Wagner szólt az izraeli nemzeti fesztiválon

Vágólapra másolva!
Daniel Barenboim karmester az évente megrendezésre kerülő Izrael Fesztiválon Wagner Trisztán és Izoldájának egyik részét játszatta zenészeivel ráadásként. Mivel a hitleri ideológiában fontos szerepet játszó szerző tabu az izraeli kulturális életben, az addig jól sikerült koncertet a közönség egy csoportja részéről ajtócsapkodás és "fasiszta", "Menj haza!" bekiabálások zárták
Vágólapra másolva!

Az évente megrendezendő Izrael Fesztivál július 7-i komolyzenei koncertjén Daniel Barenboim (58) karmester eredetileg Wagner A walkűrök című művét tervezte előadni, azonban, mivel Hitler kedvenc zeneszerzőjének kompozícióit hagyományosan tabuként kezelik az országban, helyette Igor Sztravinszkij darabját vezényelte. A sikeresen lezajlott koncert végén Borenbeim bejelentette, hogy ráadásként Wagner Trisztán és Izoldájából fognak előadni egy részt, ám evvel nem szeretne senkit megbántani, tehát nyugodtan hagyja el a termet, aki nem kívánja végighallgatni a darabot.

A ráadást a közönség nagy része álló tapssal fogadta, sokan azonban ajtócsapkodás és "fasiszta", "Menj haza!", valamint a nácikat idéző "Juden raus" bekiabálások közepette dühödten távoztak a teremből. Az előadás külön pikantériája, hogy Barenboim az esten a berlini Staatskapellét vezényelte.

Az ötlet pedig, hogy ráadásként Wagnert adjanak elő, akkor született meg a fejében, amikor egy Jeruzsálemben tartott sajtótájékoztatón megszólaló mobiltelefon A walkűrök dallamát játszotta. "Ha telefoncsörgésként hallható Wagner, miért ne lehetne eljátszani a koncertteremben is?" - nyilatkozta Borenboim egy rádióinterjúban. A karmester elmondta azt is, hogy az ötlet a sajátja volt, ezért senki ne a zenekart vagy a fesztivál szervezőit hibáztassa.

Jeruzsálem polgármestere, Ehud Olmert Barenboim viselkedését pimasznak, arrogánsnak, civilizálatlannak és érzéketlennek nevezte, valamint elmondta azt is, hogy a továbbiakban újragondolják kapcsolatukat a karmesterrel. A náci-üldözöttek Simon Wiesenthal Központjának izraeli igazgatója, Ephraim Zuroff egyenesen kulturális erőszaknak nevezte Barenboim tettét. "Megpróbálta elcsavarni az izraeli közönség fejét, amely azonban ellenállt, így Barenboim megerőszakolta őket" - idézte a Reuters.

Nem Barenboim volt az első, aki Wagnerrel tabut döntött Izraelben. Tavaly az Israeli Rishon Letzion zenekar a holokauszt-túlélő Mendi Rodan vezényletével Siegfried idilljét játszotta el. Az előadás akkor sem volt ellenséges hangú felszólalásoktól mentes, azonban az eset kisebb publicitást kapott, mivel a koncert nem volt része az évente megrendezendő nemzeti kulturális fesztiválnak. Korábban, 1981-ben az Izraeli Filharmonikusok is eljátszottak egy részt a Trisztán és Izoldából, de Zubin Mehta karmester félbehagyta a darabot, amikor egy koncentrációs tábort megjárt férfi a színpadon termett és feltépte az ingét, hogy megmutassa a náci haláltáborban szerzett sebek hegeit.

N.M.