Készül Ákos verslemeze

A kiadványt a tervek szerint november 12-től vásárolhatja meg az érdeklődő közönség.

A vonós- és gregorián-felvételek után folytatódott a munka Ákos stúdiójában, ahol rajta kívül Kaszás Attila és Balázsovits Edit színművészek szavalták a verseket.

Az eddig felvett anyag többsége A hűség könyve című kötetben jelent meg, de szerepel az albumon olyan vers is, amely korábban sehol sem volt olvasható. A karácsonyra ígért kiadvány kazettán és CD-n jelenik meg, a tervek szerint november 12-én. Emellett Ákos honlapján is megrendelhető majd az új hanganyagot.