Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huNémetország hivatalosan is Oroszországot vádolta meg az augusztus elején, a lipcsei repülőtéren történt dróntámadás kapcsán. Berlin és Moszkva is diplomáciai válaszlépéseket eszközölt, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Mark Rutte NATO-főtitkár pedig határozottan elítélte a történteket.

Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI / POOL
Augusztus elején a lipcsei repülőtéren egy robbanószerkezettel ellátott drónt találtak egy ukrán teherszállító gép közelében. Az eszköz ugyan nem robbant fel, feltehetőleg egy detonátor hiba miatt, azonban az incidens nagy port kavart. A hatóságok később arról tájékoztattak, hogy egy másik drón egy ukrán repülőbe csapódott, míg egy harmadikat a reptértől nem messze találtak meg.
Alexander Dobrindt belügyminiszter, és Johann Wadephul külügyminiszter nemrég közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a robbanószer vizsgálata és a hírszerzési információk alapján Moszkvához vezetnek a szálak.
A külügyminiszter a támadás okán elrendelte a bonni orosz konzulátus és az Orosz Ház névre keresztelt kulturális intézmény bezárását. Oroszország ugyanakkor határozottan elutasította, hogy bármi köze lenne a történtekhez és válaszlépéseket helyezett kilátásba.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nem sokkal ezután bejelentette, hogy Berlin lépéseire válaszul felszámolják az országban található Goethe Intézeteket. „Természetesen bezárják őket, miután onnan (Berlinből) elüldözték a kulturális központunkat, különben nem lenne önbecsülésünk” – mondta.
Lavrov kifogásolta egyúttal, hogy Oroszország nem kap egyértelmű tájékoztatást az új német „Oroszország-ellenes kampányról”, egyebek között a lipcsei drónügy kapcsán felhozott vádakról. Mint mondta, Németország az orosz intézmények bezárásával tudatosan olyan lépést tesz, amellyel negatív következményeket vált ki.
Az orosz diplomácia vezetője egyúttal jelezte, hogy Moszkva továbbra is nyitott az együttműködésre, és hajlandó kapcsolatba lépni mindenkivel, „aki őszintén szeretné félretenni az ideológiát, a félreértett és eltorzított politikát is, és kész a természetes érdekekre koncentrálni, amelyek elsősorban a gazdasági és a társadalmi szférában rejlenek”.
Von der Leyen és Rutte is felsorakozott Berlin mögé
A történtek nem maradtak visszhang nélkül a NATO-ban és az Európai Bizottságban sem. Ursula von der Leyen határozottan elítélte a történteket, amely szerinte „újabb eszkalációt jelent az unió területén”. Az Európai Bizottság elnöke szerint Moszkva célja az volt, hogy elbizonytalanítsa Európát Ukrajna támogatásában, de ellenkező hatást érte el, mert az EU még elszántabbá vált.

Fotó: DURSUN AYDEMIR / ANADOLU
A bizottság elnöke gyorsabb és hatékonyabb válaszlépésekre szólított fel, és hangsúlyozta, hogy az unió minden tagállamot támogatni fog, amelyet Oroszország célba vesz. Von der Leyen szerint, az uniós szankciók meggyengítették Oroszország gazdaságát, ezért készen állnak újabb korlátozó intézkedések bevetésére.
„Minden kiskaput, amelyet Oroszország kihasznál, be kell zárni” – mondta, hozzátéve hogy az uniós tagállamok külügyminiszterei már új szankciós listákról tárgyalnak, és a bizottság is azon dolgozik, hogyan vághatna még mélyebben Oroszország háborús költségvetésébe.
Mark Rutte szintén elítélte a történteket és figyelmeztetett, hogy Oroszország egyre felelőtlenebbül viselkedik, miközben folytatja Ukrajna elleni pusztító háborúját. „Egyre több drón és rakéta lépi át légterünket a keleti szárnyon, növelve a kockázatot. Emellett egyre több rosszindulatú tevékenységet látunk, amelyek közvetlenül a területünket célozzák” – mondta.
Ha Oroszország azt gondolja, hogy megoszthat bennünket fenyegetéseivel, vagy hogy eltántoríthat Ukrajna támogatásától, téved. Egységünk megingathatatlan. Ukrajna támogatása egyértelmű
– fogalmazott a főtitkár.
Rutte szerint az ehhez hasonló incidensek jól mutatják, hogy a NATO védelmi képességeinek fokozása egy szükséges lépés volt, ennek kapcsán pedig újfent üdvözölte az ankarai csúcstalálkozó alkalmával született megállapodást, aminek értelmében a szövetség további 70 milliárd eurós támogatásról döntött Ukrajna számára.