Liam lehet Britannia legjobb dalszerzője

Vágólapra másolva!
Öt éven belül Liam Gallagher lesz Britannia legjobb dalszerzője, mondja bátyja és csapattársa Noel, az együttes szerdai koncertjéről nyilatkozva.
Vágólapra másolva!

Az Oasis szerdán este a londoni Royal Albert Hallban lépett fel egy rákos gyermekeket támogató alapítvány javára.

Az eseményen megjelent Richard Ashcroft, a britpop másik nagy alakja is, aki többek között néhány új számot és a Bitter Sweet Symphonyt is előadta. Fellépése a legtöbbek szerint óvatosan fogalmazva is összeszedetlen volt.

A jótékonysági koncert kapcsán Liam Gallagher az Oasis új albumáról is nyilatkozott. Szerinte: "Mindenki le lesz nyűgözve. Levegőért fognak kapkodni, annyira jók az új számok. Kettő közülük kiemelkedő, egy pedig egészen zseniális."

Öccséről beszélve pedig hozzátette: "Minden kétséget kizáróan öt éven belül ő lesz az ország legjobb dalszerzője."

Az idősebbik Gallagher mást nem volt hajlandó elárulni az új lemezről, kivéve, hogy azon szerepel a She’s Love című szám, amit szerelmének, Sara McDonaldnak írt.

Korábban: