A Klubrádiónál a volt Est FM-esek

A budapesti Klubrádión - FM 95,3 - hallhatók június 1-től az Est FM-től elbocsátott munkatársak.

A Klubrádióhoz szerződtek az Est FM márciusban rendhagyó körülmények közt elbocsátott tagjai.

Az FM 95,3-on Budapesten és a főváros 70 kilométeres körzetében fogható adón minden délután hallhatók lesznek a volt Est FM-esek által készített műsorok - mondta el Ördögi Roy szerkesztő.

Minden hétköznap délután 18 és 19 között Kívánságműsor lesz; ezenkívül hétfőn 19 és 21 óra között internetes magazin, kedden az Addig jó, míg Kádár él című korábban is ismert műsor, valamint 22 és 24 óra között egy kötetlen csevegő műsor kerül adásba. Szerdán szintén 19 és 21 óra között a Büntető mozidélután; csütörtökön ugyanekkor programajánló; pénteken héttől az ugyancsak ismert Ízlésrendőrség, majd 22 és 24 óra közt a Hal's Angels című műsor hallható.

Szombat este 21 és 24 óra között a Pumpa, zenés programajánló műsor; vasárnap 16 és 21óra között a Dupla légzsák című közlekedési "dugófigyelő" műsor lesz hallható a Klubrádión. A Dupla légzsák első adása már június előtt, május 26-án is fogható lesz, benne Virág, RádióPetra és Szabolcs Tokától-Bokáig.

A 19 ex-Est FM-es rádiós közül a Klubon újra hallható lesz a fent említetteken kívül Zsana, 1-800 Móni, Géza Hétköznapis, Galamb, Ördögi Roy, InfraGandhi, Madame Stafírung, Betyár, Miki, Bab & Chris.

Korábban felmerült, hogy az elbocsátott rádiósok televízióhoz szegődnek, azonban - mint azt Ördögi Roy szerkesztő elmondta - a tervekből nem lett semmi, mivel a tévék "saját képükre" akarták formálni a volt Est FM-eseket.

Korábban:
Együtt folytatná az Est FM elbocsátott stábja
Műsorkészítők nélkül az Est FM

Ajánlat:
Klubrádió
Est FM