Bono részeg volt a Grammyn

Bono nyilvánosan is bocsánatot kért, amiért a Grammy-díj átadásán meglehetősen részegen tartotta meg összefüggéstelenre sikerült beszédeit.

A U2 énekese bevallotta, hogy a műsor alatt nem kevés vodkát fogyasztott el. Amikor a négy díj egyikét átvette, még saját zenekara tagját, Edge-et is letorkollta azzal, hogy ne járjon a szája, ő csak egy gitáros.

Bono a tévéseket is magára haragította azzal, hogy nem tartotta be a Grammy díjkiosztón megállapított időkorlátokat. Valóságos káoszt okozott hosszú köszönőbeszédeivel, amelyek jócskán belelógtak a percenként 500 000 dollárba kerülő reklámidőkbe. A tévések mindenki figyelmét felhívták ugyan, hogy maximum fél percig beszéljenek, Bono azonban az így megengedett két perc helyett összességében majd öt percig szónokolt.

Bono most exkuzálta magát: "Bocsánatot kérek a szövegelésem miatt. Az ember nyer néhány Grammy-t, és azt képzeli, hogy ettől érdekes figura lett."

A jópofa bocsánatkérések egyébként nem állnak távol Bonótól. Annak idején, mikor elfelejtette a felesége születésnapját, megkérdezte tőle, mivel engesztelhetné ki őt. Mivel a kívánsága ez volt, a Boyzone végül is bekerült a Sweetest Thing klipjébe.

Korábban:
Alicia Keys megdicsőülése a Grammyn
Bono, a politikus

Önnek már megvan?
U2-albumok