Nem marad el a Depeche Mode-koncert 

Vágólapra másolva!
Az egyesült államokbeli események nem befolyásolják a szeptember 12-i budapesti Depeche Mode-koncertet. A zenekar tegnap már Bécsben volt látható, így ma több ezer hazai Depeche Mode-rajongó előtt lépnek színpadra a Kisstadionban. Dave Gahan, Martin Gore, Andrew Fletcher és zenésztársaik bemutatják májusban megjelent, Exciter című lemezük anyagát és régi nagy slágereiket. A Multimedia Concerts által szervezett fellépésre minden jegy elkelt, tehát tizenötezren láthatják a koncertet.
Vágólapra másolva!

A Depeche Mode-nak Magyarországon a nyolcvanas évek eleje óta jelentős létszámú, hűséges rajongótábora van, akik még ma is havonta összegyűlnek a Petőfi Csarnokban, a "Depeche-klubokon". A brit szinti-pop csapat által képviselt irányzat sikerét az is jelzi, hogy magyar követőjük, a Bonanza Bansai a kilencvenes évek elején a legnépszerűbb hazai zenekar volt, s frontembere, Ákos később szólistaként is töretlenül sikeres karriert futott be.

A Depeche Mode persze nemcsak Magyarországon és más kelet-közép-európai országokban sikeres. Az 1979-ben alakult, eredetileg négytagú, majd 1993-ban trióra fogyatkozott együttes pályafutása során több mint 50 millió lemezt adott el világszerte, s koncertjeiket becslések szerint 7 milliónál többen látták élőben. Korai felvételeikre a német Kraftwerk zenéje éppúgy hatott, mint a brit punk akkor divatos irányzatai. A nyolcvanas években évente jelentették meg lemezeiket, s nemcsak Nagy-Britanniában, illetve más európai országokban, hanem az Egyesült Államokban, Kanadában, a Távol-Keleten és Ausztráliában is a sikerlisták élére kerültek. A kilencvenes években nehezebb időszak következett: sokan avíttnak, korszerűtlennek bélyegezték a zenekar stílusát, s a folyamatos munkát a zenészek alkohol- és drogproblémái, magánéleti válságai is nehezítették. Az énekes, Dave Gahan például hat éve öngyilkosságot kísérelt meg, de utána drog- és alkoholelvonó kúrára jelentkezett, ami eredményes volt. A jelenleg New Yorkban élő Gahan azóta megnősült, két gyermeke született, és aktív támogatója az "anonim alkohol segélyszolgálatnak."

A Depeche Mode utoljára 1998-ban turnézott: akkor The Singles című, korábbi kislemezeiket összegyűjtő válogatásalbumuk dalait mutatták be tizennyolc országban, 1 millió néző előtt. Dave Gahan, valamint a Londonban élő billentyűs, Andrew Fletcher és a Kaliforniában élő billentyűs-zeneszerző, Martin Gore idén márciusban, a Music Television által élőben közvetített hamburgi sajtókonferencián jelentették be, hogy a legendás zenekar idén ismét világ körüli turnéra indul, az azóta megjelent, Mark Bell produceri közreműködésével készült Exciter című lemez dalaival. "Az új lemez ezer szállal kötődik a Depeche Mode két évtizedes történetéhez" - nyilatkozta a közelmúltban Martin Gore. "Szinte minden korábbi lemezünkre visszautalunk egy-egy dalban, miközben az Exciter dallam- és ritmusvilága a blues és az elektronikus zene sajátos keveréke. A lemez tulajdonképpen a szerelemről szól, de arról is, hogy semmi sem fekete vagy fehér, minden csupán nézőpont kérdése."

A június 15-én, Montrealban kezdődött turné olyan területeket - Magyarország, Lengyelország, Észtország, Ukrajna, Oroszország, Törökország - is érint, amelyek korábban nem voltak a nyugati zenekarok kedvelt "célállomásai". A Depeche Mode azonban fontosnak tartja, hogy most olyan rajongóihoz is eljusson, akik húsz éven át kitartottak mellette, de sohasem láthatták élőben a csapatot. Az "Exciter Tour"-nak nevezett koncertsorozat állomásain a triót Christian Eigner (dob), Peter Gordino (billentyűs hangszerek), Jordan Bailey és Georgia Lewis (vokál) kíséri. Az új lemez dalai mellett természetesen a Depeche Mode ma már klasszikusnak számító régi slágerei is felcsendülnek.

[origo]/Magyar Hírlap