Enrique Iglesiasszal indul az MTV Romania

Vágólapra másolva!
Enrique Iglesias koncertjével indul útjára az MTV Romania. Az új zenei csatorna menedzsmentje először a Rolling Stonest szerette volna szerződtetni, ám Jaggerék végül túl drágának bizonyultak.
Vágólapra másolva!

EPAAz MTV Romania indulását egy világsztár koncertjével akarta emlékezetessé tenni a csatorna menedzsmentje. Először a Rolling Stonest szerették volna szerződtetni, ám a zenekar 700 ezer fontos fellépti díját túl borsosnak találták. Ugyancsak befürödtek a másodikként kiszemelt Britney Spearsszel, aki a csatorna illetékesei szerint szintén túlzott igényekkel lépett fel.

A befutó végül Enrique Iglesias lett, aki 500 ezer fontért elvállalta a másfél órás koncertet. A latin popzene sztárja amúgy is európai koncertturnéja közepén tart, így a romániai fellépés nem okoz komoly problémát számára. Iglesias menedzsere azért a szerződésben azt kikötötte, hogy Enriquén kívül más latin popzenét játszó sztár nem léphet fel az eseményen.

Az MTV Romania június 15-i nyitóbuliját a zenei csatorna tervei szerint 17, saját MTV-programmal már rendelkező ország is élőben közvetíti majd - adta hírül az Ananova internetes újság.

Ajánlat:
Enrique Iglesias hivatalos honlapja

Korábban:
Kurnyikova a tenisz után Iglesiasba lett szerelmes
Enrique Iglesias csak viccből énekel hamisan

Meghallgatta már?
Enrique Iglesias - Enrique