Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA magyar külügyminiszter közösségi oldalán számolt be a tárgyalásról. Orbán Anita bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a V4-es országok egyik legrégebbi partnere Japán, az együttműködésben pedig óriási lehetőségek rejlenek.

Fotó: Favebook/Orbán Anita
Japán a Visegrádi Négyek egyik legrégebbi Európán kívüli partnere, együttműködésünk több mint húsz évre nyúlik vissza – írta Orbán Anita közösségi oldalán, ahol a tárgyalások tényéről számolt be.
A megbeszélések pedig minden jel szerint eredményesek voltak, miután a magyar külügyminiszter szerint most „új együttműködéseket indítunk el a tudomány, technológia és mesterséges intelligencia területén, biztonságos kereskedelmi és szállítási útvonalak kialakításában”. „Ezek mind olyan területek, ahol Közép-Európa és Japán együttműködésének kézzelfogható eredményei lesznek” – írta Orbán Anita posztja zárásaként.
Nem ez volt az első alkalom, amikor a külügyminiszter a V4-es együttműködésben rejlő lehetőségekről beszélt, hiszen nem sokkal a választások után Magyar Péter Gödöllőn fogadta a visegrádi országok kormányfőit.
Orbán Anita emellett többször is hangsúlyozta már, hogy az új kormány külpolitikájának egyik legfontosabb célja, hogy hazánkat ismét megbízható partner legyen a szövetségi rendszereken belül, ennek keretében pedig különös figyelmet kívánnak fordítani a V4-es együttműködés felélesztésére.