Nem lehet egy rádiót bojkottálni

Vágólapra másolva!
Az Artisjus, a szerzői jogokkal foglalkozó hivatal szerint nem tilthatja meg egy előadó sem, hogy egy államilag elfogadott rádió az ő szerzeményeit játssza.
Vágólapra másolva!

A hatályos jogszabályok szerint nincs mód arra, hogy a szerzők, előadók általánosságban megtiltsák egy rádióállomásnak alkotásaik sugárzását politikai nézeteik különbözősége miatt - nyilatkozott az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda főigazgatója.

A főigazgató kijelentése válasz a mintegy hatvan előadó és zenekar által tett felszólításra: a Pannon Rádió ne játssza a jövőben dalaikat.

Akkor lehet alapos indok miatt írásban visszavonni egy művet a további használattól, ha annak sugárzása személyhez fűződő jogokat sért - ismertette a főigazgató. A visszavonás ilyenkor minden médiumra érvényes, bár lehetnek egyedi vizsgálatot és elbírálást igénylő esetek is.

Ilyen például az, amikor valaki azért tiltja "egy bizonyos művének egy bizonyos módon történő" további sugárzását, mert bizonyítható, hogy úgy, vagy olyan összefüggésben teszik közzé alkotását, amely a szerző személyére negatív, becsületsértő.

Ily módon a hatvan előadó nem tilthatja le egyetlen közös beadványban szerzeményeinek lejátszását a Pannon Rádiónak. Jogilag támadhatatlan, ha a rádió továbbra is sugározza a műsoraiban az erőszak és uszítás ellen tiltakozó művészek számait.