Lollapalooza csak 2003-ban

Vágólapra másolva!
Perry Farrel, a kultuszfesztivál kitalálója és elindítója úgy döntött, idén még nem szervezi meg újra a Lollapaloozát, mert nem állna elég idő rendelkezésére a megfelelő promócióhoz és színvonalas koncertekhez.
Vágólapra másolva!

Mint az korábban ismertté vált, Farrel úgy döntött, 2002-t a hagyományok felélesztésének szenteli, és nem csak új Jane's Addiction-lemezt vesz fel, de az általa alapított utazófesztivált is megint útnak indítja. A szervezést meg is kezdte, nagy egyetértésben régi társaival: Ted Gardnerrel és a William Morris ügynökséggel.

Április nyolcadikán Farrell közleményt juttatott el az amerikai zenei sajtó képviselőinek, miszerint a késői kezdés a szervezésben ahhoz vezetett, hogy nem tudnának minden részlettel érdemben foglalkozni. Éppen ezért mostantól a jövő évi eseményre koncentrálnak, s azt remélik, ez meg is hozza majd a várt eredményt.