aggodalommal tekintett a színes forradalmakra és arra, hogy ezek hamarosan elérhetik Oroszországot is. Hogyan reagáltak ezen eseményekre az orosz titkosszolgálatok?

– 2004–2005 folyamán reformokat hajtottak végre az orosz bürokrácia egészében. Ahhoz, hogy megértsük ezeknek az intézkedéseknek a lényegét, meg kell értenünk, hogyan működött a KGB. Egy ügynök elsődleges feladata a külföldi állampolgárok beszervezése; a KGB-nél ez számított az első számú elvárásnak. A külföldiek külföldön történő beszervezéséért az Első Főigazgatóság, vagyis a Pervoje Glavnoje Upravlenyije felelt – tisztjei a szovjet nagykövetségekhez és nemzetközi szervezetekhez kirendelve teljesítettek szolgálatot. Az Oroszországba érkező külföldiek azonban nem csak Moszkvába mentek, az ország bármely régiójába eljuthattak. A beszervezésük érdekében ezért minden KGB-s regionális igazgatóságon létrehoztak egy különleges Első Osztályt. Ezek később mind az FSZB részévé váltak. Oroszországnak akkoriban 89 régiója volt, vagyis az FSZB regionális igazgatóságain összesen 89 különálló Első Osztály működött.

A Szovjetunió összeomlása után az ügynökök feladatai nem változtak, azonban már nem volt központi szerv, amely utasításokat adott volna nekik. Amikor Putyin az FSZB vezetője lett, egyik első intézkedéseként létrehozott egy koordináló szervet. Ez egyszerűen a bürokrácia logikájából következett. 

Az FSZB-nek nem volt feladata külföldi hírszerző műveletek végrehajtása, tevékenysége a belföldi hírszerzésre korlátozódott. Amikor azonban létrejött a Független Államok Közössége (FÁK), a tagországok hírszerző szolgálatai aláírtak egy megállapodást, amely megtiltotta számukra, hogy egymás területén hírszerző műveleteket folytassanak. Oroszország részéről a katonai hírszerzés, a GRU és a Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) írta alá a dokumentumot, az FSZB azonban nem.

A 2000-es évek elején, amikor a színes forradalmak fenyegetéssé váltak a Kreml számára, néhány okos ember Moszkvában arra a következtetésre jutott, hogy mivel az FSZB nem írta alá az Oroszország szomszédainak megfigyelését tiltó kötelezettségvállalást, az FSZB elvégezheti ezt a feladatot. Létrehozták a Műveleti Információs Osztályt (DOI), amely kezdetben az FSZB-n belül igazgatóságként működött, feladata pedig a regionális igazgatóságokon működő Első Osztályok koordinálása volt. A DOI fokozatosan az FSZB-n belüli teljes értékű hírszerző szervezetté vált, amelynek elsődleges feladata a volt szovjet tagköztársaságokban végzett tevékenység lett.

Andrej Szoldatov

Andrej Szoldatov orosz oknyomozó újságíró és biztonságpolitikai szakértő, aki elsősorban az orosz titkosszolgálatok, a biztonsági apparátus és a Kreml működésének kutatásával vált ismertté. Társalapítója az Agentura.ru oknyomozó projektnek, amely az orosz biztonsági szolgálatok tevékenységét követi nyomon. Több, a témában meghatározó könyv szerzője, illetve társszerzője, munkáiban pedig különösen az orosz hírszerzés, a belbiztonsági szervek és a politikai elnyomás működését vizsgálja. A 2022-es orosz invázió óta rendszeresen elemzi a Kreml biztonságpolitikai gondolkodását és az orosz állam működését nemzetközi sajtóorgánumok számára is. Nemrég jelent meg Szoldatov új könyve, "Our Dear Friends in Moscow" címen, amelyet Irina Borogánnal közösen írtak. 

Ez az első része egy kétrészes interjúsorozatnak. A következő részben többek között szó lesz a 2010–2011-es orosz tüntetésekről, a 2014-es Euromajdanról és annak az orosz titkosszolgálatokra gyakorolt hatásairól, a Krím megszállásáról, illetve az ukrán háború kitöréséről.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!