Hajba kaptak Eminem rajongói

Vágólapra másolva!
Összeverekedett két lány egy szálloda parkolójában, miután a szőke rapper, Eminem visszautasította őket. A két rajongó egymást okolta az eredménytelenül végződött éjszaka miatt.
Vágólapra másolva!

Két lányrajongója kísérte fel egy szállodai szobába Eminemet egyik koncertje után. A rapper azonban kis idő után magukra hagyta őket. "Egyikük sem tetszett igazán, ezért otthagytam őket" - nyilatkozta a popsztár az MTV Asiának.

Később, amikor kinézett az ablakon, látta, amint a két lány a hotel parkolójában a földön fekve veri egymást. "Mind a ketten a másikat okolták amiatt, hogy végül is otthagytam őket. Nem akarták felfogni, hogy nem tetszenek nekem."

A interjúban Eminem elmondta, hogy egyébként nagyon élvezi női rajongói kitüntetett figyelmét. "Megőrülök a kitüntetett figyelemért. A világ összes nőjét akarom. Ha nem kapom meg őket, a földre rogyok, és rugdosni kezdem a lábamat." Kissé komolyabban szólva hozzátette: "Ha nem volna ez a rap-dolog, azt hiszem sosem tudnék összeszedni egy lányt."

Korábban:

Iskolatársa perli Eminemet