George Harrison a halálra készül

Vágólapra másolva!
A Beatles zenekar egykori gitárosa, George Harrison tisztában vele, hogy a rövidesen meg fog halni. A rákban szenvedő gitáros producere elmondta, hogy Harrison most először beszélt őszintén halálos betegségéről, és először vallotta meg barátainak: nincs már sok ideje hátra.
Vágólapra másolva!

A legendás Beatles zenekar egykori gitárosa első ízben ismerte el, hogy halálos beteg. Két hete közleményben próbálta megnyugtatni rajongóit, hogy alaptalanok az egészségi állapotával kapcsolatos aggodalmak, amelyek svájci gyógykezelésének hírére kaptak lábra.

George HarrisonHarrison nemrég közölte barátaival, hogy már nincs sok ideje hátra, de könnyedén veszi a dolgot. Filozófus alkat és tisztában van azzal, hogy valamikor mindenkinek meg kell halnia - mondta el a The Mail on Sunday című brit vasárnapi lapban George Martin, az ex-Beatle egykori menedzsere.

Martin emlékeztetett arra, hogy az 58 éves Harrisont már többször megfenyegette a kaszás, hogy magával viszi, de eddig mindig megúszta. "Most azonban tisztában van azzal, hogy nemsokára meghal és tökéletes belenyugvással fogadja ezt" - mondta.

Az egykori Beatles-tag két hete azt tudatta rajongóival, hogy jól érzi magát - azután, hogy agydaganat miatt sugárkezelésen esett át egy svájci rákklinikán. A muzsikust 1998-ban gége-, ez év májusában az Egyesült Államokban pedig tüdőrákkal műtötték meg.

Másfél évvel ezelőtt egészen más jellegű okból forgott veszélyben a "csendes Beatle" élete: egy bomlott elméjű egyén betört londoni házukba és kést döfött a mellébe. Életét akkor talpraesett felesége, Olivia mentette meg, aki piszkavassal és olvasólámpával tette ártalmatlanná a merénylőt.