Springsteenből nem lesz szenátor

Vágólapra másolva!
Politikai aktivisták egy csoportja arról próbálta meggyőzni Bruce Springsteent, hogy induljon a választásokon hazájában, New Jerseyben.
Vágólapra másolva!

A Függetlenséget New Jerseynek csoportosulás bár neve alapján komolytalannak tűnhet, mégsem teljesen elhanyagolható tényező, ők juttatták Jesse Venturat, az egykori pankrátort Minnesota kormányzói székébe. A csoport tagjai már el is kezdték a szenátorjelöléshez szükséges 800 aláírás összegyűjtését.

A politikai társulás tavaly decemberben hivatalosan is megkereste Springsteent az ötlettel. Tegnap választ kaptak a felkérésre. A nyilatkozatban a polgárháború legendás alakja, Sherman tábornok szállóigévé lett mondásának parafrázisa áll. Springsteen szavai a következők: "Ha jelölnek, nem indulok. Ha megválasztanak, nem szolgálok."

Mint a csoport vezetője, Doug Friedline elmondta, annak idején hét hónapig tartott rávenni Venturat: vállalja el a jelölést.

Mindezek mellett úgy véli, Springsteen ideális szenátorjelölt lehetne. New Jerseyben, egy munkáscsalád sarjaként született, s mindig is az államban élt. " Ha Springsteen ringbe szállna és komolyan venné a kampányt, bizonyára több ezer önkéntes segítője akadna pillanatok alatt," - mondta Friedline.


Korábban:

Repülésmentes francia slágerlista

Gyarapítsa CD-gyűjteményét
Bruce Springsteen albumaival!