Kiadatlan Cobain dal került elő

Vágólapra másolva!
Miközben a Nirvana volt tagjai és jelenlegi rajongói az énekes egykori élettársától, Courtney Love-tól várják a Kurt Cobain által felvett, eleddig kiadatlan anyagokat, most egy valódi ritkaságnak számító felvétel teljesen máshonnan került elő.
Vágólapra másolva!

A kultikus zenei magazin, a Rolling Stone értesülései szerint a grunge őshazájából és mindenkori központjából, Seattle-ből ismét jó hírek érkeztek a Nirvana fanatikusainak.

Az Earth ugyanis újra megjelenteti 1995-ben kiadott Sunn Amps And Smashed Guitars albumát, s erre ráadásként felkerül a Divine And Bright című szám is, amit Cobain még 1990-ben rögzített.

Érdekes módon úgy tűnik, sem az együttes, sem a kiadó No Quarter Records nem akarja az elhunyt és mostanra legendává nőtt Cobain nevét az eladások növelésére használni. A CD-t ugyanis nem azzal reklámozzák, hogy azon kiadatlan szám található Cobaintől.

"Ha valaki azért veszi meg a lemezt, mert számára Kurt afféle istenség, és boldoggá teszi ha még egy számot sikerül beszerezni tőle, lelke rajta. Mi azonban elsősorban az Earth rajongóknak adjuk ki ezt a lemezt," - fogalmazta meg véleményét Dylan Carlson, az Earth énekese.

Korábban:

Kurt Cobain a legsikeresebb önpusztító

CD-ajánló:

In Utero - Nirvana CD